Állami kitüntetések átadása augusztus 20-a alkalmából a Felvidéken

Állami kitüntetések átadása augusztus 20-a alkalmából a Felvidéken

Állami kitüntetések átadására került sor az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a pozsonyi nagyköveti rezidencián. Az állami kitüntetéseket dr. Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete adta át a három kitüntetettnek.

Hagyományosan ez az ünnep a legjelentősebb, amelynek alkalmából a magyar állam elismeri azoknak a tevékenységét, akik a magyar állam vagy a magyar nemzet boldogulásáért sokat tettek a tudomány vagy a kultúra területén, társadalmi területen kiemelkedőt alkottak, és örülünk annak, hogy az idei évben is Szlovákiából többen is részesültek, részesülnek magas állami kitüntetésben, és örülök annak is, hogy a jelenlévőknek a nagykövetségen én adhatom át ezeket a kitüntetéseket” – fogalmazott beszédében Balogh Csaba nagykövet.

Erdős Péternek, a királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társulás alapító elnökének, Királyfiakarcsa volt alpolgármesterének a csallóközi és a királyfiakarcsai magyar közösség megerősödését, a magyar hagyományok továbbélését szolgáló tevékenysége elismeréseként a Magyar Arany Érdemkeresztet adományozta Novák Katalin köztársasági elnök.

A felvidéki irodalmi életben betöltött fontos szerepe, példaértékű írásművészete elismeréseként a jókai Fellinger Károly költő, helytörténész is a Magyar Arany Érdemkeresztet vehette át.

Hírdetés

Salgó Tibor, a Csemadok Udvardi Alapszervezetének elnöke, volt önkormányzati képviselő a felvidéki magyar hagyományok erősítését és továbbadását, valamint Esterházy János mártíriuma emlékének megőrzését szolgáló tevékenysége elismeréseként.

Balogh Csaba nagykövet szerint a magyar állam születésnapja, augusztus 20-a alkalmából felemelő dolog megkapni ezt a kitüntetést, „jelzi azt, hogy azok a tevékenységek, amelyeket a kitüntettek letettek az asztalra, folytatásai annak a teljesítménynek, amelyet államalapító királyunk megkezdett itt több mint 1000 évvel ezelőtt, és amit mindnyájan megpróbálunk a magunk módján folytatni” – tette még hozzá a nagykövet.

A Pozsonyban kitüntetetteken kívül állami kitüntetésben részesül Csáky Károly etnográfus is, aki egészségi okok miatt Ipolyságon egy későbbi időpontban fogja átvenni a kitüntetését, illetve Dusza János és Halász Márta is, akiknek a Kassai Főkonzulátus adják át majd a kitüntetéseiket.

(A pozsonyi átadásról részletesebben a MAGYAR7 hetilap következő számában olvashatnak.)

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »