Amerikai külügyminiszter: az autoriter rendszerek nem örökéletűek

Amerikai külügyminiszter: az autoriter rendszerek nem örökéletűek

Az autoriter rendszerek nem maradnak fenn örök időkre, de a szabadság megmaradására sincs soha garancia – hangsúlyozta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken Berlinben a német fővárost évtizedekig kettéosztó fal ledöntésének 30. évfordulója alkalmából elmondott beszédében.

Felidézte, hogy Erich Honecker néhai keletnémet pártvezető 1989. január 19-én – egy nappal George Bush amerikai elnök beiktatása előtt – azt jósolta, hogy a berlini fal 100 év múlva is áll majd.

Azonban Honecker jóslata után csupán 294 nappal “a német bátorság” mégis ledöntötte a falat, aminek legfőbb tanulsága, hogy a tekintélyelvű rendszerek nem tartanak örökké.

Hírdetés

Viszont a szabadságra sincs garancia, ezt mutatja például, hogy Oroszországot

“egy volt KGB-tiszt” vezeti, akinek tevékenységre révén meggyilkolnak ellenzékieket és a hadsereg bevonul szomszédos államokba.

Az autoriter rezsim “új víziója” megvalósításán dolgozó kínai vezetés is intő példa, és az a számos ország is, amelyekben a vezetők “nem kormányoznak, hanem uralkodnak” – fejtette ki Mike Pompeo.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »