Ami a rostámon fennakadt

Ami a rostámon fennakadt

Felcsillant bennem a remény, az idei év utolsó óráiban mégsem a múló idő és a tucatnyi nyavalyám tudata sajog belém. Örömteli lesz az a perc, amikor összecsendülnek a poharaink.

Ferenc pápa szentestei homíliájában kifejtette: a szülőföldjüket elhagyni kényszerülő, Betlehemben befogadást nem találó Szent József és Szűz Mária nyomdokait követi az a több millió ember, aki akaratán kívül szülőföldje elhagyására kényszerül. Éppen karácsony az ideje annak, hogy a másokkal szembeni félelem érzése szeretetté változzék – így a Szentatya. Miloš Zeman cseh elnök viszont ünnepi köszöntőjében azt hangoztatta, hogy a menekültek kötelező befogadása nemzeti érdeket sért, a migránskvóták pedig rövidesen a történelem szemétdombjára kerülnek. Mindkét álláspontnak van igazságtartalma. Bonyolult a helyzet, de a lényeg tömören összefoglalható. Megbukott a „Wilkommenskultur“, tarthatatlan az EU több vezetőjének merev álláspontja, amely – valamint a tagállamok e problémával kapcsolatos, homlokegyenest ellenkező véleménye – miatt az unió képtelen megvédeni külső határait, alig tud különbséget tenni valóban rászoruló menekült és jobb életért útra kelő migráns, illetve békés bevándorló és potenciális terrorista között. Szakítani kell a hamis szemlélettel, hogy a migránsok megoldják bármelyik ország munkaerő- és demográfiai gondjait. Sorsdöntő feladat összhangba hozni a nemzeti érdeket a szolidaritás értékrendjével. Milliók sínylődnek menekülttáborokban, ennél is többen készülnek főleg Nyugat-Európába. Mindannyiunk biztonsága és az unió léte függ attól, hogy a politikusok képesek-e a pápa és a cseh államfő a két ellentétes tábor álláspontját tükröző markáns érveit minden uniós tag és más országok által is támogatott cselekvő programmá kovácsolni.

Együttérzéssel gondolok annak a hat csallóközi településnek a lakosaira, akik a karácsonyi ünnepek alatt is odaszállított tiszta vízre kényszerültek. Pedig olyan régióban élnek, amelynek egyre nagyobb kincse Európa legnagyobb ivóvízkészlete. Döbbenetes, hogy az EU már több mint egy évtizede tiltja a súlyos egészségkárosodást okozó atrazin használatát, nálunk viszont csak nemrég léptették életbe a hasonló jogszabályt. Nem kizárt, hogy akadtak olyan helyek, ahol idáig használták ezt az anyagot. Nem tudhatjuk, vajon a hat faluban vagy máshol mióta szennyezett az ivóvíz. A csaknem kéthetes késéssel elrendelt ellenőrzés legfeljebb a vegyszerek tárolását, részben az alkalmazását tárhatja fel, ami nem mellékes. De okkal figyelmeztetnek a szakemberek, hogy tavasszal, a mezőgazdasági munkák idején lehet eredményesebb a vizsgálódás. Növeli a bajt, hogy a sokféle és különböző irányítás alatt nehézkesen működő országos és regionális hatóságok tömkelegében még mindig nincs a környezetkímélés fontosságára figyelmeztető, tanácsadó intézmény. A történtek kapcsán önmagunkba is tekinthetnénk, hiszen mi is környezetszennyezők vagyunk, ha tiltott szereket dobunk a kukába, ha növeljük az illegális szemétlerakatok számát, ha… sokáig folytathatnám mindazzal a környezetünket romboló bűnös felelőtlenséggel, amelyet odahaza vagy a munkahelyeinken követünk el.

Egyre gyakrabban kísértett ez a szó. „Utoljára, némi jóindulattal, engedélyezem, de csak egy évre a járművezetést” – közölte az orvosom. Kollégája a pozsonyi kórházban így folytatta: „Utolsó próbálkozásként kap Avastin injekciókat a szemébe, ha nem is javul, de talán nem romlik tovább a látása”. Hofi Géza egykor azon is humorizált, hogy nincs szörnyűbb érzés farkasszemet nézni azzal a tűvel, amely a szemedhez közelít. Odahaza szomorúan állapítottam meg, hogy az idén hány nevet kellett törölnöm a mobilomból. Utolsó útjára kísértük többek között Ozogány Ernőt, Papp Sándort és Polák Lászlót. Mobilom listájáról szomorúan törlöm a nevüket. Emlékeimben azonban továbbra is ott élnek. Némi enyhet remélve, utolsó és korábbi találkozásainkat idéztem fel magamban. Ekkor toppant be szüleikkel együtt a négy unokám. Kiskatus, a legkisebbik rikkantotta: „Papa, a decemberi utolsó zsebpénzünkből vettünk nektek igazi, magunknak meg gyerekpezsgőt szilveszterre”. Ő is szorongatott a kezében egy palackot és büszkén folytatta: „Már el is tudom olvasni, amit ráírtak! Törley!” – nézett rám diadalittasan. Felcsillant bennem a remény, az idei év utolsó óráiban mégsem a múló idő és a tucatnyi nyavalyám tudata sajog belém. Örömteli lesz az a perc, amikor összecsendülnek a poharaink.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »