Álmok álmodói

Würzburg, München, Reutlingen, Ansbach… Egy hét leforgása alatt előbb egy magát afgánnak mondó 17 éves menedékkérő baltával és késsel rátámadt egy vonat utasaira, majd egy hasonlóan fiatal, iráni származású ámokfutó oltott ki közel tucatnyi életet egy bevásárlóközpontnál. Még fel sem ocsúdtak a németek a döbbenetből, amikor egy szíriai menedékkérő szerelemféltésből gyilkolt meg egy lengyel nőt, később pedig egy koncert helyszíne mellett egy szintén szíriai oltalmazott hozott működésbe robbanószerkezetet.

Európa rendre és stabilitásra büszke állama gyászol, a politikai elit egyik fele mindent összemosva iszlám terrorizmust kiált, míg a másik tudomást sem véve a bevándorlók integrációjának egyre nyilvánvalóbb kudarcáról, megértően az elkövetők labilis személyiségét domborítja ki. A társadalom eközben egyre inkább fél és elbizonytalanodik. Pedig Európa az elmúlt évek terrorhulláma ellenére még mindig messze a világ egyik legbiztonságosabb helye, s az eltervezett gyilkosságok tekintetében Franciaországnál és Németországnál legfeljebb néhány skandináv állam tud jobb statisztikát felmutatni. Aligha vigasztalja azonban mindez a nizzai vagy a müncheni áldozatok hozzátartozóit. Mint ahogy azokat sem, akik azzal szembesülnek, hogy már Európa vezető hatalma sem mentesülhet a bevándorlás, pontosabban az integráció elmaradásának következményeitől.

A németországi tragikus esetek azt mutatják, hogy immár nemcsak a klasszikus iszlamista terroristákkal, hanem a labilis idegzetű, a társadalom perifériáján élő, frusztráltságukban kapaszkodókat kereső, s azt adott esetben akár felszínesen is az iszlámban megtalálókkal van dolgunk. Nem utolsósorban azért, mert a nem európai gyökerűek immár többmilliónyian vannak. Az elmúlt jó két évtizedben alaposan megváltozott a német városok arculata. Míg korábban a jobb életre vágyók Afrikából vagy a Közel-Keletről mindenekelőtt a volt gyarmatosító országokba, Franciaországba, Belgiumba vagy Nagy-Britanniába mentek, addig a globalizáció kitágította a lehetőségeket, s a többség immár a leginkább vonzó szociális rendszerrel bíró államokba, mindenekelőtt Németországba törekszik.

Az elmúlt évek rövidlátó és bűnös nyugati politikája ráadásul olyan helyzetet teremtett a Közel- és Közép-Keleten, valamint Észak-Afrikában, amelynek következtében hirtelen milliós nagyságrendben zúdult rá Németországra a menekültek és gazdasági migránsok áradata. Ezzel a tömeggel ma már a mégoly precíz, gazdag és befogadó német kormány sem nagyon tud mit kezdeni, ami egyaránt frusztrálja a hiú álmokat kergetve több ezer kilométerről érkezőket és az őslakosokat. A helyzetet csak súlyosbítja az egyre akutabbá váló probléma átpolitizálódása. S az őrülettel keveredő félelem állapotában aktivizálódnak a pszichésen terhelt mániákusok. A münchenihez hasonló, alapvetően nem iszlamista gyökerű ámokfutások csak szaporodni fognak. Ezeket az eseteket saját hatékonyságuk felnagyítására felhasználják az iszlám szélsőségesek, mint ahogy a rendpárti európai politikusok is, míg az egész kérdéskörre rátelepül a propaganda.

Mindez egyáltalán nem segíti a tisztánlátást, pedig a történtek után szembe kellene végre nézni egész Nyugat-Európában azzal, hogy a multikulturális társadalom eszméje megbukott. A helyzet stabilizálása Németországban is elképzelhetetlen az eddigi liberális törvénykezési gyakorlat, a kizárólag az emberi jogokat szem előtt tartó politikai filozófia megváltoztatása nélkül. Erre egyelőre kevés az esély, hiszen ehhez a jelenlegi elitnek az álmaival kellene leszámolni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »