Allah csodája: iszlamisták megfigyelése helyett kollégái ellen tervezett merényletet a német titkosszolgálat munkatársa

Egy "feltételezett" szélsőséges iszlamistát lepleztek le a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) munkatársai között. A spanyol származású férfi a gyanú szerint merényletet tervezett a belső elhárításértfelelős szolgálat központja ellen – jelentették szerdán német lapok.

A beszámolók szerint az előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsított elismerte, hogy robbantásos merényletet tervezett a nemzetbiztonsági szolgálat kölni központja ellen. Mint mondta, tettét "Allah nevében" kívánta végrehajtani.

Állítólag "nem jelentett konkrét veszélyt", mert a támadás tervezésének korai szakaszában, az előkészületek megkezdése előtt leplezték le. "Iszlamistának vélt" emberekkel az interneten folytatott üzenetváltásokban árulta el szándékát, de legalább egy csevegőpartnere a BfV informátora volt. Emberölésre, gyilkosságra és robbanószerrel visszaélésre irányuló összeesküvés gyanúja miatt fogták el.

A Spanyolországból származó gyanúsított 51 éves, német állampolgárságú, rendezett körülmények között élő családapa, korábban bankban dolgozott, és nemrég váltott szakmát, az idén áprilisban vették fel a BfV-hez. A kiválasztás és a kiképzés során nem keltett feltűnést, és főállású alkalmazottként, az iszlamista szubkultúra megfigyelésével foglalkozó részleg munkatársaként sem.

Kiderült, hogy kettős életet élt, családja sem tudta, hogy felvette a muzulmán vallást. Internetes csevegőszobákban álnéven szélsőséges kijelentéseket tett, hivatali titkokat árult el, és társakat keresett a “hitetlenek” megbüntetését célzó merénylet elkövetéséhez – áll a lapjelentésekben.

A BfV hivatalosan csak annyit közölt, hogy egy 51 éves német állampolgárságú munkatársukat előzetes letartóztatásba helyezték, mert az interneten álnéven szélsőséges iszlamista kijelentéseket tett és belső információkat osztott meg, valamint felajánlotta további érzékeny információk megosztását, ami veszélyeztethette volna a hatóságot.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »