Angliai magyarok voksolása: "A Fidesz a saját szavazói életét is megnehezíti!"

Angliai magyarok voksolása: "A Fidesz a saját szavazói életét is megnehezíti!"

Ismeretes, Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje szerdán utazott Londonba, ahol többek közt politikusokkal találkozott, valamint lakossági fórumot tartott az Egyesült Királyságban élő magyaroknak. Ezen Csillag Tamás, a Momentum londoni vezetője is részt vett, ugyanis pártja ottani tagszervezete volt a kampányesemény házigazdája. Márki-Zay akkor reményét fejezte ki, hogy potenciálisan akár 200 ezer angliai magyar szavazót is meg tud nyerni magának és az ellenzéknek. Ezenfelül politikustársával együtt a feltétlen szavazásra is buzdították a megjelenteket, meglátásuk szerint ugyanis az ottani diaszpóra lehet majd a mérleg nyelve az április 3-án esedékes parlamenti választásokon.

Oláh Miklóst, a Jobbik angliai regionális szervezőjét a szigetországbeli viszonyok fényében kérdeztük egyebek mellett a kormányfőjelölt fórumáról, a hazai politikai klíma megítéléséről, a kivándorolt magyarok választói magatartásáról, attitűdjéről, és arról, hogy tapasztalatai alapján várhatóan min múlik majd a részvételük. Interjú.

 

Visszajelzések alapján hogyan fogadták, milyen benyomást eredményezett Márki-Zay Péter szerdai londoni látogatása a jelenlévőkre?

Fontosnak tartom, hogy a miniszterelnök-jelölt ellátogatott az angliai magyarokhoz, és a szerepünk fontosságáról beszélt. A fogadtatás összességében pozitív volt, bár a rendezvény után beszéltem pár résztvevővel, akik csalódottak voltak, mivel nem kaptak egyértelmű választ adott kérdésekről. A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz volt kötve, a rendelkezésre álló helyek hamar elfogytak, nem kapott meghívást a Jobbik Angliai Szervezete, így sajnos nem tudtunk részt venni az eseményen.

 

Mit gondol, mennyire tekinthető egységesnek, összetartónak az Angliában élő magyarság?

Saját tapasztalataim alapján inkább mikroközösségek jellemzőek, nem alkotunk egységes, összetartó közösséget, de vannak olyan események, mint az országgyűlési választás, ami közelebb hozza a magyarokat.

 

Hogyan látják onnan Magyarországot és a kormány politikáját?

Azt egyértelműen kijelenthetjük, hogy a külföldre vándorolt emberek nagy többsége azért döntött a külföldre költözés mellett, mert az otthoni életkörülmények és politikai vezetés kilátástalanná tette nemcsak a jövőképet, de a mindennapok kihívásainak megoldását is. Sokan úgy gondolhatják, hogy a magyarországi politikai helyzet nincs kihatással az életünkre, de ez csak részben igaz. Itt, Angliában biztonságban és kiszámíthatóságban élünk, de nem szakítottuk meg a kapcsolatot Magyarországgal. Családtagjaink, barátaink laknak otthon, akiket a lehetőségeinkhez képest támogatunk, sajnos látjuk azt az egypárti túlhatalmat, amit a Fidesz képvisel. Látjuk azt a szomorú tényt, hogy Magyarországot teljesen tönkreteszi a kormány. Halljuk a hangzatos szlogeneket: „Magyarország előre megy, nem hátra…”.

Egy olyan ország, ahol a csirke-farhát árát a kormánynak kell befolyásolni, tényleg előre megy? Szerintem az az ország tönkremegy, nem előre!

 

Tapasztalnak-e a kint élő magyarok a Fidesz vagy a kormány részéről kapcsolatfelvételt, megkeresést, vagy bármilyen őket megcélzó kampánytevékenységet a választások közeledtével?

A Fidesz levélben hívta harcba azokat a magyarokat, akik csak levélben szavazhatnak, mivel magyarországi lakcímmel nem rendelkeznek. A kormánypárt kampányt nem folytat a szigeten, inkább igyekszik minden erejével megnehezíteni a szavazást. A Fidesztől semmilyen aktivitást nem tapasztaltam az elmúlt hat évben a szigeten, többségünk ellenzéki beállítottságú, így a kormány nem tekint ránk a nemzet tagjaként.

Hírdetés

 

Milyen fokú, mértékű aktivitás jellemzi az ottani magyarokat, mekkora szavazási hajlandóságot mutatnak az országgyűlési választáson?

Úgy látom, a választási kedv jelentős. Az angliai magyarok többsége is átérzi, hogy a 2022-es választás sorsdöntő lesz. Rengeteg Facebook-csoport jött létre,ahol az emberek politikai vélemény-nyilvánítása aktív, buzdítják egymást a választási részvételre. Sajnos több olyan ellenzéki politikus által megfogalmazott poszttal is találkoztam több alkalommal, ami azt hangsúlyozza, hogy mennyire kellemetlen dolog Angliában szavazni. Személy szerint ezt veszélyesnek tartom, mivel elveheti az emberek kedvét a részvételtől. Az igazsághoz hozzátartozik, valóban kellemetlenséggel jár Angliában szavazni, de 2022. április 3-án nem maradhatunk otthon!

 

Sokat hallani arról, hogy a határon túliaknak biztosított levélszavazás lehetőségét jogi problémákra hivatkozva a kormány nem teszi lehetővé számukra, ha a külföldön tartózkodás mellett rendelkeznek bejelentett magyarországi lakcímmel. Mekkora akadályt jelent a szavazás lebonyolíthatósága a mindössze három külképviseleten, milyen egyéb nehézségek állhatnak elő, akár a regisztráció során?

A Nemzeti Választási Iroda nem tervez újabb szavazóköröket nyitni Angliában! Az biztos, hogy külhoni honfitársaink továbbra is egyszerűbben tudnak szavazni, mint azok, akik dolgozni mentek külföldre, és a választás ideje alatt is ott tartózkodnak majd. Míg a magyarországi lakcímmel rendelkezőknek csak és kizárólag a nagykövetség épületében, a választás napján van lehetőségük leadni voksukat, addig akiknek nincs magyarországi lakcíme (zömében határon túli magyarok), ennél sokkal könnyebben és költséghatékonyabban, postai úton is eljuttathatják a szavazatukat.

A Fidesz cinikus módon legalizálta a választási csalást, szabad utat engedett az ellenőrizetlen voksturizmusnak,

ezentúl olyanok is következménynek nélkül beleszólhatnak majd Magyarország jövőjébe, akiknek csak a nyugdíj meg az uniós állampolgárság kellett, cserébe annyi a feladatuk, hogy „négyévente átjönnek ukránból Orbánért”. Ez ugyebár nem diszkrimináció, csupán fideszes „demokrácia”, melyben a jogszabályok a hatalom szájíze szerint alakíthatók. Az Egyesült Királyság területén több mint 250 ezer magyar él, mégis csupán három helyen élhetnek szavazati jogukkal: Manchester, London és Edinburgh.

Orbánék mindent elkövetnek, hogy elvegyék az Angliában élő magyarok kedvét a szavazástól! Április 3-án akkor sem maradunk otthon!

 

Az angliai magyarok decemberben petíciót indítottak, hogy több helyen is élhessenek szavazati jogukkal. A megnehezített voksolási procedúra tükrében milyen mozgósítási módszerrel kaphatnak kedvet a választási részvételhez?

A voksolás sajnos meg van nehezítve. Ahogy Dr. Brenner Koloman az év végi sajtótájékoztatójában is elmondta, a néppárti Jobbik minden magyar állampolgárra a nemzet részeként tekint, és azonos jogot kell adni minden magyarnak! Az Angliai magyarok a 2022-es kormányváltásért! civil csoport indított petíciót annak érdekében, hogy lehetőség legyen minden olyan településen szavazni, ahol megfelelő létszámban regisztrálnak majd azok, akik otthoni lakcímmel ugyan még rendelkeznek, de életvitelszerűen a jobb megélhetés reményében az Egyesült Királyságba költöztek az anyaországból. A petíciót a Jobbik és Brenner Koloman is maximálisan támogatja, valamint azt már több mint 8 ezer ember aláírta, mégis az NVB 8:5 arányban lesöpörte az asztalról! Ez a döntés elfogadhatatlan!

Ugyan Orbán Viktor már elküldte az angliai magyaroknak a levelét, melyben harcba hívja támogatóit a 2022-es választásokra, mégis figyelmen kívül hagyja a civilek kérését!

Az Egyesült Királyságban szavazni nem könnyű dolog: több órás sorok, több ezer ember és sok esetben (ha a várakozási idő nem lenne elég) több órás utazás nehezíti meg a szavazást! Azonos választójogot mindenkinek!

Természetesen nem minden külföldre költözött állampolgár ellenzéki, biztosan van, aki a jelenlegi kormányt támogatja,

így a Fidesz a saját szavazói életét is megnehezíti!

Orbán Viktor számtalanszor elmondta, hogy minden emberélet számít, ezek után felmerül a kérdés: egy világjárvány idején a lehető legokosabb döntés az, hogy zsúfolt, több ezer fős sorokba tereli a döntésével a választójogukkal élni kívánó embereket? Esetleg ez egy intelligens vírus a Fidesz szerint, ami a választás napján majd nem terjed? A vírushelyzetre való tekintettel, mivel törvényi akadálya nincs, Orbán Viktornak kötelessége lenne megvédeni az Egyesült Királyságban élő magyarok életét és biztosítani minden olyan településen szavazóhelyszínt, ahol a magyar lakosság száma eléri a 9 ezer főt. Ezzel szemben teljesen figyelmen kívül hagy minden hasonló jellegű kezdeményezést. Mindenesetre kérek mindenkit, támogassa a petíciót!

 

Ahogy már elhangzott, és legtöbb felmérés és a 2018-as eredmények is mutatják, nem meglepő módon jelentős arányban ellenzéki szimpátia jellemző a nyugaton élő, így az angliai magyarságra is. Személy szerint mivel győzné meg a külhoni magyarokat, hogy időt szánjanak a szavazásra?

Közös célunk az egységes ellenzék győzelme, a korrupt, zsarnoki Orbán-rezsim bukása és elszámoltatása – de ehhez a nyugaton élő és dolgozó magyarokra is szükség van. Nagyobb szükség, mint eddig bármikor! A tét tehát nem kicsi: kelet és nyugat között kell döntenünk. A Fidesz retteg a hatalom elvesztésétől és trükközni fog. Mi, angliai magyarok most áprilisban nem maradhatunk otthon!

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »