Állami vagyon elherdálása (2. rész)

Bayer Zsolt magyar író, újságíró, publicista, műsorvezető, FIDESZ alapító tag szerint fontos, hogy a 2022-es választások előtt az először szavazók tisztában legyenek a rendszerváltás utáni állami vagyonfogyás tényével és az állami vagyon elherdálásának a felelőseivel is.

Bayer Zsolt véleményét a HÁTTÉRKÉP, Hír Tv kereskedelmi médiaszolgáltató csatornán, 2020. augusztus 7-én sugárzott műsorszolgáltatásában megerősítette a műsor két állandó szereplője Bogár László és Boros Imre.

A reális zöldek egyetértenek a három szellemi kiválóság véleményével.

Az állami vagyon elherdálásának felelőse:

Martonyi János Magyar Corvin-lánccal kitüntetett, Széchenyi-díjas magyar jogtudós, diplomata, ügyvéd, egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok kandidátusa. Kutatási területe a nemzetközi magánjog. Az első és második Orbán-kormány külügyminisztere, a 2024-es budapesti olimpia és paralimpia nagykövete.

Martonyi János, 1988-ban lépett be az MSZMP és lett az előprivatizáció kormánybiztosa.

A rendszerváltás követően ezermilliárdokat szivattyúztak ki a magyar gazdaságból úgy, hogy a multik az általuk értékesített áruk mögötti munkahelyek zömében a magyar határokon kívül biztosítottak munkavállalók százezreinek biztos megélhetést. A megtermelt haszon pedig nem a magyar, hanem a „küldő” anyaországok erőforrás-gyarapító intézményrendszereit finanszírozták.

Az állami vagyon elherdálásának felelőse:

Sólyom László magyar jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1989 és 1998 között az Alkotmánybíróság tagja, 1990 és 1998 között a testület első elnöke, 2005. augusztus 5. és 2010. augusztus 5. között a Magyar Köztársaság elnöke.

Sólyom László. az ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG meghatározó embereként a privatizáció szellemi atya.

„Az a gazdaságstratégia, amit a rendszerváltás után választottunk, amelynek fő gazdaságpolitikai eleme a nyugti privatizáció és a liberális, teljes liberalizáció, Magyarországot nem egészen jól segítette… a magyar közgazdász elit mosolygott azon, és óriási hibának tartotta, hogy Lengyelország ezt az utat (más utat) választotta….

Hírdetés

Az adósság átütemezéséről. És az idő Lengyelország döntését igazolta….

a magyar közgazdász elit élcelődött éveken át, annak az ellenkezőjét igazolta az élet ezekben az országokban, Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában…. És ha akkor a magyar közgazdász elit vagy véleményformáló közeg másként áll hozzá, akkor másként alakul az ország sorsa.

.. a rendszerváltás utáni magyar elitet vagy véleményformáló szereplőket nagyon komoly felelősség terheli abban, hogy Magyarország ott tart, ahol tart.”

(Forrás: Magyarország a változó világban, Éghajlat Könyvkiadó)

Néhány kapcsolódó írásunk: 

 

http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2146

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=3394

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=3608

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=1573

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=2941

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=479

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=3391

 


Forrás:realzoldek.hu
Tovább a cikkre »