"Amelyik közelít, egyből úgy nyakon szúrom, hogy itt vérzik el" – 4-es metrón rajoskodott a cigány

"Amelyik közelít, egyből úgy nyakon szúrom, hogy itt vérzik el" – 4-es metrón rajoskodott a cigány

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy magyar hölgy volt a kezdeményező, mert rasszista módon szólt az éppen sok évszázados integrációjában elmlélyülő cigánynak a zavaró jojózása miatt. Miután az észlény fennhangon előadott érvei sem győzték meg az idegengyűlölő utasokat, kénytelen volt kést rántani, és az önvédelem jegyében nyakon szúrás mellett a bélkitaposás pacifista fogását is kilátásba helyezte. Végül a biztonsági őrök mentették ki a vészkorszakot idéző közegből, ahol senki sem akadt, aki felemelte volna szavát a sok jogú fiú mellett. Arra vonatkozó információval nem rendelkezünk, hogy ilyen megnyerőnek született a fiatal, vagy drogok segítségével került ihletett állapotba.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »