„Alszom, de a szívem virraszt…” – Iglódy Illésre, a vértanú minoritára emlékeztek a felvidéki Radon

„Alszom, de a szívem virraszt…” – Iglódy Illésre, a vértanú minoritára emlékeztek a felvidéki Radon

November 6-án Böőr Roland plébános szervezésében Iglódy Illés István minorita szerzetesre, novíciusra emlékeztek halálának 380. évfordulója alkalmából Radon.

Az ünnepségsorozat november 4-én gyalogos zarándoklattal kezdődött, István testvér nyomában mottóval. Az út a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kisrozvágyról a felvidéki Radra vezetett. Itt a plébániatemplom felszentelésének évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét mutatott be Száraz János nagykaposi esperes, plébános.

November 5-én Vranai Alfréd bodrogszerdahelyi plébános, espereshelyettes vezetésével ifjúsági szentmisét ünnepeltek, amelyet virrasztás követett.

A vértanúság emléknapján, november 6-án, délután 3 órakor, a vértanúság órájában szentségimádást tartottak, amelyet szentmise követett Edward Kawa OFMConv lembergi segédpüspök főcelebrálásával, akivel együtt misézett a minorita rend számos szlovákiai, lengyelországi és magyarországi tagja.

A szentmise kezdetén elhelyezték a templomban a három szent kassai vértanú bronzplasztikáját, hálaadásként és mementóul, hogy az itt élők 400 év után is ugyanazon hitben és kultúrában élnek, mint vértanú elődeik.

Lucián Bogucki OFMConv kusztód, a szlovákiai minoriták elöljárója vezetésével a templomból körmenet indult a vértanúsírokhoz a szentmise után.

Hírdetés

* * *

Iglódy (máshol Iglódi) Illés nemesi családban született 1621-ben Kisrozvágyon (a mai Magyarország területén). Protestánsnak keresztelték, és ebben a hitben is nevelték. Felnőtté válásának időszakában felkeltették érdeklődését a minorita atyák missziós prédikációi. Ezek hatására 16 évesen katolizált, és elhatározta, hogy kolostorba lép. Emiatt végleg el kellett hagynia a családját, gróf Nyári István házához szegődött el szolgálni. A minorita rend noviciátusába 1639 tavaszán vették fel Radon (ma Tőketerebesi járás, Szlovákia). A szerzetesi ruhával új nevet is kapott: István testvér lett.

Feladata a koldulás volt, adományokat gyűjteni a szerzetesközösség számára. Emellett nyelvtudása révén kapcsolattartóvá lett a lengyel és az olasz származású szerzetesközösség tagjai és a környező lakosság között. Kortársai szerint az evangéliumi öröm és a megtérés meggyőző tanúja volt. Életrajzírója megjegyzi, hogy a kolostor környékén lévő falvakban mint „Isten szerelmese” hívta lelkesen az embereket a missziós prédikációk meghallgatására. Szerzetes testvérei számára az Isten- és az emberszeretet példaképévé lett. Kitűnt erényes életével, imáival, valamint az apostolkodásban való kitartásával. Ragyogó ártatlansága ellenére ferences hivatását a bűnbánat lelkületében élte meg.

1639. november 6-án István testvért, útban a kolostor jótevőjéhez, két korábbi ismerőse elfogta, megkínozta, kirabolta, megalázta, a fejére a kereszt jelét vágta karddal, és halálos fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy hagyja el a szerzetesi életet, térjen vissza az atyai házba és a protestáns hit megvallásához. István ezt kitartóan elutasította, sőt igyekezett kínzóit meggyőzni arról, hogy fogadják el döntését a szerzetesi és a papi hivatása mellett, valamint a hitben kövessék őt. Nehéz kínzatás után ajkain a „Jézus, Mária segítsetek nekem!” fohásszal, készségesen fogadta a halált abban a hitben, hogy a katolikus egyházért, a szerzetesi, a papi hivatásért és hűségéért hal meg. Az exhumálásakor kezében egy szívmedált találtak a következő felirattal: „Ego dormio et cor meum vigilat” („Alszom, és a szívem virraszt”).

Forrás és fotó: Szepsi Római Katolikus Esperesség

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »