Államiak nem, de tandíjmentes helyek lesznek a Corvinus Egyetemen

A Budapesti Corvinus Egyetem kancellárja egy hétfői háttérbeszélgetésen árulta el, hogy 2020-tól az alapítványi fenntartásba került intézménybe már nem lehet majd állami finanszírozási igényt megjelölve jelentkezni, csak önköltséges helyek lesznek a felvételi lapon. Pavlik Lívia az Index tudósítása szerint azt mondta, hogy jövőre lehet utoljára az eddigi feltételek alapján jelentkezni a felsőoktatási intézménybe.

A Budapesti Corvinus Egyetem az ország egyik legjobb gazdasági-társadalomtudományos képzését nyújtó állami finanszírozású egyeteme, ebből terveznek most Palkovics László, illetve a Századvég éléről érkezett Lánczi András rektor vezetésével egy profitalapú üzleti egyetemet csinálni.

Hírdetés

A hétfői beszélgetésen a kancellár ugyanakkor azt is elmondta, hogy ugyanannyi diáknak akarnak tandíjmentes helyet biztosítani, mint eddig. Ehhez mindössze arra van szükség, hogy jól kell tanulniuk a diákoknak, és az eredmények alapján fizetik majd ki az önköltség összegét, melyet a Corvinus a befizetett ösztöndíjakból fizet vissza.

A beszélgetésen az is elhangzott, hogy az egyetem szociális alapon járó ösztöndíjakat is kínál majd.

(24.hu)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »