Álperzsa szőnyeggel verte át idős áldozatait a magát iráninak kiadó román

Magát iráninak, szőnyegét perzsának hazudta a román férfi (aki persze lehet cigány is – a szerk.), hogy idős embereket csapjon be. A budapesti rendőrök csalással gyanúsítják őt és bűntársát.

Idős embereket károsított meg egy férfi tavaly Budapest II. kerületében. Kiszemelt áldozatait az utcán szólította meg, és szőnyeget kínált nekik ajándékba. Azt is felajánlotta, hogy autóval havaviszi őket. A magát iráni származásúnak valló férfi a sértettek lakásánál letette a szőnyegeket, majd a perzsának mondott szőttesekért mégis anyagi ellenszolgáltatást akart. Végül minden alkalommal több pénzt szerzett, mint amennyit az általa adott szőnyegek értek. Egy alkalommal a bankautomatáig kísért egy idős férfit, a levenni kívánt tízezer forinthoz az ATM-en beütött még egy nullát, majd a kiadott százezer forinttal elfutott.

Hírdetés

A feltételezett elkövetőt és társát 2020. november 18-án fogták el a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói. A 38 éves román állampolgárt hatrendbeli csalás bűntett, 30 éves, szintén román állampolgárságú társát egyrendbeli, társtettesként elkövetett csalás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a II. kerületi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére.​

(Police)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »