Andrej Kiska: Sehol sem láttam annyi szomorú embert, mint Kubában

Tizenhárom évvel ezelőtt jártam Kubában. Feleségemmel béreltünk egy autót, előre beültettünk egy hazai idegenvezetőt, és három hétig jártunk fel s alá Kubában. Azt hiszem, sehol a világon nem láttam annyi szomorú – és intelligens, szabadság és normális élet után vágyó – embert, mint ott.

 

(…) A tanítónők bére havonta 9 dollár. Csirkehúst csak a turisták kaphatnak, a hazaiaknak marad a csirkenyak. Zenés koncert 30 fellépővel és négyfős hallgatósággal. Sok ilyennel találkoztam…

 

Castroról sokféle vélemény alakult ki. Egyesek annak örültek, hogyha meghal – már akkor is sokat beszéltek egészségügyi problémáiról – eljön a szabadság. Mások, főleg a vidéken élő emberek, nem tudták eleget dicsérni. Földet kaptak, amin maguk dolgozhattak. Üveg nélküli ablakokkal rendelkező házaik nappalijában modern televíziók kaptak helyet. Fidel vezér néhány családot megajándékozott.

 

Mikor ez év elején fogadtam a kubai minisztertanács alelnökét, Szlovákia példájából kiindulva próbáltam neki elmagyarázni, milyen a demokrácia, a szabad véleménynyilvánítás lehetősége, még ha az kritikus is, de az ország fejlődése szempontjából fontos. Mindannyian követünk el hibákat, és minden értelmes embernek szüksége lenne rá, hogy hibáira figyelmeztessék. Anélkül, hogy attól kelljen tartani, hogy valakit véleményéért börtönbe zárnak.

 

Castro meghalt. Akiknek elsősorban értékelniük kell az ő életét, azok a kubaiak, az emberek, akiknek életét meghatározta. Mi többiek pedig csak azt kívánhatjuk, hogy Kuba egy boldog ország legyen, és egyszer valóban a szabadság szigetévé váljon.

 

 

Facebook/Andrej Kiska

Nyitókép: NYtimes.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »