Amikor összeér a múlt és a jelen…

Csütörtökön egy különleges előadást szerveztünk a Via Novával Somorján, a Pozsonyi úton lévő Mozi Clubban. Az előadó a somorjai Corvin Mátyás Magyar Tannyelvű Alapiskola új igazgatója, Mészáros Péter volt, az előadás pedig özv. Horthy Istvánné Gróf Edelsheim-Gyulai Ilonáról szólt, akivel az előadó 1988-tól haláláig, tehát 2013-ig nagyon szoros, mondhatni baráti kapcsolatban volt, több hónapot töltött Ilona asszonynál Portugáliában és kérésére a családi könyvtárát is rendezte.

Csütörtökön november 7-e volt. Szüleinknek és nagyszüleinknek úgy tanították, hogy ez a nap a nagy októberi szocialista forradalom napja, melyről meg kellett emlékezni. Kortársaim szerencsére már nem gondolnak erre a bolsevik ünnepre november 7-én, bár én még emlékszem, hogy az alapiskola 2. osztályában kommunista időből való magyar tankönyvből tanultunk, s bár a tanító nénik nem vették át velünk a régi rendszer kötelező anyagait, de én azért átolvastam azokat is, így bukkantam a bizonyára sokak által ismert szocialista versikére: Valamikor réges-régen/ Bilincs volt a szovjet népen/ De november hetedikén/ Fegyvert fogott minden szegény. Éjjel-nappal szólt az ágyú/ S annyi vér hullott a hóra/ Hogy vérpiros lett a szovjet nép/ Lobogója azóta.

Gyerekfejjel olvastam a rímelő, egyszerű szavakat használó, rövid kis propagandaverset, melyre azóta is emlékszem. S ha én emlékszem, sajnos a szüleim, nagyszüleim annál inkább. Én viszont mindezek ellenére az előadást ezen a napon szerveztem, mert november 7-e a somorjaiak számára másról nevezetes, és azt szerettem volna, ha az előadás napjától új értelmet nyer november 7-e legalább azok számára, akik tiszteletüket tették ott aznap. Szeretném továbbá, hogy azok számára is új értelmet nyerjen, akik most e sorokat olvassák.

Ezzel kapcsolatban elmesélek egy történetet. Szeptemberben egy autóbusznyi látogató érkezett Somorjára. Dunabogdányból és környékéről jöttek, s ezeknek az embereknek a leszármazottait mind-mind Felvidékről telepítették ki, s voltak közöttük olyanok is, akiket Somorjáról. S itt volt a csoporttal a 93 éves Teizl Józsefné, született Hirschler Irénke néni is. Faragó Zoltán somorjai képviselő kérésére – akinek egyébként Irénke néni a rokona –  és Horváth László tanár segítségével megmutattuk a csoportnak Somorja nevezetességeit, a városházát, a református, katolikus, evangélikus templomot, majd elsétálva a zsinagóga mellett, a küldöttség koszorút helyezett el a temetőben.

Hírdetés

Amikor dél körül Veres Gábor alpolgármester úr kikísérte a vendégeket a városházáról, útban a katolikus templom felé megálltunk a Mária megkoronázása szoborcsoportnál, s Horváth tanár úr mondandója után Irénke néni megállította a társaságot, kihúzta magát és elmesélte nekünk, hogyan fogadta ő is kisdiákként, iskolatársaival és tanáraival együtt a magyar honvédeket, és azt is, hogyan sírtak az emberek örömükben. S miközben elmesélte mindezt, könnycseppek gördültek le megviselt, sokat megélt arcán.

S mivel Felvidék visszatéréséhez és id. Horthy Istvánnéhoz is van némi köze vitéz nagybányai Horthy Miklósnak, ezért tartottam helyesnek, hogy a már említett előadást november 7-én tartsuk meg.

Irénke néniéket egyébként 1947. szeptember 15-én vitték el Somorjáról és szeptember 19-én érkeztek meg Nagymarosra, majd teherautóval vitték őket Dunabogdányba a magukkal hozott állataikkal együtt, s csak két, a szabadban töltött éjszaka után találtak számukra megfelelő házat, ahonnan egy sváb családot hurcoltak el Németországba. Ekkor Irénke néni már menyasszony volt, de férjét, Tejzl Józsefet, aki Pozsonyban a Manderla cégnél volt sózómester, 1947 tavaszán Prágába deportálták egy lómészároshoz, ahonnan 1948 nyarán szökött meg, visszatérve Somorjára, ahol összecsomagolt, átvitette magát a Dunán és ment Dunabogdányba.

Ám ezzel nem ért véget a család kálváriája. A házból kitelepített svábok hazatértek,  így áldatlan helyzet teremtődött: a ház egyik felében ők laktak, a másik felében pedig Irénke néniék. El tudja képzelni a kedves olvasó ezt a tragikus helyzetet: egy kitelepített család helyére egy szintén kitelepített család került, majd az onnan kitelepített család visszatért, de addigra már laktak az otthonukban, s hiába mondták nekik, hogy akik ott vannak, azoknak ugyanaz volt a sorsa, mint az övék, mert gyakorlatilag Irénke néniék a sváb család házát foglalták el, ha nem is készakarva. De még itt sem volt vége, ugyanis kiderült, hogy Irénke néniék somorjai lakásába egy Balázs vezetéknevű albertirsai család került, akik egy szót sem tudtak szlovákul, s csak azért jelentkeztek, hogy módosabb helyet kapjanak a Felvidéken…

A szeptemberi látogatáson aztán egy történelmi pillanatnak lehettem szemtanúja. A gyönyörűen felújított református templomban György András somorjai lelkész tartott egy fantasztikus előadást a szakrális építményről, utána pedig elővette a gyülekezet anyakönyvét és ott nyitotta ki, ahol Irénke néni nevét 1926-ban, megkeresztelésekor bejegyezték. Ezt láthatják a fenti képen. Így ért össze a jelen és a múlt a somorjai református templomban, 93 év után…


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »