Amikor Marilyn Monroe a világ legveszélyesebb helyén járt

A szőke szexszimbólum és férje, Joe DiMaggio a nászútjukat töltötték Japánban 1954 februárjában, amikor Monroe meghívást kapott John E. Hull tábornoktól, az Egyesült Államok távol-keleti erőinek parancsnokától, hogy látogasson Koreába, és tegye tiszteletét az ott állomásozó katonáknál.

Egy kis gondolkodás és a férjével való beszélgetés után Monroe végülis igent mondott az invitálásra. DiMaggio eleinte erőteljesen ellenezte az ötletet, ugyanis tartott a háborús zóna biztonságától. Joggal, ugyanis a hidegháború egyik legmelegebb pontján, csupán néhány hónappal az 1953. júliusi panmindzsoni fegyverszünet után járunk, amelyet követően még mindig több tízezer puska- és ágyúcső meredt a kommunista északról dél felé és fordítva. Ráadásul a megbeszélt műsort nem egy védett, délebbi kaszárnyában kellett volna véghezvinni, hanem közel a határhoz, amely a világ egyik legveszélyesebb helye volt. Ám Marilyn Monroe kötötte az ebet a karóhoz, és azt mondta, ez a legkevesebb, amit tehet a katonákért.

Turnéja tíz fellépésből állt, amelyet négy nap leforgása alatt, fagypont alatti hőmérsékleten kellett kiviteleznie. Ennek ellenére egy igen vékony anyagú, testhezálló, nem keveset sejtető, szilvaszínű, flitteres ruhában tolta végig a műsort, amely során énekelt, táncolt, flörtölt és élcelődött is a katonákkal, akiket bizonyára lenyűgözött a látvány. Bárhová ment, meleg fogadtatásban és elismerésben részesült bátorsága miatt.

„Az összes előadóművész közül, akik eljöttek Koreába hozzánk, ő volt a legjobb” – mondta az egyik, műszaki alakulatnál szolgáló tiszt róla. „Farkasordító hideg volt, ám Monroe igazi előadóművész volt, és nem igyekezett gyorsan lezavarni a haknit, majd szaladni haza. A több ezer baka joggal érezhette úgy, hogy valóban törődik velük” – tette hozzá.

Marilyn a 11 fős, Anything Goes névre hallgató katonazenekar közreműködésével lépett színpadra. Zongoristájukat, Albert Guastafeste-et saját elmondása szerint igencsak megdöbbentette, hogy milyen szerény nőről van szó, aki egyáltalán nem volt elszállva magától, pedig fél Amerika a lábai előtt hevert. „Valakinek fel kellene mennie hozzá, hogy elmondja neki, ő Marilyn Monroe. Úgy tűnik, nem vette észre” – hangzott el a szájából a később szállóigévé váló mondat.

Turnéja során meglátogatott egy kórházat is Japánban, ahol sebesült katonák feküdtek. Leállt velük beszélgetni, kezet rázni, autogramokat osztogatott, és beállt közéjük fotózkodni. Habár teljesen kimerült a négynapos turné során, és egy enyhe tüdőgyulladást is összeszedett, később azt mondta egyik barátnőjének, Amy Greene-nek, hogy a koreai körutazása karrierjének egyik legfontosabb csúcspontja volt.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »