Amerika elveszítheti a világ vezetői pozícióját, de nem csak Trump miatt

Amerika elveszítheti a világ vezetői pozícióját, de nem csak Trump miatt

Az első részben az amerikai belpolitikával foglalkoztunk:

Miért nem békültek ki az oroszokkal?

Trump hatalomra lépésekor sokan azt hittük, ahogy ő maga is hangoztatta, hogy új fejezet kezdődik a kétoldalú kapcsolatokban. Ehhez képest sok változás nem történt. Gyakorlatilag minden elnök megpróbált jó viszonyt kialakítani Oroszországgal, főleg közvetlenül a választási győzelem után. Bill Clintonnak ez könnyű volt, mert épp akkor esett szét a Szovjetunió. George W. Bush elnökségének idején 9/11 hozta össze a feleket. Barack Obama a resettel indított. Végül mindegyik konfliktussal végződött: Clintonnál Koszovó miatt, Bushnál Grúzia miatt, Obamánál főleg a Közel-Kelet miatt.

Ezek elsősorban strukturális okokra vezethetők vissza. Amerikában az elnöki hatalomnak komoly korlátai vannak. Nézzük meg a jelenlegi helyzetet: a szenátus kivette Trump kezéből a jogokat, az elnök nem nyúlhat bele egyoldalúan a szankciós politikába. Arra pedig esély sincs, hogy oroszok melletti többség jöjjön létre a szenátusban. A demokraták ellenük szavaznak, John McCain egész életében az oroszok ellen voksol, Marco Rubio és még valaki általában átszavaz, az arány 51-49, szóval esélytelen, hogy ilyen módon feloldják/enyhítsék a szankciókat.

Az oroszok elcsalták az amerikai választást?

Gyakorlatilag Trump győzelme óta folyamatosan téma, hogy abban mekkora szerepe volt az orosz befolyásnak. Orosz felhasználók a Facebookon nagyjából százezer dollárt költöttek hirdetésekre az amerikai elnökválasztási kampányban érdekes témákra, de az egyéb, ismert költések sem jelentősek. Ha ennyi pénzből komoly befolyást tudtak gyakorolni a milliárdokat felégető választás eredményére, akkor ők a világ legnagyobb zsenijei. Azt azért szögezzük le, hogy Oroszországban ennyire nem értenek a demokráciához.

Ezzel szemben az oroszokkal való riogatás kényelmes kifogás. A demokraták azt mondhatják, hogy emiatt nem nyertek, pedig szimplán csak gyenge jelöltjük volt. A republikánus bázis hagyományosan bizalmatlan az oroszokkal szemben, ez hidegháborús hagyomány, a reflexek gyorsan visszajönnek.

Nem annyira rossz a viszony

Nem kell arra gondolni, hogy teljesen befagytak az amerikai-orosz kapcsolatok. Mindig van a felek között együttműködés. Az Obama-kormányzat idején, amikor már elég mély volt a szakadék, nem jöhetett volna létre az iráni atomalku Moszkva nélkül. Szíriában sokkal rosszabb lenne most a helyzet, ha az oroszok és amerikaiak nem kommunikálnának egymással. Ukrajna kapcsán Vlagyiszlav Szurkov, aki amolyan Putyin-főtanácsadó, volt miniszterelnök-helyettes, és Kurt Volker, amerikai diplomata, az ukrajnai ügyek képviselője, gyakran egyeztetnek, csak ez nincs a kirakatban.

Ami viszont a kirakatban lehetne, a magasabb szintű találkozók, tényleg nagyon ritkán vannak.

Miért kéne lenniük?

A két legfontosabb kérdésben úgysem lesz elmozdulás, bárki találkozik, bárkivel: az oroszok nem adják vissza a Krímet, az amerikaiak nem oldják fel a szankciókat. Innentől kvázi csak időpazarlás lenne például elnöki szintű találkozókat tartani.

Az oroszok vélt/valós fehér házi befolyását jól mutatja, hogy Moszkva mit szeretne és mi van most. Oroszország érdeke az, hogy az amerikaiak békén hagyják őket. Ne kérjék azt, hogy adják vissza a Krímet Ukrajnának, oldják fel a szankciókat, hagyják a fegyverkezést, mert az oroszoknak arra nincs pénze.

Ehhez képest mi történik?

Szinte folyamatos a presszionálás a Krím miatt, erős szankciók vannak és fegyverkezés.

Európa

Az amerikai Európa-politikában az orosz-dimenzió a meghatározó. Az amerikaiak az alapján ítélik meg az európai országokat, hogy ki mennyire harcol a Kreml befolyása ellen, illetve ebből következőleg ki mennyi amerikai fegyvert vásárol ehhez. A románok, a lengyelek, a Balti-államok, a csehek, a szlovákok mind-mind vettek valamit az amerikaiaktól az elmúlt években. Érdemes megnézni Trump varsói látogatását, elhangzott a kötelező beszéd, amiben szó esett a varsói felkelésről is, aztán jött a lényeg: aláírtak egy nagyon komoly értékű szállítási szerződést Patriot légvédelmi rakétákról.

Az oroszokkal szembeni feszültség fenntartása a térségben nem rossz Washingtonnak. Így könnyebb megkövetelni a NATO-ban előírt 2 százalékot, míg a kisebb közép- és kelet-európai államokban is egyszerűbb indokolni a fegyvervásárlást, ha lehet Putyinnal riogatni. Ehhez párosul a Fehér Ház részéről az a ki nem mondott elvárás, hogy az oroszokkal amerikai fegyverekkel kell szembeszállni.

A térség országai számára ezért a következő évek egyik legnehezebb kérdése lehet, hogy amerikai vagy európai fegyvereket vásároljanak? A németek és a franciák is el akarják adni az eszközeiket, míg például Magyarország nagyjavításra viszi Oroszországba a régi helikoptereket, szóval egyértelmű, hogy politikai döntés eredménye lesz a fegyverválasztás. Budapest a Gripen-vásárlás miatt is kieshetett az amerikaiak kegyeiből.

Összefoglalva, Amerikának a térségben az orosz befolyás feltartóztatásán kívül nincs különösebb érdeke, ezért azt is figyelemmel kísérik, hogy melyik kormányfővel hányszor találkozik Putyin, vagy épp melyik ország mennyit üzletel az oroszokkal.

Még mindig Amerika a világ csendőre?

Ahogy feljebb írtuk, Európában egyértelműen fellépnek az oroszokkal szemben, erre nem sajnálják sem a pénzt, sem a katonai jelenlétet. Ezt az álláspontot megjelenítik a régió kormányaival szembeni elvárásokban is.

A Közel-Keletet kicsit jobban elengedték, olyan értelemben, hogy elsősorban Izrael és Szaúd-Arábia szava döntő a mai amerikai külügyben ezen a területen. Az amerikaiak valószínűleg rendet tudnának rakni Szíriában katonai értelemben, de már ők is tudják, ha szétbombázunk mindent, nem lesz holnaptól demokrácia, de még csak béke sem.

A Távol-Keleten kettéválik a katonai és gazdasági dimenzió. A hadsereg most is úgy gondolkodik, ahogy korábban: fel kell tartóztatni Kínát, ellenőrzés alatt kell tartani őket, őrizni a hajózás szabadságát, stb. Gazdaságilag a protekcionista irány viszont megnehezíti az amerikai érdekek érvényesítését. Akiktől Trump elfordul, azok eladják a kínaiaknak a termékeiket, mert szükségük van a bevételre. Így viszont automatikusan növekszik Peking befolyása a térségben, amit Amerika nem akar. Ezért féllábúvá vált a katonai-gazdasági nyomulás, amit a kínaiak is érzékelnek, ezért is dolgoznak különböző egyezményeken a régió államaival.

Komolyan vehető Trump?

Az amerikai elnökön elég nehéz kiigazodni, elég csak arra gondolni, hogy nem hisz a klímaváltozásban, aztán a norvég miniszterelnök mégis rövid idő alatt meggyőzhette, hogy tényleg gond van a Földdel.

A valóság viszont nagyjából ott húzódik, hogy nem érdemes arra figyelni, amit Trump mond. Ebből kifolyólag a Twitteréből sem szabad kiindulni. Azt kell nézni, hogy mit csinál, milyen törvények születnek és milyen elnöki rendeleteket ad ki, milyen eredményekkel zárulnak a nemzetközi tárgyalások.

Itt visszacsatolhatunk az orosz-amerikai viszonyra is: hiába mondja Trump, hogy kibékülünk az oroszokkal, ha Moszkvából azt látják, hogy több amerikai tank van Európában, mint három évvel ezelőtt.

Trump hangzatos szövegei részben a tárgyalási taktikájának, részben a pózőrségnek köszönhetők, de azt kell szem előtt tartani, hogy valójában mit csinál.

Oroszország vagy Kína a valódi rivális?

Kína. A diplomáciához fegyver és pénz kell. Az oroszoknak fegyverük van, pénzük egyre kevesebb. Azt se felejtsük el, hogy ők atomarzenálban különösen erősek, de ez nagyjából arra jó, hogy van és drága, bevetni nem fogják.

A kínaiak nagyon ügyesen építkeznek például Dél-Amerikában, Afrikában, Közép- és Kelet-Európában. Szinte mindenhol ott vannak, befektetnek, szívességeket kérnek és adnak. Ezek olyan ütőkártyák, amikkel az oroszok soha nem fognak rendelkezni, mert egyszerűen nincs annyi pénzük, hogy megvegyék a pireuszi kikötőt vagy megépítsék a tanzániai vasutat. Moszkva tud adni három hajónyi Kalasnyikovot, mert maradt még, meg néhány egyéb fegyvert, de ennyi.

A legfontosabb különbség köztük az, hogy Oroszország észreveszi és kihasználja a lehetőségeket, míg Kína maga generálja a ezeket, befektetésekkel, alkukkal, szívességekkel, amiket aztán majd könyörtelenül kihasznál. Vegyünk egy példát: ha Malawiban találnak egy ritka földfémet, ami elengedhetetlen lesz a következő generációs mobilok gyártásához, akkor a malawi miniszterelnök Pekingnek fogja adni a bányászati jogot, mert ők már akkor is vittek oda pénzt, amikor még nem volt ott semmi, szemben az amerikaiakkal, akik akkor mennének már csak oda, amikor igazán megéri.

Az oroszoknál sem a gazdaság, sem a lakosság, sem a fegyverzet minősége nem elég ahhoz, hogy hosszú távon felvegyék a verseny. Kínában a gazdaság és a lakosság megvan, a többit most építik.

A világ morális vezetője

Úgy tűnik, hogy ezt a pozíciót nem csak elveszítik, hanem ki is hátrálnak belőle az amerikaiak. Trump viselkedésével sikerül hatékonyan rombolni, de már korábban is problémák voltak ezzel. Hiába hirdetik folyamatosan a demokráciát, ha például Egyiptomban megnyeri a demokratikus választásokat a Muszlim Testvériség, akkor puccsot kell szervezni. A demokrácia főleg akkor jó, ha a mi barátaink nyernek.

Ettől függetlenül Washingtonnak még mindig nagyon erős az informális-morális befolyása. Ukrajna csak úgy kaphat IMF-hitelt, ha dolgoznak a piacgazdaságon és a demokrácián. Ez egyébként versenyhátrány is Amerikának Kínával szemben, mert Pekinget nem érdekli, hogy milyen a rendszer, csak az, hogy fizesd vissza kamatostul a hitelt. Ez nagy előny olyan vezetőknél, akiknél annyira nem jött át ez a demokrácia dolog.

Az biztos, hogy a mostani amerikai belpolitikai helyzet ártani fog a külpolitikai érdekérvényesítésnek is. Nehéz jó példaként állítani magukat, ha a budapesti nagykövetségesen a sajtószabadság súlyos helyzetéről beszélnek, majd utána a saját elnökük nem nyilatkozik a CNN-nek, mert az fake news.

Cikkünk harmadik részében a magyar-amerikai kapcsolatokat nézzük át Donald Trump elnökségének első éve után.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »