Almási László lett a hónap játékosa szeptemberben

A Fortuna Liga 2020/21-es idényében második alkalommal hirdették ki a hónap legjobb játékosát. Ezúttal szeptember legjobb játékosát díjazták a szurkolók és a szakemberek szavazati alapján, a győztes pedig a felvidéki tehetség, Almási László lett.

A szlovák élvonal új idényének első őszi hónapjában több remek egyéni teljesítményt is láthattunk.

A győztes a Rózsahegy felvidéki tehetsége, Almási László lett, aki kiváló formában futballozott, pályafutása első mesterhármasát is megszerezte az élvonalban, a Nagymihály ellen.

– nyilatkozta portálunknak a felvidéki gólvágó.

Hírdetés

A Rózsahegy 21 esztendős támadója a voksoláson az előző hónap nyertesét, Kalmár Zsoltot előzte meg, míg a harmadik helyen a Nyitra játékosa, Michal Faško végzett. Almási a szavazáson 30 ponttal végzett az élen, a szurkolóktól 10 pontot, míg a szakmai zsűritől 20 pontot kapott. A szurkolók szavazatai alapján Kalmár Zsolt ugyan megelőzte 1 ponttal, de végül a szakmai zsűri pontjai alapján Almási lett a győztes.

– nyilatkozta a szurkolo.sk-nak szeptember legjobbja.

A felvidéki gólvágó szeptember négy gólt is szerzett a Fortuna Ligában, többek között a DAC, valamint a Nagymihály ellen volt eredményes.

A szeptember legjobb játékosa szavazásának végeredménye:

David Hrnčár (Aranyosmarót) – 12 pont (8+4)


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »