Amerika szövetségesei gyerek katonákat vetnek be a harcokban Szíriában

Amerika szövetségesei gyerek katonákat vetnek be a harcokban Szíriában

Az Egyesül Államokkal szövetséges Kurd Népi Védelmi Erők (YPG) gyerekeket is bevet a hadműveletei során, mindezt annak ellenére, hogy a nemzetközi jog tiltja gyerekek toborzását és bevetését fegyveres konfliktus esetén.

,,A YPG a helyett, hogy befejezné a gyermek katonák alkalmazását, még toboroz is és katonai kiképzést nyújt gyermekek számára az általa ellenőrzött területeken. És különösen borzasztó, hogy a csoport a sérült családok között a menekült táborokban toboroz úgy, hogy a szülők azután nem tudnak semmit a gyermekük hollétével kapcsolatban.,, nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Priyanka Motaparthy, a Human Rights Watch (HRW) egyik vezető tisztviselője.

A HRW szerint az Egyesült Államok kormányának kellene hatnia a Szíriai Demokratikus Erők vezetőségére, melynek fegyveres alakulata a YPG. Ők tehetnének valamit azért, hogy a kurd fegyveres csoportok ne toborozzanak gyerekeket az ellenőrzésük alatt álló területeken folyó harcokra. A HRW egy ENSZ jelentésre hivatkozva kijelentette, hogy a YPG kurd milícia csupán a 2017-es évben 224 gyermek katonát toborzott, akik közül 72 lány.

A gyermek katonák szülei elmondták, hogy gyerekeik az YPG toborzó tisztek ösztönzésére jelentkeztek a milíciába. A hitelesség kedvéért kértek valamiféle beleegyező iratot a szülőktől, ám ennek nem sok jelentősége van. Az YPG hivatalnokai ráadásul távol tartják a gyerekeket a családjaiktól és próbálják akadályozni, hogy kapcsolatba lépjenek a szüleikkel. A YPG ennek ellenére írt egy nyilatkozatot a HRW számára, mely szerint ők csak olyan gyermekeket képeznek ki akik erre engedélyt kaptak a szüleiktől és arról, hogy 18 év alattiakat nem vetnek be a harcok során. A HRW azonban nem hisz ezeknek a nyilatkozatoknak.

A Egyesült Államok kormánya tehát ebben az esetben is asszisztál a nemzetközi jogszabályok semmibevételéhez. A washingtoni rezsim zsoldjában álló milíciáknak és diktatórikus rendszereknek sohasem kell betartaniuk a nemzetközi jogszabályokat. Ez a megállapítás nem csak a Közel-Keleten állja meg a helyét, de korábban Afrikában is ez volt a jellemző. Ráadásul azokban az országokban is alkalmaztak 12-13-14 éves gyerek katonákat a különböző konfliktusok során.

Orientalista.hu – Al-Isfahani


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »