Andrej Kiska tanácsadója és a felvidéki magyarok

Peter Kalmus, az Esterházy János mellszobrát öt éve Kassán meggyalázó exhibicionista „művész“ ma Somorjára érkezik.

 

Kiállításának megnyitója este hét órakor kezdődik a somorjai At Home Galleryban. Meghívója, egyben a galéria tulajdonosa Kiss Csaba, Andrej Kiska államfő magyar ügyekkel kapcsolatos tanácsadója.

 

A kiállítás plakátja. Kép: fb

 

Sorozatos érzéketlenség a magyarokkal szemben

 

Kiska múlt hét pénteken Losoncon járt, ahol a felújított helyi zsinagógában ünnepélyes keretek között leleplezte a Kalmus által készített, a Szlovák Állam zsidó áldozatainak emléket állító alkotást. Említést érdemel az is, hogy az egyébként gyönyörűen rendbe hozott zsinagóga felújítása során az épület eredeti héber feliratai megőrződtek, a magyar feliratok viszont áldozatul estek, helyükre szlovák nyelvű feliratok kerültek.

 

A magyarokkal szembeni érzéketlenséget jelzi az is, hogy Kalmus alkotása kizárólag a Szlovák Állam 70 ezer zsidó áldozatának állít emléket, és megfeledkezik a losonci zsidóságról, akiket Magyarország német megszállását követően 1944-ben deportáltak.

 

Andrej Kiska és Peter Kalmus. Kép: Kiska fb-oldala

 

Az alkotás ünnepélyes leleplezése után öt napra Kiska tanácsadója, Kiss Csaba látja vendégül az Esterházyt nyilvánosan meggyalázó Kalmust a magyarok lakta Somorján. A rendezvényt egyébként maga a város és a kormányhivatalos 2016-os Kisebbségi kultúrák finanszírozásának programja is támogatja.

 

A vécépapírba tekert Esterházy

 

Emlékeztetőül, Kalmus volt az a személy, aki 2011. március 14-én Kassán nyilvánosan, magánterületen, magánrendezvényen meggyalázta Esterházy János vértanú mellszobrát. Konkrétan vécépapírt tekert a szája köré, dulakodott a magyar ünneplőkkel, majd papírtekercsekkel dobálta meg a szobrot.

 

 

 

Kérdéseinkkel napok óta próbáltuk elérni Kiss Csabát, aki azonban sem hívásainkra sem sms-üzenetünkre érdemben nem reagált, bemutatkozásunkat követően letette a telefont. Így nem sikerült megtudnunk tőle azt sem, hogy ki javasolta Andrej Kiska államfőnek Kalmus felkarolását, ő maga tanácsadóként tudott-e az alkotó öt évvel ezelőtti múltjáról és ha igen, magyar emberként nem zavarta-e, hogy az államfő ezzel olyan személyt legitimizált, aki Esterházy János emlékének meggyalázásával közvetve felvidéki magyarok százezreit sértett meg.

 

Andrej Kiska államfő és magyar ügyekbeli tanácsadója, Kiss Csaba. Kép: Kiss Csaba közösségi oldala

 

Annál is inkább, mert az államfő losonci beszédében a múlt megőrzéséről, a humanizmusról, embertársaink tiszteletéről és azok elfogadásáról beszélt.

 

Andrej Kiska és tanácsadója, Kiss Csaba. Kép: Kiss Csaba közösségi oldala

 

Kiss Csaba a tanácsadó

 

Kiss Csabától arra sem kaptunk választ, hogy Andrej Kiska tanácsadói csapatának tagjaként nem lenne-e szerencsésebb körültekintőbben eljárniuk az államfőt érintő nyilvános fellépéseken az ehhez hasonló érzékeny ügyekben, illetve hogy ő maga ennek kapcsán nem tartja-e érzéketlen dolognak Kalmus somorjai meghívását a saját galériájába.

 

Magával Peter Kalmussal viszont sikerült beszélnünk, mint ahogy az államfő, Andrej Kiska is választ ígért kérdéseinkre.

 

Ezekről következő írásunkban számolunk be.

 

Király Zsolt


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »