Annyira titkosították Müller Cecíliáék döntéseinek hátterét, hogy még a bíróságon sem ismerhetőek meg

Annyira titkosították Müller Cecíliáék döntéseinek hátterét, hogy még a bíróságon sem ismerhetőek meg

Az operatív törzs döntéseinek alapját képező adatok nem ismerhetők meg, nem másolhatók le, de még bírósági eljárásban sem csatolhatók – erről döntött a kormány az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva. Idevonatkozó rendeletük már a Magyar Közlönyben is megjelent – szúrta ki az Index.

Mint írták, rendeletet alkotott a kormány arról, hogy a veszélyhelyzet alatt létrehozott operatív törzs és annak munkacsoportja „feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adat” nem számít nyilvánosnak, a megismerésére irányuló igény elutasítható.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, legkorábban 2030-ban derülhet ki, mit mérlegel és mi alapján dönt az operatív törzs, mivel az ülések dokumentumai tíz évig nem nyilvánosak.

Hírdetés

A mostani kormányrendelet az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva lényegében ezt erősítette meg. A Magyar Közlönyben kitértek továbbá arra is, hogy az operatív törzs által kezelt adatok

  • közigazgatási hatósági vagy bírósági eljárásban sem csatolhatók,
  • azokról másolat nem készíthető,
  • „azok – legfeljebb az eljárás sikeres lefolytatásához szükséges mértékben – kizárólag az adatot kezelő közfeladatot ellátó szervnek az adatkezelés helyszínéül szolgáló helyiségében tekinthetők meg”.

  • Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »