Alkotmányossági óvást emelt Johannis a büntetõjogot módosító törvények ellen

Alkotmányossági kifogást emelt pénteken Klaus Johannis államfő a 2009/286-os törvény (büntető törvénykönyv), valamint a korrupciós tettek megelőzésére, felfedezésére és büntetésére vonatkozó 2000/78-as törvény módosításai ellen – közölte az Államelnöki Hivatal.

A két törvényt módosító tervezetet május 2-án küldte el Johannisnak kihirdetésre a parlament.

Hírdetés

A jogszabályt korábban felülvizsgálta már az alkotmánybíróság, és bizonyos kitételeit alkotmányellenesnek nyilvánította, ezért visszakerült a törvényhozó testület elé, amely azonban nem vette figyelembe azt az alkotmányos kötelezettségét, hogy a kifogásolt szövegeket az alkotmánybíróság korábbi döntéseivel összhangba kell hozni. Másrészt a parlament olyan passzusokat is kitörölt a jogszabályból, amelyekre nem vonatkozott az alkotmányossági kifogás – érvel az államfő.

Johannis felidézi, hogy egy hatályban lévő alkotmánybírósági döntés értelmében a parlament csak azokat a szövegrészeket fontolhatja újra egy törvénytervezetből, amelyek ellen normakontrollt kértek. Más passzusokat csak abban az esetben módosíthat, ha azok elválaszthatatlan összefüggésben állnak az alkotmányellenesnek minősített részekkel, és módosításukra a jogszabály egységessége érdekében van szükség.

Az államfő azzal érvel továbbá, hogy a kifogásolt törvényszöveg nélkülözi az egyértelműség és átláthatóság ismérveit, ami alkotmányellenes. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »