Állambiztonság és káderpolitika – több kudarc, mint siker a hírszerzés bázisain: MTI, Népszabadság, MÚOSZ

Állambiztonság és káderpolitika – több kudarc, mint siker a hírszerzés bázisain: MTI, Népszabadság, MÚOSZ

Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató sorozata I.- VII. részében rádiósok, televíziósok, újságírók, sajtómunkások és az állambiztonsági szervek titkos együttműködéséről írt.

 

Az I. rész: „A Magyar Televízió mint állambiztonsági fedőszerv”. Az Eastern akció végrehajtása Izraelben.”;  a II. rész: „A műsorpolitikát és az objektumot is védte a politikai rendőrség a nézőktől. Az MTV és a III/III. vonalvezetői.”; a III. rész: „Az MTV, mint az osztályharc kiemelt küzdőtere. A Párt iránti kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy jelentek.”; a IV. rész: „A kemény vonalasok, a reformerek és az állambiztonság”; az V. rész: „Egy rendhagyó titkos munkatárs a Népszabadságtól”. a VI. rész:Lehetett-e nemet mondani az állambiztonságnak?, a VII. rész: „Várkonyi Péter külügyminiszter, a „Népszabadság” főszerkesztője, a Tájékoztatási Hivatal elnöke, az MSZMP KB tagja, mint államvédelmi tiszt, hálózati titkos munkatárs és rezidens”

 

Most a sorozat VIII. része következik.

 

 

Fábián (Fisch) Ferenc („Újfalusi”)

 

1920. november 26-án született Berettyóújfaluban, kisiparos családban. Anyja: Markovits Laura, apja: Fisch Mihály órás mester.

A gimnáziumon kívül csak a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemet végezte el. Műszerész szakmát tanult. 1941-től 1944-ig munkaszolgálatot teljesített, majd megszökött.

Az MKP tagjaként 1945-46-ban a Belügyminisztériumban dolgozott, majd 1946-1955 között a Honvédelmi Minisztériumban teljesítet katonai szolgálatot, bizalmas beosztásban, vezetők közvetlen környezetében. 1958-ban megnősült, felesége: Lukács Teréz (1931, Kaposvár, Makk Teréz) újságíró.

 

Már pályája kezdetén a „Népszabadság” munkatársa, 1957-61: pekingi, 1964-66: varsói, 1966-67: hanoi, 1969-74: párizsi tudósítója.

1974-85 között a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) főtitkár-helyettese.

1985-88: az MTI és a Népszabadság brüsszeli tudósítója.

 

 

1968. december 18-án szervezte be hazafias alapon a BM III/I. Csoportfőnökség (hírszerzés) 3. osztályának alosztályvezetője, Pék Jenő r. őrnagy. Fábián (Fisch) Ferenc az „Újfalusi” fedőnevet kapta, hálózati minősítése: titkos munkatárs (tm.)

 

Beszervezésével 1968-ban kezdett foglalkozni a BM hírszerzése, miután biztossá vált, hogy Fábián 1969-től a „Népszabadság” párizsi tudósítója lesz. Az előzetes kapcsolatfelvétel során a hírszerzés jelentése megállapította, hogy Fábiánnak már vannak együttműködési tapasztalatai:

 

 „Elmondotta, hogy korábbi külföldi kihelyezései során is kötelességének tartotta az illetékesek tájékoztatását az általa megszerzett információkról, személy szerint említette szervünk vezetőjét, mint akinek Moszkvában segíteni igyekezett, valamint társszervünk egyik vezetőjét, akinek Hanoiban nyújtott támogatást, amikor az említett elvtárs ott katonai attasé volt.”

 

A hálózati információk megerősítették: a jelölt politikailag teljesen megbízható, „ a szervhez való viszonya jó”, emberileg megnyerő, elegáns megjelenésű, kellemes és kulturált társalgó, kitűnően alkalmas a társadalmi életbe való bekapcsolódásra, a célirányos személyi viszonyok kiépítésére. Nyelvtudása – az állambiztonság feljegyzése szerint – orosz és francia, de ért angolul is. Felesége is megfelelő partner a tervezett munkához, tehetséges, művelt újságíró, az „Esti Hírlap” munkatársa. Családi életük rendezett, jó anyagi körülmények között élnek, szépen berendezett villalakásuk van a Pasaréten.

 

Ugyanakkor az is bekerült a Kira József r. őrnagy (III/I-1 osztály) által aláírt előzetes (1968. május 22) informatív jelentésbe, hogy Fábián:

 

„Az utóbbi egy-két évben határozottan keserűbbé, zárkózottabbá vált, úgy érzi, hogy előrehaladása nem olyan gyors, mint ahogy azt megérdemelné, s nem becsülik kellőképpen. Fokozódott érzékenysége is, a vele való bánásmódban a legnagyobb tapintatra van szükség, könnyű megsérteni, nehéz kibékíteni.”

 

 

A felkészülés és a kiképzés helyszínéül szolgáló „Vadaskert” fedőnevű K-lakáson „Újfalusi” mindent megtett a hírszerzés bizalmának megnyeréséért. Hangsúlyozta, hogy tisztában van a sajtótudósítói munkában felmerülő kapcsolatépítési és információszerző lehetőségekkel és megígérte, hogy igyekszik szélesebb körben aktívabb információs munkát végezni, szorosabb kapcsolatokat kiépíteni Párizsban, mint elődje.

 

1969. augusztus 14-én érkezett meg Párizsba feleségével. Mindjárt segítséget kért az állambiztonsági rezidentúrától lakásügyei intézéséhez, munkakörének átvétele meglehetősen lekötötte idejét. S panaszkodott: elődjétől egyetlen használható kapcsolatot sem tudott átvenni, a kapcsolatépítő munkát teljesen elölről kell kezdenie. Türelmet kért a hálózati munkához.

 

Az érdemi titkos tevékenység azonban csak nem akart beindulni. „Újfalusi” tm.- nek mindig akadt valamilyen problémája, amely elvonta figyelmét és idejét, s a szakmai (tudósítói) feladatokra hivatkozva kért szüntelen halasztást a rezidentúrától.

 

Pedig a hírszerzés konkrét információs területekről várta a feladatok szerinti jelentéseket, így például: a trockista, szélső baloldali és maoista mozgalmakról. Ígéretekből nem volt hiány, ám az egymást váltó rezidensek egyre gyakrabban kénytelenek jelenteni Budapestnek:

 

 „Annak ellenére, hogy „Újfalusi” segítőkészséget mutatott, munkájában lényeges javulás – az eddigi tapasztalatok alapján – nem nagyon várható. Ettől függetlenül igyekszünk aktivizálni a fenti területeken.”

 

 

S ez a helyzet nem is változik 1974-ig, „Újfalusi” titkos munkatárs tudósítói kiküldetésének lejártáig. A csalódás kölcsönös.

 

Hazatérve, 1974-ben megválasztják a MÚOSZ főtitkár-helyettesének. 1985-ig tölti be ezt a posztot. A BM hírszerzés 11. osztálya (hírszerzés harmadik országokban) még rámozdul, hátha használható új területen, s Berényi István r. alezredes, osztályvezető átkéri anyagát a III/I-3 osztály vezetőjétől: Bogye János r. alezredestől. Egy hónapi tanulmányozás után azzal küldi vissza Fábián dossziéját, hogy javasolja irattárba helyezni, Fábián Ferenccel a jövőben csak társadalmi kapcsolatot kívánnak tartani.

 

1981. június 3-án a III/I-3 osztály, amelynek már Kiss Oszkár r. ezredes a vezetője, határozatot hoz „Újfalusi” tm. kizárásáról a hálózatból. A Határozat és indoklása így szólt:

 

„Újfalusi fn. titkos munkatársat 1968-ban szerveztük be hazafias alapon. 1969-1973. között a Népszabadság párizsi tudósítója volt… lapja számára végzett munkája általi leterheltségére hivatkozva, érdemi munkát nem végzett. Hazatérése után rövid ideig a Népszabadság szerkesztőségében dolgozott, majd a MÚOSZ egyik vezetőjévé választották. Beosztásánál fogva a III/I-B. Önálló Alosztály, illetve a PRESS rezidentúra társadalmi kapcsolatot tart vele.

A fentiek alapján javaslom „Újfalusi” titkos munkatárs hálózatból való kizárását, anyagának irattárazását. A kizárás tényét nevezettel nem közöljük.

A dossziéban ellenséges kategóriához tartozó személy nem szerepel.”

 

 

Félévvel később a kémelhárítás (III/II-4-b) érdeklődött „Újfalusi” iránt és betekintett a hírszerzés operatív nyilvántartásába, ennél többet azonban nem tudunk a kapcsolat lehetséges alakulásáról.

 

1984. június 4-én a HM-ből, „magas helyről”, Fábián régi ismerősétől érkezik feltűnő érdeklődés Bogye János r. vezérőrnagyhoz, aki most már a BM hírszerzés (III/I.) csoportfőnöke, s egyben a BM III. Főcsoportfőnökség helyettes vezetője. Az érdeklődő a katonai hírszerzés főnöke: Szűcs Ferenc altábornagy, az MNVK/2 csoportfőnöke, vezérkari főnök-helyettes. Két hétre kéri Fábián Ferenc dossziéit. De a dossziék megküldése már nem gyakorlat, csak összefoglalót kap a III/I-től, Bogye János tájékoztató levelével. Ebben a rendőr tábornok – egyebek között – megismétli a kapcsolat történetét, s kellő nyomatékkal azt a tényt, hogy Fábián :

 

 „Külföldön való tartózkodása során hivatali elfoglaltságára hivatkozva érdemi munkát nem végzett. Ezért, valamint a későbbi beosztása miatt a hálózatból kizártuk, s a jövőben sem tervezzük foglalkoztatását.”

 

Nem tudjuk (még), hogy ez a válasz mennyire ingatta meg Szűcs altábornagy bizalmát Fábián iránt, aki ekkor a MÚOSZ főtitkár-helyettese volt. Azé a MÚOSZ-é, amely azokban az években az SZKP nemzetközi osztálya alá rendelt és közvetlenül a KGB irányítása alatt álló, prágai központú Nemzetközi Újságíró Szervezet (NÚSZ) legaktívabb tagja volt, különös szervezési, gazdasági és végrehajtási feladatokkal, melyek a nyugati tömegmédia befolyásolását, újságíróinak megnyerését, a kiszemeltek beszervezését célozták. A feladatok megoszlottak a BM és a HM hírszerzés (BM III/I. és MNVK/2) között, ám az összefogó szerv: a BM III/I-B. Önálló Alosztálya volt, amely még hivatalos fejlécében is a PRESS Rezidentúra nevet viselte. Vezetője és munkatársai beköltöztek a MÚOSZ Népköztársaság útja 101. szám alatti székházába, s szorosan együttműködtek a szövetség vezetőivel, akik közül a kulcsfontosságú posztokon állók beszervezett hálózati személyek voltak, néhányan hivatásos állománybeli múlttal.

 

Az egymással rivalizáló polgári és katonai hírszerzés sakktábláján a nyolcvanas évektől erősödtek a HM vezérkar pozíciói az újságírók között, annak köszönhetően is, hogy a katonai hírszerzés információi gyorsabbak, pontosabbak, hitelesebbek voltak a Varsó Szerződés tagállamainak szervezettebb, hatékonyabb vezérkari együttműködése következtében, mint a több áttételes, lassú és körülményes BM III. Főcsoportfőnökségen a polgári hírszerzésé, ahol a KGB tanácsadók néha hónapokat aludtak olyan ügyek fölött, melyek haladéktalan elemzést, az összefüggések mielőbbi feltárását és aktív operatív végrehajtást igényeltek volna.

 

Nem csodálkoznánk, ha kiderülne Szűcs altábornagy előrelátása, s Fábián Ferenc már az ő megbízásával és támogatásával érkezett volna 1985-ben Brüsszelbe , ahol a katonai hírszerzésnek (már akkor is) jól kiépített hálózati állásai voltak, melyek között Fábián, mint az MTI és a Népszabadság tudósítója többet tudott produkálni, mint korábban Párizsban, tétlen és passzív „Újfalusi” tm.-ként.

 

Rózsa Ferenc-díjas (1979). Fontosabb kötetei: „Tibet újjászületése” (1961), „A Csendes óceántól az Adriáig” (1963), „Japán” – Bíró Klárával – (1964), „Indonézia” (1968), „Párizstól Korzikáig” (1976).

 

 

Fekete Gábor („Fenyő”, „Tinys”)

 

 

Fekete Gábor (1932. március 17, Budapest, Praeger Frida) kisiparos családból származott: apja Fekete Géza (1902. Budapest, Kohn Sarolta) faesztergályos volt már 1945 előtt, 1950-től a Minőségi Faesztergályos Kisipari Termelő Szövetkezet dolgozója, majd elnöke 1963-ban bekövetkezett haláláig. Anyja tisztviselő volt.

 

 

1950-ben érettségizett a budapesti Madách Gimnáziumban, majd tisztviselőként helyezkedett el a Takarmányforgalmi Vállalatnál. 1952-ben felvették a Művelődésügyi Minisztérium egyéves újságíró iskolájára. Elvégzése után, 1953-ban mindjárt a Magyar Távirati Irodához került, de onnan néhány hónap után, 1954-ben eltávolították.

 

  [Az állambiztonság feljegyzése szerint jogtalanul távolították el, amint ezt a kormány Tájékoztatási Hivatala 1957-ben megállapította és sérelmét orvosolták. Az MTI-nél töltött rövid idő alatt a belső reakció elhárítás 1953-ban beszervezte informátornak „Fenyő” fedőnévvel. Beszervezése azonban csak másodlagos célt szolgált: „biztonsági szelep” lett volna apja mögött, akinek Izraelbe, majd onnan Angliába való telepítését tervezték. Apja azonban betegeskedni kezdett és korán elhunyt, vele pedig megszakították a kapcsolatot.]

 

Az MTI-től történt eltávolítása után 1954-ben a Hangszerkészítő és Javító Ktsz.- nél szállítási előadó, majd a Csillag Fatömegcikk Ktsz.- nél bútorfényező.

 

1956-ban megnősült, felesége: Faluvégi Irén (1934. Budapest, Molnár Mária) a Műszaki Információs és Fordító Vállalatnál volt gépírónő, gyermekük nem született.

 

1957 nyarától az MSZMP tagjelöltje, később tagja (korábban a MADISZ-nak, a DISZ-nek és a KISZ-nek volt a tagja) és sikerült visszakerülnie az újságíró szakmába: a „Magyar Nemzet” alkalmazta, a belpolitikai rovatban kezdett dolgozni. Idővel elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemet.

 

Elmondása szerint angol és német nyelven beszélt. Ezt azonban sohasem ellenőrizte az állambiztonság.

 

 

1963-ban már a „Népszabadság” munkatársa, a belpolitikai rovatban dolgozott. Ajánlás és korábbi információk alapján 1966 márciusában vette fel a kapcsolatot vele a BM hírszerzése (III/I-1-A alosztály), amely úgy tudta, hogy Fekete Gábor rendszeresen látogatja a MÚOSZ rendezvényeit, protokolláris eseményeken külföldiekkel találkozik, akik között olyan angol és amerikai állampolgárok is voltak, akik érdekelték a hírszerzést. A jelölt közölte: hajlandó velük célirányosan találkozni, az állambiztonsággal politikai meggyőződésből együttműködni.

 

 [A „Népszabadság” belpolitikai rovatának vezetője ekkor névlegesen a betegeskedő Vető József, (1910-1977) korábbi sportújságíró, aki 1950 és 1968 között dolgozott a „Népszabadságnál”, illetve 1956 előtti elődjénél: a „Szabad Nép”-nél. A rovat tényleges irányítása azonban helyettese: Szabó László (1930-2015) kezében volt, aki 1953-tól 1989-ig volt a párt központi lapjának munkatársa, majd főmunkatársa és belpolitikai rovatvezetője Vető után. Törtető karrieristaként naponta érzett bizonyítási kényszert arra, hogy nyálas elkötelezettségét a pártközponthoz és a Belügyminisztériumhoz bármilyen módon igazolja, ha kellett vérengző vadállatként, innen volt a beceneve: „A Hiéna”. 1964-től az MTV képernyőjén „A Kék Fényes Szabó”-ként vált hírhedté és örvendett közutálatnak. Mindenki félt tőle, őszinte barátja nem volt – bűnügyi könyveinek társszerzője: Pintér István sem volt az -, de Fekete Gábort megtűrte, sőt kedvelte is valamiért, nem kizárt, hogy tán ajánlotta is az állambiztonságnak.]

 

A beszervezési javaslatot Arányi Tibor r. százados készítette el és Kovács Tibor r. alezredes hagyta jóvá a hírszerzésnél. Ebben rögzítették, hogy mit várnak Fekete Gábortól:

 

„Tinys”-t a hazai bázison végzendő hírszerzés területén kívánjuk foglalkoztatni. Az AEÁ-ból (ez az Amerikai Egyesült Államokat jelentené) beutazó, számunkra érdekes kategória tagjaitól (újságírók, a társadalmi- és közéletben szerepet játszó személyek) sötéten titkos információkat kell, hogy szerezzen. Emellett a fenti kategória tagjai között kutató és tanulmányozó munkát fog végezni. Segítségével operatív tisztek bevezethetők amerikai célszemélyekhez.”

 

 

[Sötét hírszerzés: az ügynök tájékozódó beszélgetései során szerez meg értékes információkat úgy, hogy a partnerek nem tudják: ellenséggel állnak szemben, akinek fontos híranyagot, értesüléseket szolgáltatnak ki; nem ismerik a beszélgetőtárs „sötét”, ellenséges szándékát. Az ilyen információk, adatok megszerzését az ügynök általában megtervezi és előkészíti.]

 

A hírszerzés elképzelése szépen hangzott, de teljesen megalapozatlan volt a következő nyilvánvaló okok miatt:

 

1., Fekete Gábor nem a külpolitikai rovatban dolgozott, hanem a belpolitikaiban, mozgásterülete nem Londontól Washingtonig , hanem Balmazújvárostól Répcelakig terjedt. Mindössze kétszer járt külföldön, turistaként Ausztriában és Olaszországban.

 

2., Nem voltak külföldi kapcsolatai, ígéretes ismerősei, újságíró barátai, mindössze két idős magyar házaspárt tudott később megnevezni, az egyik Argentínába, a másik Párizsba disszidált, néha haza szoktak jönni rokonlátogatásra.

 

3., Nem tudott jól angolul, messze volt a társalgási szinttől, nem értette sem az angol, sem az amerikai újságírókat a MÚOSZ-ban, németül soha, senki sem hallotta megszólalni.

 

4., Az őt tanulmányozó állambiztonsági tisztek felszínes és elnagyolt véleményével szemben műveltsége meglehetősen gyenge lábakon állt, hiányoztak az alapok, amiket nem pótolt a marxista egyetem.

 

Beszervezése technikailag kissé elhúzódott, Arányi százados késlekedett, végül Róna István r. hadnagy hajtotta végre 1967. január 19-én a „Népszabadság” épületében, illetve az EMKE Eszpresszóban. A kétórás beszélgetés végén Fekete megköszönte a bizalmat és megismételte: minden tőle telhetőt megtesz a sikeres munka érdekében. Megállapodtak abban, hogy hétfői napokon találkoznak a „Tátra” fedőnevű „K”-lakásban. A beszervezés alkalmából Fekete Gábor aláírta a titoktartási nyilatkozatot, mely így hangzott:

 

   „Nyilatkozat.

Tudomásul veszem, hogy a Belügyminisztériumi (sic!) szervekkel történő együttműködésem során kapott és államtitkokat képező eligazításokat titokban tartom és a konspirációs szabályoknak megfelelően tevékenykedem.”

Budapest, 1967. január 17.                                             Fekete Gábor”

 

 

A beszervezés értékelésében Róna r. hadnagy megállapította, hogy: „A beszervezés menete és eredménye is bizonyította a kiválasztás és a tanulmányozás helyességét.”

 

Noha ezt semmi sem támasztotta alá, Fekete „Tinys”-nek megelőlegezték a legmagasabb hálózati rangot, s minden előzmény, a legkisebb eredmény nélkül is titkos munkatárs lett.

 

Az értékelés tartalmazta azt a később megcáfolt megállapítást is, hogy: „A tanulmányozása óta (1966 március) angol nyelvtudását tárgyalóképes szintre emelte.”

 

És még valami megmosolyogtató: Róna István r. hadnagynak úgy megtetszett a frissen beszervezett titkos munkatárs első tehetséges megnyilvánulása, hogy nyomban rögzítette azt jelentése értékelő részében. Így:

 

„A beszervezési beszélgetés során igen jó konspirációs érzékről tett tanúbizonyságot. Szobájába belépő kollégájától – anélkül, hogy ezt megbeszéltük volna –meglepetten kérdezte: „Mi az? Még nem ismeritek egymást?”, s bemutatott, mint a KÜM munkatársát és amíg kollegája bent tartózkodott nyugodtan tegezett, mint régi ismerősét.”

 

 

Megkezdődött „Tinys” kiképzése az operatív munkáról, a hírszerzés módszereiről, így az információszerzés, a tippkutatás, a tanulmányozás, a kapcsolatlétesítés stb. gyakorlati tudnivalóiról. (Kapcsolattartó tisztjei idővel változtak, megemlíthetők: Szűcs Gábor, Kira József, Regős János.)

 

Az első érdemi jelentések azonban egyre késtek, hiába várt az eredményekre a lesben álló PRESS Rezidentúra, azaz a III/I-B Önálló Alosztály is. „Tinys” hírszerző impotenciája egyre nyomasztóbb lett azok számára, akik megalapozatlanul légvárakat építettek személye köré. Pedig a kudarc okai   eredendően adottak voltak.

 

A III/I-1 osztály új vezetője: Kövesdi János r. alezredes 1970. október 5-én megunta a várakozást. Kellő tájékozódás után megállapította, hogy Fekete titkos munkatárs nem rendelkezik hírszerző lehetőségekkel a külföldi újságírók felé, mozgási lehetősége megszűnt a belpolitikai rovatban, s angol nyelvtudása sem érte el azt a szintet, mely tárgyalóképessé tehette volna a célszemélyek körében.

 

Ezért az osztályvezető úgy döntött – Pesti Gyula r. alezredes alosztályvezető és Róna István r. főhadnagy, főoperatív beosztott egyetértésével -, hogy „Tinys” titkos munkatársat 2 évig pihentetik, ez alatt valószínűleg sor kerül átcsoportosítására a külpolitikai rovatba. A pihentetés alatt rendkívüli esetben megkereshető.

 

Önkritika nem hangzik el az osztály részéről, ellenkezőleg – a tények ellenére -: „…a koncepció helyesnek bizonyult.” Legfeljebb egy mondat általánosságban: „…munkahelyén az utóbbi években akuttá vált a szakmailag jól felkészült, idegen nyelvet beszélő káderek hiánya.”

 

Eltelik két év, ismét új osztályvezetője van a III/I-1-nek: Borsányi Imre r. alezredes, de a helyzet változatlan. A pihentetési idő alatt „Tinys”-nek nem sikerült átkerülnie a lap külpolitikai rovatához, ezért az osztály javasolja anyagát az irattárban tartani. Erről 1972. augusztus 16-án születik határozat.

 

Csaknem 10 év telik el, amikor 1987. június 17-én a III/I-B. Önálló Alosztály, a PRESS Rezidentúra vezetője: Dömény József r. alezredes – Széll István r. alezredes előterjesztésére – Fekete Gábor: „Tinys” titkos munkatárs hálózatból való kizárásáról dönt. Indoklás:

 

„…hírszerző lehetősége továbbra sem alakult ki. Jelenleg is olyan beosztásban dolgozik, ami a hírszerzés érdeklődési körén kívül esik. A közeljövőben sem várható, hogy hírszerző lehetősége számunkra kedvezően alakul…”

 

 

Matolcsy Károly („Mátrai Károly”)

 

Matolcsy Károly újságírónak (1924. Kecskemét), az 1945 utáni „Magyar Nemzet” meghatározó egyéniségének állambiztonsági múltjáról két verzió is olvasható az ÁBTL-ben fellelhető 3.1.2. M-30334 dossziéban. (Ismereteink hiányosak, mert minden más dosszié és a tárgyra vonatkozó irat megsemmisült.)

 

Az egyik verzió a sajátjáé, 1960. február 10-én kelt, a másik az állambiztonságé (BM II. Politikai Nyomozó Főosztály II/2-c alosztálya) 1959. október 7-i dátummal.

 

A hitelesség kedvéért saját verzióját nem összefoglalom, hanem szó szerint közlöm. Matolcsy ezt a feljegyzést a kémelhárítás utasítására készítette, érthetően szűkszavú. A tényeket szürkén és sejtelmesen eljelentéktelenítő tömör fogalmazás, a körülmények ismertetése és minden magyarázat nélkül, kellő rutint tükröz egy profi újságíró és egyúttal sikeres titkos ügynök ujjgyakorlatában.

 

                  „Feljegyzés

 

1945 nov. és 1946 jun. között, amikor az amerikai katonai missziónál dolgoztam, többször felkeresett a politikai rendőrség részéről Csillag Mátyás fhdgy. Beszélgetéseink során szóban helyzet- és hangulatjelentéseket adtam.

 

1947-1948-ban, amikor a köztársasági elnöki hivatalban teljesítetem szolgálatot, a köztársasági elnök mellé rendelt pol. rendőr csoport vezetőjével: Tatár alezredessel többször beszélgettem és az általa kért felvilágosításokat megadtam.

 

1949 március végén felkeresett lakásomon a katonapolitikai osztály részéről Szántó Béla szds. Többször találkoztunk, elsősorban az am. [amerikai] Kat. Misszió ügyei érdekelték. Kérésére felderítettem: mi lett Szentgyörgyi András családjával. Ekkor a Kisgazdapárt sajtóosztályán dolgoztam és a pártot érintő kérdésekről informáltam. Később a Gerbeaud különtermében bemutatott főnökének, egy őrnagynak /nevét nem tudom/. Megkérdezték: lenne-e kedvem Bécsbe menni újságíróként, vagy tanulmányi ösztöndíjasként és ott felvéve a kapcsolatot, segítenék Szentgyörgyi visszahozásában. Ismerve nevezettet, a küldetést eleve kilátástalannak ítéltem és nem vállaltam. Később Zádor Judittal tartottam a kapcsolatot, 1949 őszéig.

 

1956. április 23.-án lakásomban felkeresett a Belügyminisztériumból Magyar szds. és Fábián fhdgy. Ekkor nyilatkozatot írtam alá. Fábián elvtárssal 1956 július közepén találkoztam utoljára.

 

1958 nov. elején felkeresett lakásomon Szabó János őrgy., ekkor a Magyar Nemzet Párizsba akart küldeni a francia választásokra. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk. /Útlevél ügyem nem intéződött el, választ nem kaptam./ Szabó et. összehozott Kristófnéval, ő Lenkei, ő pedig Lantos elvtársakkal. Velük többször találkoztam és a kért felvilágosításokat szóban és írásban megadtam.

Bp. 1960. febr.10.                                                                 Mátrai”

 

 

Az állambiztonság verzióját – visszatekintő összefoglalóját – 1959. október 7-én készítette Lukács István r. hdgy., a II/2-c alosztályról Hazai Jenő ezredesnek, a kémelhárítás főnökének (1957-1962). Ebben – egyebek között – a következők állnak:

 

A kecskeméti születésű, akkor 35 éves Matolcsy Károly gazdag polgári családból származott. Jogi egyetemet végzett, majd, mint utolsó éves egyetemista a Magyar Távirati Irodánál dolgozott újságíróként. 1945 után néhány hónapig a Budapesten működő Amerikai Missziónál tolmácsként volt alkalmazva, majd apja révén – akinek az FKP-ban nagy befolyása volt – Mihályfi Ernő, akkori tájékoztatásügyi miniszter titkára lett. A továbbiakban Mihályfi áthelyezései alkalmával minden területre magával vitte Matolcsyt, így volt ez a jelentés idején is: a „Magyar Nemzet” című lapnál dolgozott Mihályfival, a külpolitikai rovat munkatársaként.

 

[A jelentés idején a „Magyar Nemzet” szerkesztőségét meghatározó ismert nevek – Matolcsy 1959. december 9-i jelentése szerint – a következők voltak:

 

Mihályfi Ernő főszerkesztő, Rajcsányi Károly mb. felelős szerkesztő, Paál Ferenc külpolitikai rovatvezető, Székely Béla, a belpolitikai, az ipargazdasági és a mezőgazdasági rovatok irányítója, Pataky Károly sport rovatvezető;

Főmunkatársak, munkatársak: Mátrai-Beteg Béla, Ruffy Péter, Antalffy Gyula, Illés Sándor, Dutka Mária, Vigh István, Gárdonyi Jenő, Szabó József, Sós Endre.

A külpolitikai rovat tagjai: Dr. Matolcsy Károly, Forgács Marcell, Somogyi Nóra, Várkonyi Tibor. (Állandó külső szerzők: Gömöri Endre, Sümegi Endre, Wesselényi Miklós, Parragi György.]

 

Matolcsy nőtlen, jól beszéli az angol, német és francia nyelvet. Nagy általános műveltséggel rendelkezik, káros szenvedélyektől mentes, Mint újságíró közepes tehetség – vélekedik a kémelhárítás -, de ennek ellenére polgári körökben származása és tevékenysége révén eléggé ismert. Jó kapcsolatai vannak az u.n. reakciós körökben, ahol teljesen megbízhatónak tartják.

 

Egyetemi évei alatt a Turul Bajtársi Szövetség és a Werbőczy Bajtársi Egylet vezetőségi tagja volt. 1945 után a Független Kisgazdapártba lépett be, 1959-ben már pártonkívüli. Polgári beállítottságú, ismeretségi és társadalmi környezetében az a vélemény, hogy nem szereti a népi demokratikus rendszert. Ez azonban csak a külszín, mert a kémelhárítás részére végzett munkájával már hosszú ideje bebizonyította ennek ellenkezőjét.

 

 

A kémelhárítás feljegyzése szerint Matolcsyt 1949. április 2-án szervezte be a HM Katonapolitikai Osztálya hazafias alapon, azzal a céllal, hogy külföldön beépüljön egy CIC-ügynök: Szentgyörgyi András környezetébe. (CIC: Counter Intelligence Corps: az USA totális elhárítást végző titkosszolgálati szerve, – I. Cs.) A későbbiek során kutató és felderítő ügynökként alkalmazták, majd telepíteni akarták Ausztriába, ám hosszas előkészítés ellenére a szándék nem realizálódott.

 

1956-ban vette fel ismét a kapcsolatot Matolcsyval az állambiztonság, most már a BM hírszerzés. Az egységes Belügyminisztérium I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség I/2-d alosztálya Boldizsár Iván újságíró, szerkesztő ügyében foglalkoztatta. Ügynöki munkájával meg volt elégedve a hírszerzés:

 

 „…az ellenforradalom idején is igazolta viselkedésével hozzánk való hűségét. Ügynöki munkáját a hozzánk való őszinteség és segíteni akarás jellemezte. Mint ügynök jó képességekkel rendelkezik, ennél fogva alkalmas Ábrányi Aurél mellé való beépülésre”  – írta 1959. október 7-én Lukács István r. hadnagy a kémelhárításnál.

 

Matolcsy bevezetését a Bécsben élő Ábrányi Aurél mellé Kertész Róberten keresztül   képzelte a kémelhárítás. Kertész tekintélyes polgári újságíró volt Budapesten, az állambiztonságnak bizonyítékai voltak arról, hogy Ábrányi Aurél ügynöke volt, amíg el nem hagyta az országot kivándorló útlevéllel 1958 májusában („a II/4. osztály hanyagsága folytán” – jegyzi meg Lukács István r. hdgy.), s azóta Bécsben él, kapcsolatot tartva Ábrányival.

 

 

Matolcsynak legális lehetőséget kívánnak biztosítani ahhoz, hogy mint tudósító utazhasson Bécsbe, ugyanabban a szállodában szálljon meg, ahol Kertész lakik, aki elkerülhetetlen találkozásuk nyomán minden bizonnyal bemutatja Ábrányinak.

 

Az engedélyezett terv végrehajtását az akadályozta, hogy a „Magyar Nemzet”-nek elfogyott az évi kerete hivatalos kiküldetésekre, ám a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke: Gyáros László az állambiztonság segítségére sietett és a Hivatal viselte az ügynök kiutazásának költségeit.

 

[Az un. Ábrányi ügyet több folytatásban publikáltam 2010 és 2013 között. Levéltári kutatásaim eredményeit kiegészítettem Gerő Lászlóval történt személyes bécsi találkozásunk (1989) hang-és képfelvételeivel.

 

Dr. Ábrányi Aurél (1914. június 10, Szentendre, Várnay Róza) jogi végzettségű budapesti újságírót, autókereskedőt és családját egy sikertelen tiltott határátlépési kísérletét követően 1948. november 3-án a nyugati határon, Kőszeg közelében elfogták. A szombathelyi ÁVH-ról Budapestre szállították, ahol elég hamar, már november 11-én beszervezte az ÁVH, erről írásos nyilatkozatot vett tőle, aztán átadta a HM Katonapolitikai Osztályának ( a Kat.Pol.-nak), amely 1949. április 23-án „Relly” fedőnéven anyagi alapon szervezte be, s egy hónapos kiképzés és kellő felkészítés után 1949. májusában Ausztriába telepítette hírszerző feladatokkal.

 

Ábrányi 1950-től szembefordult megbízóival, a francia és az amerikai hírszerzés szolgálatába állt, a Szabad Európa Rádió bécsi tudósítója lett, és kémcsoportot szervezett Budapesten Atkáry Arisztid és a budapesti olasz sajtóattasé: Adalberto Stuzziero vezetésével. A csoportot 1955-ben felszámolták, tagjait 1956 nyarán elítélték.

 

Az árulónak tartott Ábrányi erőszakos hazahozatalához, iratai megszerzéséhez már 1957. június 24-én megadta az engedélyt Biszku Béla belügyminiszter (1957-1961), aki az akcióról tájékoztatta az MSZMP Politikai Bizottságát is. Ám a tervek, a több lépcsős kombinációk végrehajtásához csak 1961 őszén találták kedvezőnek a körülmények alakulását az állambiztonság illetékesei a III/I. és a III/II. csoportfőnökségen.

 

Egy különleges állambiztonsági kommandó tagjai 1961. október 12-én hazarabolták Ábrányit Bécsből egy gépkocsi csomagtartójában szőnyegbe csavarva. Az akció végrehajtásában részt vett Gerő László, a D-144-es szigorúan titkos állományú rendőr százados, a szovjet katonai elhárítás egykori hadnagya, a Shell-Interag Rt. volt vezérigazgatója, a történtek idején fedő foglalkozásban bécsi külkereskedő „Gerendás” fedőnéven. („Relly” ügyében az állambiztonsági szervek még számos ügynököt foglalkoztattak, pl. „Dunai”, „Szőke Imre”, „Nyíriné, az említett olasz diplomata, és az „Acél”-„Rónai”-„Szirom” akció csoport.)

 

 Ábrányi Aurélt erőszakos hazahozatala után 1963. november 30-án a Legfelsőbb Bíróság katonai tanácsa államtitok tekintetében rendszeresen és kémszervezet tagjaként elkövetett kémkedés, valamint béke elleni bűntett miatt jogerősen 13 évi szabadságvesztésre ítélte, büntetését a Gyorskocsi utcai objektumban különleges körülmények között töltötte.

 

    A mai napig nem tudjuk, hogy 13 évi börtönbüntetésének letöltése után hová hurcolta el Ábrányit 1974. október 15-án Rajnai (Reich) Sándor r. vezérőrnagy, a hírszerzés (III/I) csoportfőnöke két ismeretlen személy társaságában.

(A BM. III/I csoportfőnökség jelentése "Az Ábrányi-Struzziero-Atkáry kémcsoport felszámolása 1955-ben", "Dr. Ábrányi Aurél nemzetközi kém, áruló volt ügynök ügye, 1949-1961", "Relly", "Wholl", Woll János", "Nyíri", "Lovag" fn. ügy", ÁBTL. 4.1.A-2127/4)]

 

1960. április 16. A kémelhárítás II/2-c alosztályának vezetője: Tóth László r. őrnagy és Lakatos Alfréd r. százados jelenti Hazai Jenő ezredesnek, a kémelhárítás főnökének:

 

„Mátrai Károly” fn. ügynökünk bevezetését dr. Ábrányi Aurél mellé 1960. március 29-én megfelelő legendával végrehajtottuk. Ügynökünk helyes magatartási vonala, valamint az előre kidolgozott legenda eredménye volt, hogy Mátrai elnyerte dr. Ábrányi bizalmát és megteremtette a további kapcsolat lehetőségét. Ezt alátámasztja az a tény, hogy Ábrányi az ügynökkel való beszélgetés végén átadta névjegykártyáját, amelyre saját kezűleg ráírta lakásának telefonszámát.”

 

A találkozó nem Kertész Róbert útján történt, mert a kémelhárítás lemaradt néhány információval: Kertész 1959 őszén Bécsből kivándorolt az Egyesült Államokban élő családjához. Ellenben az 1922 óta bécsi magyar vendéglős: Anton Pataky (Pataky Károlynak, a „Magyar Nemzet” sportrovat vezetőjének öccse) segítségével eljutott Ábrányi üzletébe, amelyet Sárdi Lajos vezetett. Éppen ott találta Ábrányit, akivel  a sok közös budapesti ismerős említése kellemes légkört teremtett az elmélyültebb beszélgetéshez.

 

A jelentés szerint Ábrányi felajánlotta: lakásán nyugodtan találkozhat és beszélgethet unokabátyjával: Matolcsy Andorral, családi nevén „Busi”-val, aki a forradalom napjaiban érkezett Bécsbe, s akiről Gerő László („Gerendás” ügynök) úgy számolt be, hogy ellenséges, teljesen jobboldali beállítottságú, reakciós egyén. Ábrányi csupán annyit kért „Mátrai”-tól, hogy hazatérve bizalmas baráti körben propagálja meglátogatott üzletét, ahol – mint tapasztalhatta – olcsón vásárolhatnak a magyarok.

 

Matolcsy a bécsi magyar újságírók közül ismerte – többek között – Sebestyén Györgyöt, Vajda Istvánt, Erdős Lajost és Lendvai Pált.

 

Ábrányi 1961. október 12-i hazarablása után a külpolitikai újságíróként („operatív érdekből”) szabadon utazó Matolcsy azt a feladatot kapja, hogy az akció bécsi és távolabbi visszhangjáról szerezzen értesüléseket, mindenekelőtt unokabátyjától: Matolcsy Andortól, aki Ábrányi közvetlen környezetéhez tartozott. Készséggel és eredményesen teljesíti a feladatot.

 

Az ezt követő 6 évben „Mátrai” ügynök megbízhatóan folytatja azt, ami eddig is erénye volt: pontos jellemzéseket ad az állambiztonságot érdeklő magyar újságírókról, dolgozzanak itthon, vagy külföldön.

 

Korábban az állambiztonság elismerése mellett jelentett és adott nem csak hasznos információkat, de jól orientáló értékelést is például Pető Tiborról, a „Magyar Nemzet” főszerkesztőjéről, Paál Ferencről, a „Magyar Nemzet” szerkesztő bizottságának tagjáról, a külpolitikai rovat vezetőjéről, Illés Sándorról, a lap mezőgazdasági rovata helyettes vezetőjéről. Európai utazásai során 1961 májusában Genfben találkozott dr. Nagy Lászlóval, akit 1943 óta ismert, a „Pest” című napilapnál írt, 1946-ban pedig együtt dolgoztak a Kisgazdapárt sajtóosztályán. 1946 végén szabályos útlevéllel érkezett meg Svájcba, ám amikor 1947-ben haza akart térni, a magyar hatóságoktól már nem kapott visszautazási engedélyt: Nagy Ferenc miniszterelnök szökése után megkezdődött környezetének és a Kisgazdapárt jobboldalának felszámolása. A Szabad Európa Rádió munkatársa lett Münchenben, majd Svájcban a Gazette de Lausanne külpolitikai rovatvezetője.

 

A későbbiek során a kémelhárítás utasítására további értékes információkkal szolgál gyanús itthoni és „külhonba szakadt” magyar újságírókról.

 

Jelent például Nemes Ivánról, aki a forradalom előtt – szintén Mihályfi kedvencként – a Művelődésügyi Minisztérium sajtófőnöke volt, majd a Lapkiadó Vállalat igazgatója, a forradalom után pedig a Külkereskedelmi Minisztérium sajtóosztályát vezette. (1966)

 

A III/II-1-a követségi alosztály operatív szempontból ( a francia követség személyzeti viszonyai) értékesnek minősítette Várkonyi Tiborról, a „Magyar Nemzet” külpolitikai rovata munkatársáról írt jelentését. A francia szakértőnek tartott Várkonyi előző munkahelye az MTI volt, ahol a forradalom idején „…mint a külpolitikai turnus vezetője és párttitkár kompromittáltatta magát… nagyfokú óvatosság, gyávaság, opportunizmus jellemzi… a francia fogadásokra ő szokott elmenni.” (1964)

 

 

1965-ben a kémelhárítás azért kér tőle információkat Sebestyén Györgyről, a „Magyar Nemzet” Bécsben élő, egykori kulturális rovatvezetőjéről, mert jó kapcsolatban van Fritz Moldennel, aki Ábrányi Aurél szerint a bécsi francia hírszerzés embere. (Fritz P. Molden, 1924-2014, osztrák antifasiszta, újságíró, kiadó, diplomata, kormánytanácsadó, – I. Cs.) Matolcsy – kissé elvétve a mértéket – kegyetlenül vitriolos sorokat ír róla 1965. augusztus 26-i kritikus feljegyzésében. Ritkasága miatt ide másolom:

 

„Feljegyzés.

 

Sebestyén György a Magyar Nemzet Kulturális rovatának vezetője volt. Bár egy munkahelyen dolgoztunk, nem sokat érintkeztünk. Mindenki „ultra baloldali” törtető karrieristának , undorító alaknak tartotta, aki annak ellenére, hogy a Schwarz-bácsi nevű szabó fia, megjátszotta a legnagyobb népi kádert.

 

1956 tavaszától kezdve köpönyeget fordított, felcsapott revizionistának, és ebben a szerepben tetszelgett ugyanolyan nagy hangerővel, mint éveken át az ellenkező póluson. Az ellenforradalomkor, tudomásom szerint, rögtön disszidált.

 

Mint erről már beszámoltam, 1990 tavaszán Pataky társaságában egy áruház ajtajában véletlenül összetalálkoztunk, mézes-mázos volt, ideadta a telefonszámát és kérte, feltétlen hívjuk fel. Patakyval egyetértésben ezt nem tettük meg, mert mindketten aljas fickónak tartottuk.

 

Paál Ferenc néhány hete elmesélte, hogy Bécsben találkozott vele, felesége gyermekeivel együtt elhagyta és Dél-Amerikába távozott, erre karrierizmusból elvette, vagy élettársaként tartotta Fritz Molden titkárnőjét, aki nagy segítségére van írói pályafutásában, mivel Sebestyén jó ideje „neves osztrák írónak” tartja magát. Idehaza is járt, de én nem láttam.

 

                                                                                                         Mátrai”

 

 

 

1965 májusában, amikor Matolcsy Bécsben személygépkocsival a Peters platzra hajtott Zsolt Róbert sportújságíróval, elsuhant mellettük Lendvai Pál kocsija, majd megállt, s némi humorral kihajolt Lendvai: „Látom, jó dolguk van a magyar újságíró uraknak.”, és rövid társalgás után átadta névjegykártyáját is. Feljegyzésében „Mátrai” megjegyzi Lendvairól:

 

„Úgy tudtam, hogy az ellenforradalom utáni egyik Fehér Könyv szerzője volt, s nagyon meglepett, midőn hallottam, hogy 1957 elején már, mint az Esti Hírlap munkatársa Lengyelországon keresztül disszidált. […] Köztudomásúan rengeteget keres, angol felesége révén a Financial Times bécsi tudósítója, a Presse kelet-európai szakértője és a svájci Tat tudósítója. Igen tehetséges újságírónak tartom. Itthoni újságíró körökben van egy olyan érzés, hogy „nekünk is dolgozik”.

 

Elismeréssel és rokonszenvvel jelent Bécsből Vajda Istvánról, aki tehetséges és sikeres újságíró volt idehaza. „Gázolás” című filmjével irigyelt fiatalember lett, akkor vezetett egy mutatós használt nyugati gépkocsit a körúton , amikor még az orvosoknak és a labdarúgóknak sem volt. A forradalom után az Esti Hírlapnál dolgozott, majd egy határsáv belépő birtokában disszidált.

 

Klamár Gyuláról és Erdős Lajosról azért kért információt a kémelhárítás Matolcsytól, mert nyilvántartásuk szerint a francia hírszerzés kapcsolatai voltak.

 

Klamárról nem tud egyetlen rossz sort sem írni. 1949 első felében együtt dolgoztak a „Kis Újság”- nál, ahol Klamár volt az olvasószerkesztő. Jó újságíróként, kellemes modorú világfinak ismerték kollégái. Egyik felesége Déri Sári színművésznő volt. Később a „Béke és Szabadság” című képes hetilaphoz került, együtt jártak Matolcsyval szemináriumra és kölcsönösen rokonszenveztek egymással. Bécsben meglehetően rossz anyagi körülmények között élt.

 

Erdős Lajos idehaza „…igen népszerűtlen, lenézett ember volt újságíró körökben, cukrozott gennyszerű modora miatt. A France-Soir bécsi tudósítójaként igen jól megy a dolga. Budapesten kétszer láttam, egyszer U-Thant látogatásakor a Duna Szállóban, majd később egy mérkőzésen.” (1965)

 

Matolcsy Károly („Mátrai Károly”) ma fellelhető egyetlen „M”-dossziéját (II. kötet) 1969. szeptember 15-én zárta le a kémelhárítás III/II-3-a alosztálya, amely az NSZK és Ausztria hírszerzésével szembeni elhárítást végezte követségi szinten. Tüzes János r. őrnagy a dosszié zárólapján azt is feltüntette, hogy „Mátrai” B-dossziéját 1968. szeptemberében átadták a III/I Csoportfőnökségnek illetékesség céljából. Ez nem áll a kutatók rendelkezésére. Az viszont kiderül az ÁBTL 3.1.2. M-30334 dosszié 285. oldalán, hogy 1968. szeptember 19-én „Mátrai” már a III/I. Csoportfőnökség ügynöke, akivel találkozót bonyolított le a III/II-2-a alosztályról Bihari László r. őrnagy, „Mátrai” új kapcsolattartó tisztje: Szolnok (Szikra) Péter közvetítésével. Bihari ezt jelenti: „A találkozón az ügynök további feladatait, „Tóbiás” fn. személy ellenőrzését, tanulmányozását illetően eligazítottam. Magatartási vonala, információs köre, mélysége azonos a „Béla” ügyben kapott legutóbbi szempontokkal, de esetenként jelentkezik eligazításra beszámoltatása végett.”

 

Matolcsy Károly – a MÚOSZ tagnyilvántartása szerint – 2004. január 15-én hunyt el.

 

 

Léderer Frigyes („Fényesi”)

 

 

Dr. Léderer Frigyes (1915. november 24, Pozsony, Kraicz Paula – 1998. szeptember 03.) alkalmazotti családból származott, apja eredeti foglalkozása kereskedősegéd, de segédhivatalnokként tevékenykedett Pozsonyban, 1930-ban halt meg. Anyja háztartásbeli, két fiú testvére könyvelő lett, leánytestvére háztartásbeli.

 

Érettségi után jogi diplomát szerzett Pozsonyban. 1937-től 1945-ig a Magyar Általános Hitelbank pozsonyi leányvállalatánál az I. sz. Takarékbankban dolgozott tisztviselőként. Időközben, 1942 és 1944 között a szlovák hadseregben katonai szolgálatot teljesített, de a fronton nem járt, mert az alapkiképzés után a sportolók osztagához került. 1945-ben korábbi munkahelyének megszűnése miatt Budapestre jött a Magyar Általános Hitelbankhoz, tisztviselőnek.

 

 

1946-ban Budapesten házasságot kötött Licskó Margit (1925. Trencsén, Stiglicz Julianna) újságíróval, aki a csehszlovák távirati iroda budapesti irodájában dolgozott munkatársként. Két gyermekük született: Katalin 1947-ben, György 1958-ban.

 

Léderer 1946-ban a Szociáldemokrata Pártba lépett be, az egyesülés után az MDP tagja lett. 1948-ban az Általános Hitelbanktól a Nemzeti Bankhoz megy, majd onnan a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségéhez vezet útja az 1949-es választások előtti nemzetiségi agitációs munkára. Két évig főmunkatársa lett a „Nova Szloboda” c. magyarországi szlovák lapnak.

 

1951-ben a Külügyminisztérium dolgozója lesz, 1955-ig diplomáciai szolgálatot teljesít a prágai magyar nagykövetségen: sajtó-és kulturális attasé II. titkári rangban. 1954-ben II. osztályú nagykövetségi tanácsossá nevezték ki.

 

1955-ben tért haza, eredményes küldetéséért a Szocialista Munkáért Érdemérem kitüntetést kapta. A Külügyminisztériumból a Kulturális Kapcsolatok Intézetébe helyezték át, ahol a nyugati osztály vezetésével bízták meg. Művelt, tárgyalóképes, tekintélyes vezetőként ismerték, a pártszervezetben is aktív szerepet vállalt.

 

A forradalom után, amikor 1957 februárjában felvételét kéri az MSZMP-be, szóvá teszik a forradalom előtti és alatti túlzottan óvatos, határozatlan magatartását, például egyetértett a Petőfi kör vitáiban elhangzott zavaros nézetekkel. Az éles bírálat ellenére a taggyűlés értékelte őszinte önkritikáját és megszavazta átigazolási kérelmét. Ám korábbi megalkuvó magatartását egyesek később is  felmelegítették és ez gondokat okozott vezetői munkájában, ezért kérte magát az MTI-hez.

 

A Magyar Távirati Iroda 1957-ben nyomban Prágába küldte tudósítónak. A cseh, szlovák és német nyelvet felső fokon, a franciát közepesen beszélte. Vezetői megelégedésére magas szakmai színvonalon, megbízhatóan, nagy szorgalommal, kellő politikai felkészültséggel látta el feladatait. Ezért, amikor 1961 augusztusában lejárt prágai megbízatása, az intézmény vezetői őt jelölték párizsi tudósítónak.

 

 

A BM. II. Politikai Nyomozó Főosztályának II/3 osztálya (hírszerzés) már tudott az MTI vezetőinek szándékáról. Kapcsolatfelvétel és kellő előkészítés után 1961 augusztus 31-én Rausch János r. százados és Hidasi János r. százados beszervezte Léderer Frigyest „Fényesi” fedőnéven, hálózati titkos munkatársként. Léderer a megbízatást pártfeladatnak tekintette és legjobb tudását ígérte teljesítéséhez. Ugyanakkor megemlítette tapasztalatlanságát és járatlanságát ezen a területen, másfelől azt kérte, kezdetben vegyék figyelembe, hogy tudósítói munkája Párizsban komoly szakmai és családi megterhelést jelent majd számára, francia nyelvtudását is tökéletesítenie kell.

 

Még aznap beszervezési nyilatkozatot írattak alá vele. A saját kézzel írt dokumentum szövege a következő:

 

„Nyilatkozat.

 

Alulírott önként, elvi meggyőződésből vállalom a BM illetékes szervével való titkos együttműködést külföldi tartózkodásom idejére. Vállalom, hogy képességeimhez mérten, legjobb tudásom szerint teljesítem a rám bízott feladatokat és azok elvégzéséről írásban beszámolok. A konspiráció biztosítása érdekében jelentéseimet Fényesi néven írom alá. Tudomásul veszem, hogy a közöttünk lefolyt megbeszélés és a létesített kapcsolat szigorúan államtitkot képez, arról még közvetlen hozzátartozóimnak sem tehetek említést.

 

1961. augusztus 31.                                          Léderer Frigyes”

 

 

 

 

Elutazása előtt még folyik „Fényesi” tm. felkészítése, kiképzése, amikor az állambiztonság még egy dokumentumot aláírat vele.

 

Ez a „Megbízás” nevet viseli , szerződés jellegű, köti egyfelől: „A Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma”, másfelől: Léderer Frigyes. De teljesen egyoldalú, mert csak Léderer köteles egyetértően aláírni, a Belügyminisztérium nem, csak Léderernek vannak kötelezettségei, a BM-nek nincsenek. A Belügyminisztériumnak csak jogai vannak, mindenekelőtt az, hogy súlyos következmények kilátásba helyezésével megköveteli a másik féltől az egyoldalúan előírt kötelezettségei teljesítését. A másik fél teljesen kiszolgáltatott és alávetett, noha elvi alapon, pártfeladatként vállalta a megbízást, elsődleges tudósítói munkája mellett, annak lehetőségeitől függően. Ha nem így lett volna, akkor nem az MTI a munkaadója, hanem a „Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma”. A szocialista jogalkotás gyöngyszeme, a proletárdiktatúra emlékezetes terméke. Bizonyára így tanították Moszkvában a KGB iskolán.

 

Itt olvasható az egyoldalú „Megbízás”, érdemes áttekinteni a diktátumot. Kiderül belőle például az, hogy a megérkezéskor a tudósító „tulajdonát képező jeltárgy – saját kezűleg aláírt fénykép – felmutatásával, illetve átadásával” jelentkező állambiztonsági megbízott elvtárs utasításait köteles végrehajtani és munkája eredményeiről beszámolni. Feladatai között szerepel – egyebek között – a kapcsolatfelvétel a kapitalista újságírókkal, az ellenséges szervekhez akkreditált személyekkel, kutató-és felderítő munkát köteles végezni meghatározott célobjektumokban (NATO, ENSZ, stb.), s megadott szempontok alapján tanulmányozza a Magyar Népköztársaság ellen aktivizált személyek (hírszerzők) titkos tevékenységét.

 

Kissé meglepő módon, a „Megbízás” egészen konkrétan közli a Párizsba érkező tudósítóval azoknak a nevét, akikkel a rezidentúrának már sikerült valamilyen fokú kapcsolatot kiépíteni, annak elmélyítését pedig elvárják tőle:

 

„Törekedjék továbbfejleszthető kapcsolat kiépítésére Hartmuth Steinnel, a Der Spiegel párizsi tudósítójával, Ingerbrigt Loeberggel, a norvég Aftenposten tudósítójával, Paul Borcierrel, a nyugat európai unio sajtóattaséjával és Almássy Pállal, a SHAPE mellé akkreditált újságírók szövetségének pénztárosával. A közvetlen érintkezés lehetőséget biztosít a felsorolt személyek tanulmányozására és feldolgozására, legális munkájának fedésével titkos információk szerzésére.”

 

 

Ehhez jön még az, amit szeptember 26-án közöl a Központ a rezidentúrával „Barna” elvtárs címére: szándékosan csak az előbbi négy személy nevét ismertették „Fényesi”-vel, a többiét közvetlenül az átadás során fogja megismerni. „Fényesi” előtt még nem fedték fel, hogy a párizsi tudósítói helyen dolgozó elődjével is van kapcsolata a hírszerzésnek: „Magyari” ügynök azért marad október 15-ig a francia fővárosban , hogy szeptember 28-án érkező utódjának – külön utasítás szerint – átadja kiépített és kiépülő kapcsolatait, olyan összehangolt szervezés mellett, hogy az ne vezessen dekonspirációhoz.

 

„Fényesi” titkos munkatárssal a kezdetektől baj van Párizsban. Az első értékelések 1962 első negyedévében készülnek.

 

Február 28:

 

 „…igen kevés eredményt ért el kihelyezése óta…még egyetlen használható információt sem adott…nagyon körülményes és bátortalan a kapcsolatok építése vonalán is…a célszemélyeket sem közelíti meg, nemhogy új kapcsolatokat dolgozna fel… MTI-s munkáját teljesen a napilapok és hírügynökségi jelentések olvasására építi. Saját munkájához nem igényli különösebben az újságírói kapcsolatokat, emiatt nem is nagyon törekszik megszerzésükre.”

 

Március 26:

A Központ közli a párizsi rezidentúrán „Barna” elvtárssal, hogy:

 

”Fényesi” az MTI kötelezettségeit illetően eddig félrevezette és ezzel kapcsolatos rosszallásunkat is kifejezheti neki megfelelő formában.” A Központ ugyanis tájékozódott az MTI-nél a párizsi tudósító hivatalos kötelezettségei felől, és azt a tájékoztatást kapta, hogy a tudósító nem vállalhat annyi plusz munkát egyes hazai lapoknak történő cikkírással, amely MTI tevékenysége rovására mehet, tehát erre nem hivatkozhat.

 

Július 4:

Az ügynök két jelentést hagyott a rezidentúrán „Róna” elvtársnak.

 

 „A hosszabb, havi politikai eseményeket összefoglaló jelentésének különösebb jelentősége nincs, ezt az anyagot sajtóértesülések alapján szedte össze „Fényesi”. Nem akar, vagy nem szeret ugyanis írni a számunkra.” „Ami a másik beszámoló jelentését illeti, ahhoz azt hiszem nem kell kommentárt fűzni. Javaslom, hogy hazai beszámoltatásakor közölje a Központ „Fényesi”-vel, hogy ezt a jelentését nem fogadja el és írassanak vele másikat.”

 

”A fő hiba nála a mi munkánkhoz való hozzáállásában van… a másik hiba, hogy nem tud az emberekkel megfelelő kapcsolatot kiépíteni és nem tudja a beszélgetést irányítani. Ilyen vonatkozásban személyesen szereztem tapasztalatokat, mert több rendezvényen voltam vele együtt.” „A kapcsolatépítésről beszélt korábban állandóan, de nem ért el úgyszólván semmi eredményt ezen a téren sem. A folyamatos információszerzést részünkre nem is tartotta feladatának, nem szólva a feldolgozó munkáról.”

 

Szeptember 24:

A Központból „Szántó” Párizsba „Barna” elvtársnak:

 

„Fényesi munkájának elősegítésére a két titkos munkatársat egymás előtt felfedjük. „Magyari” már tud is „Fényesi” részünkre végzett munkájáról…így „Fényesi” világosan láthassa, hogy a reá háruló feladatok nem újak, nemcsak elméletben léteznek, hanem azokat más, például „Magyari” ugyanott, ugyanolyan körülmények között, mint ahol és amilyen körülmények között „Fényesi”- nek dolgoznia kell, már eredményesen végrehajtotta, és ezekre a konkrét gyakorlati tapasztalatokra támaszkodva ad elvtársi segítséget „Fényesi”-nek. […] Ez csupán az információszerzés kezdő, elemi formája: a sötét úton történő hírszerzés. Ez olyan mértékig összhangban van az MTI tudósítójának legális feladatával, hogy azt a „Magyari” által javasolt módon csinálni, teljesen magától értetődő, semmi veszélyt sem rejt. Ez azonban csupán a hírszerző munka kezdő iskolája, mégis nagy szerepe van, mert csak ezt követően – ha a sötét úton történő információszerzést már természetesnek tartjuk – tudunk egy fokkal magasabbra lépni és céltudatosan hálózatépítéssel, beszervezésekkel elérni, hogy valóban titkos, komoly híranyagokat szerezhessünk.”

 

Október 3:

Párizsi rezidentúra, „Rózsa” jelenti a Központnak Budapestre:

 

 Tárgy: „Fényesi” átvétele a további tartásra.”

„Fényesit még szabadságra hazautazása előtt átvettem lényegében „Barna” elvtárstól. Vele kapcsolatban szerzett eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy a részünkre végzendő munkához való viszonya kifejezetten rossz. Állandóan az MTI vonalon való túlzott leterheltségére hivatkozik, amit rendszeresen visszautasítok és a jövőben sem fogok elfogadni. Az elkövetkezőkben a Központ legutóbbi futárban kiküldött utasítása szerint fogok eljárni vele szemben, „Barna” elvtárssal konzultálva. A vele való foglalkozás során szerzett tapasztalatok ismertetésére a későbbiekben ugyancsak visszatérek.”

 

 

A kapcsolattartó tisztek váltásáról a BM III/II-3-D alosztályának 1962. IX. 10-i alábbi Határozata rendelkezett, ami szerint „Fényesi” titkos munkatárs tartását Nagy Béla r. őrnagy átadta Farkasinszky Zoltán r. századosnak az operatív dossziékkal együtt.

 

 

1963. március 20:

Párizsi rezidentúra, „Rózsa” jelenti a Központnak:

 

„Fényesi francia nyelvtudása még mindig elég gyenge. Alapjában véve zárkózott természetű és nem tud beszélgetésbe elegyedni társaságban. A különböző rendezvényeken – néhány személytől eltekintve – csak baráti diplomatákkal vagy újságírókkal beszélget. Nem szívesen megy emberek közé. Jellemző, hogy egyik alkalommal arról számolt be, hogy ő nem fog eljárni olyan rendezvényekre – sajtóértekezletekre, stb. -, melyeket a televízió is közvetít, mert az ott elhangzottakat lakásában felveszi magnóra és utána, ha nem érti, annyiszor játssza le magának, ahányszor akarja. Az eszébe sem jutott, hogy így, soha, semmilyen kapcsolatra nem tesz szert, de ha ő elmegy a rendezvényekre, a felesége ugyanúgy fel tudja venni helyette az elhangzottakat. Az a szerencséje, hogy a felesége összehasonlíthatatlanul élelmesebb, mint ő.

 

Sajnos, a rendszeres foglalkozás mellett hatástalannak bizonyult a „Magyari” fn. titkos munkatárs kiküldetésekor végrehajtott akció is. A munkatervben meghatározott ügyeiben nem történt semmi előrehaladás az akció eredményeként, de nem javult információszerző munkája sem. Megítélésünk szerint az alapvető probléma a munkához való hozzáállásában van, melyen nem áll módunkban változtatni, mert hatalmunk ahhoz nincs. Egyébként is, ezt a problémát hatalmi szóval nem lehet elintézni. Bizonyos mértékig meg lehet magyarázni, hogy azok a személyek, akik jó viszonyban voltak „Magyarival”, esetleg nem találták „Fényesit” szimpatikusnak és ezért nem voltak hajlandók vele kapcsolatot tartani. Az azonban már nem menthető, hogy másféléves kint tartózkodása alatt nem teremtett legalább megfelelő számú új, saját kapcsolatot olyanokkal, akik hajlandók vele összeköttetést tartani. Ez természetesen a rádió vagy az újságok mellől nem oldható meg.

 

Sajnálatos módon olyan fontos terület, mint az övé, ilyen problémák következtében egyáltalán nincs kihasználva. Javasoljuk ezt a jövőben jó előre figyelembe venni és illetékes szerveknél elérni, hogy erre a pozícióra olyan személyt küldjenek ki, aki hajlandó lesz a lehetőségek kihasználására.”

 

1963. október 1.

A Központ („Fóti”) tájékoztatója a párizsi rezidentúrának („Barna” elvtársnak) „Fényesi” tm. budapesti beszámoltatásáról.

 

„Fényesi” önkritikusan elismerte, hogy az elmúlt év során sem ért el jó eredményt az információk szerzésében, és különösen gyenge eredményről tud beszámolni a személyek feldolgozása és tanulmányozása terén végzett munkájáról. Lényegében csak két olyan személyel áll közelebbi kapcsolatban, akitől viszonylag rendszeresen számíthat információkra: nevezetesen Vikctor Bacherral és Franz Nesslerrel.

 

Közöltük vele…van fejlődés munkájában, de összességében nem tartjuk kielégítőnek…információszerző munkája gyenge volt… egy év alatt alig több információt küldött el, mint amit egy hónap alatt megszerezhetne. Törekednie kell arra is, hogy kapcsolatai közül olyan személyt válasszon ki, aki a későbbiek folyamán beszervezési jelölt lehet. Azt, hogy ki legyen az a 2-3 személy, akiket operatív társadalmi kapcsolatként ki kell választania, nem határoztuk meg. Felmerült Hayen, Weseloh és Schwoebel neve.

 

Fő feladata a NATO elleni munka… beépülni a NATO objektumokba. Ezen kívül személyes megfigyelései alapján is tanulmányozza a NATO alkalmazottainak szórakozóhelyeit. Keresse a lehetőségeket és módszert arra, hogyan lehet a NATO-ban dolgozó adminisztratív beosztottakat megközelíteni és megismerni.[…] A kapcsolatépítés terén legyen bátrabb, hívja meg ebédre, vacsorára, vagy apperitifre  (sic!) új kapcsolatait, új ismerőseit is. Információinak számát feltétlenül emelje többszörösére. Növelje jelentéseinek színvonalát.

 

„Fényesi” akar szervünknek dolgozni. Munkamódszere azonban – ami már évtizedek alatt megrögződött benne –kissé nehézkes, lassú, ezért nem számíthatunk arra, hogy ezen – a beszámoltatása során kapott alapos bírálat és módszertani segítség ellenére is – lényegesen javítani tud.”

 

 

1963. december 22.

A Központ a párizsi rezidentúrának: „Fényesi”-t kompromittálni akarják és eltávolítani Párizsból.

 

„Társszervünk megbízható értesülése szerint: Francfort, budapesti francia követ beszélgetést folytatott Garderrel, a France Soir munkatársával, aki a közelmúltban Budapesten tartózkodott. A követ felvetette a beszélgetés során, hogy a magyar sajtó keveset ír Franciaországról és az a kevés is negatív jellegű. Ezt „Fényesi”-nek, mint az MTI párizsi tudósítójának tulajdonítja. Kijelentette, hogy módot keresnek „Fényesi” kompromittálására és Párizsból való eltávolítására.

Hívja fel a figyelmét, hogy vigyázzon arra, nehogy tudósítói munkájában provokálják őt és esetleges dezinformációs anyagokkal lejárassák, vagy nevetségessé tegyék és ezzel kényszerítsék az MTI-t „Fényes”i hazarendelésére.”

 

1964. január 24:

„Fényesi” jelenti ismerőseiről francia körökben:

 

„A felsoroltakkal – Szigeti kivételével –  nem kerestem az ismeretséget, de nem kerültem őket.

Dr. Szigeti Pál, ügyvéd,

Almássy Pál, újságíró, fényképész,

Tauber Marcell, az Atlantic Presse főszerkesztője,

Schreiber Tamás, magyar származású francia újságíró,

Gara László, volt MTI tudósító,

Enczi Endre író, újságíró, Irodalmi Újság,

Andersen György, újságíró, Combat,

Fejtő (Fischl) Ferenc,újságíró, történész, Kelet-Európa szakértő”

 

A rezidentúra („Rózsa”) megjegyzése: „Fényesi tudatosan nem sorolta fel Nessler Franz f. nevű társadalmi kapcsolatát, mert bár az illető tökéletesen beszél magyarul, de szlovákiai magyar. Nessler-rel két esetben fogadáson magam is találkoztam. Nem tételezzük fel róla, hogy rendőrségi kapcsolat.”

 

1964. szeptember 17.

 „Fényesi” jelenti a rezidentúrának a francia elhárítás tevékenységéről:

 

„Augusztus 30.-án új lakásba költöztem, 4. Av. Stéphane Mallarmés alá. A lakást újság hirdetés alapján, ügynökség közvetítésével vettem ki.

A bérbeadó egy Bernárd Ziegler nevű mérnök, aki a hadsereg kötelékében dolgozik. Rövidesen hosszabb időre Angliába helyezik, most vidéken, Páristól kb. 100 km-nyire dolgozik és lakik családjával.

A lakás a III. emeleten van, 4 szobás, un. „bourgois” lakás.

A házmester mellékfoglalkozása, hogy fogadásokon pincérkedik (többek között az Elysés palotában és a román nagykövetségen), tehát beszervezett ember. Felesége mindjárt takarításra ajánlkozott, amit elhárítottam.

Szeptember 14-én este feleségemmel Kovácsékhoz mentem. Mikor éjféltájban hazaérkeztünk, dolgozószobám asztalán égett a villanylámpa. Feleségem emlékszik, hogy elmenetel előtt eloltotta. Az volt a benyomásom, hogy az asztalon heverő iratok helyzete is módosult. (Semmi érdekes irat nem volt a lakásban, csupán az MTI-nek telefonon leadott anyagok kéziratai..)

A lakás környéke élénk, forgalmas. Figyelést eddig nem fedeztem fel.

                                                                                                 Fényesi.”

 

1965. december 3.

Fényesi minősítése, BM III/I. Csfség., 3-J alosztály

 

„1961 óta dolgozik jelenlegi beosztásában. Részünkre végzett munkája végig passzív volt, ami jórészt előnytelen személyi tulajdonságaival (lassú, kényelmes, rossz társalgó, körülményes) magyarázható.

Politikailag megbízható, feltétlen híve rendszerünknek. Jellembeli megbízhatósága már kritika alá szorul. Többször hajlamos arra, hogy szép ígéreteket tegyen, s utána kényelmes, körülményes magatartása miatt elfelejtse azok végrehajtását.

Jelenlegi beosztásában 1966 augusztusáig marad, s akkor végleg hazatér. A többszöri sokoldalú ráhatás és nevelőmunka eredménytelensége, hiábavalósága miatt lemondtunk arról, hogy aktív operatív munkára bírjuk, ezért feladata az, hogy fenntartsuk foglalkoztatásának jelenlegi színvonalát.

Kapcsolatot tart néhány sajtótudósítójával, köztük Burkarddal, Hayennel, a DPA párizsi tudósítójával, Israel Neuman izraeli tudósítóval, Hartmuth Steinnel, a Der Spiegel tudósítójával, valamint „Victor Bacher” fn. operatív társadalmi kapcsolattal, akiktől esetenként sötét formában értékes információkat is szerez

Passzív és esetenként kétbalkezes magatartása miatt konkrét feldolgozó munkával nem bíztuk meg. Elődjétől átvett kapcsolatainál folyamatosan rontotta a kapcsolat szintjét, mint pl.”Victor Bacher” fn. operatív társadalmi kapcsolattal szemben. Feladata csupán az, hogy a legális beosztásából adódó közvetlen lehetőségeket használja ki az információszerzésre.

 

                                                                                   Dr. Farkasinszki Zoltán r. százados”

 

 

1966. április 28.

Összefoglaló jelentés „Fényesi” fn. titkos munkatársról.

 

Ebben a jelentésben Dr. Farkasinszki Zoltán r. százados tömören és rövidítve megismétli az előző minősítésben megfogalmazottakat, s egy-két mondatos kiegészítést tesz .

Jelentését – jól értesülten – a következő meglepő mondattal fejezi be:

„Ez év augusztusában végleg hazatér. Előreláthatólag az MTI-nél kap vezető beosztást.”

 

 

1966. október 5.

Javaslat „Fényesi” fn. tm. jutalmazására.

 

Dr. Farkasinszki Zoltán, – aki októberben már r. őrnagy, főoperatív beosztott -, megtudva, hogy a pártközpont és a Minisztertanács illetékesei már döntöttek Léderer Frigyesnek („Fényesi” fedőnevű titkos munkatárs) az MTI főszerkesztőjévé történő kinevezéséről, enyhít korábbi kritikáján, súlyosan elmarasztaló megfogalmazásain. (A BM párt-és kormányhatározatokat hajtott végre, nem volt célszerű szembehelyezkedni a felsőbbség véleményével, inkább az elvtársi igazodás volt tanácsos.)

Sőt! Az éveken át tartó állambiztonsági bírálat ellenére még kitüntetési javaslat is készül. Indoklásánál természetesen nem lehetett volna hivatkozni „Fényesi”színvonalas és eredményes párizsi munkájára, ennek ellentmondtak a korábbi jelentések, ám az illetékesek nem ismertek lehetetlent.

 

 

 

Először is megtalálták a megfelelő új indokot. Előkotorták az NDK Állambiztonsági Minisztériuma 1965 októberi levelét, melyben köszönetét fejezte ki a „Nyugat-Németország atomfegyverkezésével kapcsolatos francia irányzatok”-kal foglalkozó júniusi „Fényesi”információért, s megtalálták azt a levelet is, amelyet a Szovjetúnió Állambiztonsági Bizottsága küldött 1965. december 21-én, szintén megköszönve „Fényesi” információit „A Mc’Namara Bizottságról és annak funkciójáról, valamint az azzal kapcsolatos francia és nyugatnémet álláspontról.”

Másodszor pedig szemrebbenés nélkül ellentmondtak korábbi önmaguknak és dr. Farkasinszky r. őrnagy, főop. beosztott most már ilyen mondatokat ír le jutalmazási javaslatában 1965. október 5-én:

 

„Fényesi…eredményes munkát végzett, különösen az információszerzés területén. Információinak általában 60-70 százalékát tudtuk használni tájékoztatásra.

Javaslom, hogy „Fényesi” fn. tm.-t 5 éves munkájának elismeréseként egy szimbolikus értéket képviselő herendi készlettel (1500-1800 Ft.) jutalmazzuk meg. Javaslom továbbá, hogy az ajándékot az osztályvezető elvtárs adja át egy vacsora keretén belül, ahol röviden értékeljük is munkáját.”

 

 

 

A javaslattal egyetértett és azt jóváhagyta: Dr. Mészáros József r. alezredes a BM. III/I. Csoportfőnökség 3. Osztályának vezetője. Léderer Frigyes, az MTI főszerkesztője tehát átértékelve és megjutalmazva. Mondhatnánk: a hírszerzés felfelé tekintgetve rugalmasan váltogatta véleményét és minősítését. A gépszalag nem szólt vissza,  volt pénz herendi készletre is, a jutalmazási keret elbírta.

 

1970. július 14.

A BM. III/I.-3. osztálya „Fényesi” fn. titkos munkatárs ügyében.

 

A hírszerzés annak a kérdésnek a megválaszolása előtt állt, hogy alkalmas-e „Fényesi” német nyelvterületen külföldi foglalkoztatásra? És újabb S-kanyar következik az állásfoglalásban.

Hidasi János r. alezredesnek kellett jelentést készítenie.

Neki már voltak korábbi tapasztalatai az 1961-66 között még párizsi tudósító állambiztonsági munkájáról.

Először a kötelező tiszteletkörrel kezdi:

 

„Fényesi művelt, sokoldalúan képzett, komoly élet-és politikai tapasztalatokkal rendelkező személy. A Magyar Népköztársasághoz és a szocializmus eszméjéhez hű. A több éves operatív kapcsolat során „Fényesi” az irányításból és az elvégzett munkájából eredően elég sokoldalú operatív ismeretre tett szert.

 

 

Aztán következik a visszatérés a hírszerzés öt éven át szóban és írásban hangoztatott kritikus véleményéhez:

 

„Az általa nyújtott teljesítmény sajnos elmarad attól, amit felkészültsége, a több éves operatív gyakorlata és a beosztásából adódó lehetőségek alapján joggal elvárnánk tőle. Öt éves párizsi tartózkodása során eredményeket úgyszólván csak az információszerzés területén ért el. A tippkutató és feldolgozó munkában említésre méltó eredménye, a jó szándékú, segítőkész irányítás ellenére sem volt.

 

Vonakodott mindvégig a szervünk részére végzett feladatok teljesítésétől. A hozzánk és a mi vonalunkon végzett feladatokhoz való negatív hozzáállásában keresendő tehát „Fényesi” munkájának viszonylagos eredménytelensége. A további magyarázat” Fényesi” tunyaságában, lustaságában, kényelemszeretetében keresendő. Eléggé zárkózott természetű. Nem szeret emberekkel érintkezni. Újságírói munkájában is elsősorban az idegen nyelvű sajtóra támaszkodik.”

 

S most jön a konklúzió felemás módon:

 

„Képzettsége, nyelvismerete, operatív ismerete és gyakorlata alapján alkalmas arra, hogy német nyelvterületen, külföldön foglalkoztassuk. A tippkutató és feldolgozó munkában azonban „Fényesi”-től számottevő eredményt nem várhatunk. Folyamatos, körültekintő tartás mellett elsősorban a sötét információszerzés területén lehet tőle eredményekre számítani.

 

                                                                                    Hidasi János r. alezredes”

 

 

1972. november 24.

A BM hírszerzés (III/I.-3 oszt.) kizárja a hálózatból „Fényesi” fn. tm.-t.

 

Bő két év telik el Hidasi alezredes előbbi felemás véleménye után, amikor Bogye János r. alezredes, a III/I.-3 osztály vezetője Nagy Béla r. alezredes, alosztályvezető előterjesztésére kizárja a hálózatból Léderer Frigyest.

A Határozat szerint:

 

„Fényesi fn. titkos munkatársunkat magas beosztására való tekintettel operatív munkára felhasználni nem tudjuk, ezért a hálózatból kizárjuk. A Z-471. sz. B és M dossziéjának I., II. köteteit irattárba helyezzük.

A fentiekre való tekintettel a kizárás tényét közölni szükségtelennek tartjuk.

[Kézírásos feljegyzés a Határozat alján: az „MTI igazgató-helyettese.”]

 

 

Dr. Ilkei Csaba

tudományos kutató

 


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »