Álláspontja nyilvános tisztázására kéri Iohannis az RMDSZ-t Orbán tusványosi beszéde miatt

Álláspontja nyilvános tisztázására kéri Iohannis az RMDSZ-t Orbán tusványosi beszéde miatt

Az RMDSZ-nek nyilvánosan tisztáznia kellene az Orbán Viktor tusnádfürdői beszédével kapcsolatos álláspontját – jelentette ki pénteken Klaus Iohannis.

A román államfő szerint a kormánykoalícióban is át kell beszélni az elmúlt hétvégén Tusnádfürdőn történteket. Románia köztársasági elnöke úgy vélte, erre azért van szükség, mert Orbán Viktor magyar miniszterelnök tusványosi beszéde alatt az RMDSZ vezetésének jelentős része, illetve más politikusai is jelen voltak, írta az Agerpres.

„Nekik meg kell magyarázni, hogy egyetértettek-e annak a beszédnek a tartalmával, amit megtapsoltak, ami eléggé bonyolult lesz vagy nem értették, hogy miről van szó és egyszerűen csak a szónokot tapsolták meg. Bármelyik is lenne a magyarázat, lennie kell, és azt hiszem, hogy a kormánykoalíción belül is lennie kell egy tisztázó beszélgetésnek” – idézte Klaus Iohannist az állami hírügynökség. A román államfő egyébként a Moldova Köztársaság elnökével, Maia Sanduval közösen tartott pénteki sajtótájékoztatón beszélt erről.

Hozzátette, hogy „senki nem akar Romániában kormányválságot kiváltani azért, mert egy másik állam vezetője elhibázott beszédet mondott”. „De nem tehetünk úgy, mintha ezek a dolgok nem lettek volna kimondva, és nem tehetünk úgy, mintha ezek a kimondott dolgok nem lettek volna megtapsolva” – tette hozzá az Agerpres szerint a román államfő. Klaus Iohannis egyébként bírálta Orbán Viktor Tusnádfürdőn tett kijelentéseit, nyomatékosítva, hogy „helytelen, súlyos hiba és elfogadhatatlan, hogy egy magas rangú európai közjogi méltóság a fajelméletre épülő beszéddel lépjen a nyilvánosság elé”.

Hírdetés

„Helytelen, súlyos hiba és elfogadhatatlan, hogy egy magas rangú európai közjogi méltóság a fajelméletre épülő beszéddel lépjen a nyilvánosság elé, egy olyan elmélettel, amely a 20. század legszörnyűbb katasztrófájához, a második világháborúhoz vezetett. Ez a lehető legszomorúbb emlékezetű elmélet, és semmiképpen sem fogadható el, hogy egy európai közméltóság ehhez hasonlóval álljon elő bármilyen belső vagy külső politikai lépésének motiválására” – jelentette ki Iohannis a Maia Sandu moldovai elnökkel közösen, a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatón.

Hozzátette, ugyanilyen sajnálatos, hogy egy magas rangú európai tisztviselő Európa-ellenes beszéddel lép a nyilvánosság elé. „Téves, helytelen, elfogadhatatlan, függetlenül attól, hogy hol zajlik ez a jelenet. Az a tény, hogy ez pont Erdélyben történt, problémát jelent számunkra, és ezt a nyilvános térben látható reakciók is igazolják” – fogalmazott a román elnök. Rámutatott, a magyar miniszterelnök azóta megpróbálta valamilyen módon visszavonni ezeket a kijelentéseket. „Időközben Orbán Viktor miniszterelnök egy másik helyszínen, Bécsben megpróbálta valahogy visszavonni vagy átértelmezni a kijelentéseit, ami annak a jele, hogy rájött, ennek Európában nincs helye. Nem az én feladatom vagy szerepem politikai vagy retorikai leckéket adni egy magas rangú európai tisztségviselőnek, de azt nem tehetem meg, hogy ne határolódjak el egyértelműen és nyilvánosan az ott elhangzott gondolatoktól” – hangsúlyozta Iohannis.

Mint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön a Maszol hírportál kérdésére megosztotta a magyar miniszterelnök sokak által kifogásolt beszédével kapcsolatos álláspontját. Elmondta: a kontextusában kell értelmezni Orbán Viktor tusványosi beszédét, nem pedig kiragadni onnan. Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: jó ideje ismeri Orbán Viktort, így ki meri jelenteni, hogy a magyar kormányfőben „egy cseppnyi rasszizmus nincsen”.

Forrás: Krónika Online

Fotó: Presidency.ro

 

The post Álláspontja nyilvános tisztázására kéri Iohannis az RMDSZ-t Orbán tusványosi beszéde miatt appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »