Ankara az unióval álmodik

Ankara az unióval álmodik

Jönnek a törökök az Európai Unióba, Brüsszel eladta magát a migránsalkuért! – hallani újra meg újra a kétségbeesett hangokat. Ezekre csak ráerősít Ankara retorikája – az utóbbi időben néha valóban úgy beszélnek az uniós csatlakozásról, mintha már csak néhány apró részletkérdés állna az útban. Vajon tényleg igaza van Recep Tayyip Erdogannak, és „a játék a végéhez ért”?

Jelen állás szerint Törökországnak még évtizedekre van szüksége, hogy csatlakozhasson az Európai Unióhoz – zárta rövidre még nyáron David Cameron akkori brit kormányfő azokat a találgatásokat, melyek szerint a migránsalkuért cserébe felgyorsulhatnak a tárgyalások. Igaz, azóta nemhogy a leköszönő David Cameron, de néhány éven belül már Nagy-Britannia sem állhatna Ankara nagyra törő terveinek útjába, de ettől még a konzervatív politikusnak igaza volt.

Először is, a folyamat csigalassúsággal halad. Törökország hivatalosan 1999 decemberében kapott tagjelöltstátust, a csatlakozási tárgyalások pedig 2005 októberében indultak el. A következő évben már le is zárult az úgynevezett átvilágítás, amely 35 fejezetre lebontva veti össze az egyes területeket az uniós joggal, és dolgoz ki ez alapján a „pályázó” számára javaslatokat. Ezt kellene követnie a megvalósításnak, ami azonban Törökország esetében lényegében máig várat magára. A 35 fejezetből eddig alig 16-ot nyitottak meg, és mindössze egyet zártak le, azt is már rögtön 2006-ban, ráadásul egy meglehetősen lényegtelen témában: tudomány és kutatás. A feltérképezés szerint a maradék 34 fejezet nagy része kisebb-nagyobb akadályokba ütközne. Közbeszerzés és környezetvédelem a két legproblémásabb terület, de a tárgyalások igazi kerékkötője a megosztott Ciprus ügye. Már tíz évvel ezelőtt világossá tette az Európai Unió: amíg a szigetországgal kapcsolatos konfliktusait Törökország nem rendezi, és például nem nyitja meg kikötőit és repülőtereit Ciprus előtt, esélye sincs a továbblépésre.

De tételezzük fel, hogy Ankara valamilyen csoda folytán őrült sebességbe kapcsol, és néhány éven belül végrehajtja az EU minden ajánlását. Csatlakozása még ekkor sem garantált, hiszen ehhez minden tagállam bele­egyezése kell, elég egyetlen vétó is a belépés megakadályozására. Márpedig ezzel kapcsolatban korántsem egységes az unió. Ami Magyarországot illeti, régóta támogatjuk a török csatlakozást, de véleményünkkel inkább kisebbségben vagyunk. Korábbi felmérések szerint különösen az ötlet ellen van Ausztria, de nyilvánvalóan például Görögországban és Ciprusban is erős ellenállásba ütközne a csatlakozás.

Hogy akkor Törökországban Recep Tayyip Erdogan mégis miért beszél „a játék végéről”, és arról, hogy ők készen állnak bármikor belépni a szervezetbe? Persze ő is pontosan tudja, hogy állnak a tárgyalások, de akár az is iránymutató lehetne, hogy még a vízummentességgel kapcsolatban sem sikerül dűlőre jutni. Ezek fényében egyértelmű, inkább belpolitikai célokból fogalmaz meg ilyen üzeneteket, és őszintén többet nem is remélhet tőlük. Ugyanakkor arról kevesebb szó esik, de legalább olyan fontos, vajon az Európai Unió készen áll-e Törökország csatlakozására? Hiszen belépésével alaposan felborulnának az erőviszonyok. A 80 milliós, 780 ezer négyzetkilométeres, fejlődő gazdaságú ország Németországot megközelítő mandátumot kapna az Európai Parlamentben, és azonnal komoly befolyásra tenne szert.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 13.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »