Álhírekkel bujtogatnak migránsokat, hogy elinduljanak a magyar határ felé

Civil szervezeteknek a magyar határ kinyitásáról szóló dezinformáció miatt egyre több bevándorló indul meg Belgrádból Magyarország felé – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 Ma reggel című műsorában.

Sokan igen rossz, fűtetlen körülmények között tartózkodnak Szerbiában, ezért csoportosan és erőszakosan kísérlik meg a határátlépést, mert azt gondolják, rosszabb helyzetbe már nem kerülhetnek – közölte Bakondi György. Őket minden esetben embercsempészek segítik – tette hozzá.

Ma esküt tesz a határvadászok első 500 fős csoportja, akik a szerb határszakaszon kezdik meg a szolgálatot, ugyanis továbbra is ez a migránsok fő útvonala. Ugyanakkor immár számos más útvonalon is próbálkoznak, például Belorusszia felől Litvániába és Lengyelországba akarnak eljutni, de Románia és Ukrajna felől is próbálnak bejutni Magyarországra – tette hozzá Bakondi György.

Helytáll a rendőrség itthon és külföldön is

A nagy hideg ellenére sem csökken a nyomása a magyar határon. Naponta 80-100 ember próbálkozik a bejutással a szerb-magyar határ teljes szakaszán. Ebben a helyzetben a példás helytállást mutatnak a határon szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák, akiknek a munkáját melegedő helyiségek működtetésével, melegítő itallal és különleges téli ruházattal segítik – fogalmazott a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Nagyon fontos tevékenység, hogy más országok határain is helyt álljon a magyar rendőrség, ne csak az itthoni határszakaszt védjen a magyar rendőrség – emelte ki Bakondi György, hogy miért vannak magyar rendőrök folyamatosan más határokon is.

Ez több okból fontos Bakondi szerint. Egyrészt a Frontex keretében tiszteket kell küldenünk az uniós határ védelmére, másrészt nemzetközi tapasztalatszerzésre is jók, valamint a valódi szolidaritást így lehet a leginkább kimutatni.

Elismerés Berlinből?

Képesnek kell lennie Európának megvédenie a határait, vallja továbbra is a magyar kormány, hiszen ismeretlen szándékú emberek tömeges beengedése nem erősíti a jogállamot – reagált a a német belügyminiszter kijelentésre.(Thomas de Maiziere azt mondta, hogy a kevesebb bevándorló a balkáni útvonal lezárásának is köszönhető. )

A belbiztonsági főtanácsadó szerint nagyban megváltozott Magyarország megítélése, mert „változásra megérett helyzet van az európai bevándorlási  politikában”, és a cél az, hogy nem rászorulók vagy a köztörvényes szándékkal, államokat fenyegető embereket ne engedjék be az EU-ba .

MTI

The post Álhírekkel bujtogatnak migránsokat, hogy elinduljanak a magyar határ felé appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »