Aluljárókat zárhatnak le éjszakára Budapesten

A Ferenciek terén az aluljáró éjszakai lezárásának tapasztalatai alapján más, a közelmúltban felújított aluljáróknál is bevezethetik ezt a rendszert – írta hétfői számában a Magyar Idők.

A lezárás célja a Ferenciek tere esetében a Budapest Közút Zrt. tájékoztatása szerint a közelmúltban felújított aluljáró állagmegóvása, a rongálások, graffitik megelőzése, az önkormányzati vagyon védelme volt. Az itt található metró- és gyalogos-aluljárót – amelyet 2014-ben újítottak fel – szeptember 20-tól, a metró üzemidejének zárásától a reggeli üzemidő kezdetéig minden nap lezárják.

A lezárást a teret és az aluljárót felújító V. kerület polgármestere kezdeményezte a főpolgármesternél, mivel a terület a főváros tulajdona. A lezárás nem eredményez forgalmi fennakadást, mivel a Kossuth Lajos utcán közlekedési lámpás gyalogátkelőhelyen a felszínen is biztosított a gyalogos közlekedés, vagyis az aluljáróra csak a metró üzemidejében van szükség.

Mint a lap írta, az intézkedés meghozta a hatását, a Ferenciek terén az aluljáró napközben rendezett képet mutat, nem terjeng ürülékszag a levegőben, nem borítják gyanús foltok a padlót.

Az elmúlt években a gyalogos-aluljáróval és metrókijárattal rendelkező köztereket már mind úgy alakították ki, hogy van akadálymentesített, alternatív felszíni átkelési lehetőség is a téren átfutó közutakon, villamospályán. Ilyen a 4-es metró összes megállója, ahol felszíni átkelési pontok is vannak a téren. Várhatóan 2019 végére vagy 2020 tavaszára újítják fel a 3-as metró vonalán valamennyi aluljárót.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »