Algériában megszüntetik a katolikus Caritast

Algériában megszüntetik a katolikus Caritast

Az algériai katolikus egyház kiadott egy közleményt, amelyben bejelenti: október 1-től teljesen és véglegesen bezár az algériai Caritas. Ez azzal jár, hogy a teljes személyzetet elbocsátják, emiatt megszűnik a kapcsolat az önkéntesekkel is, és több ezer szegény ember veszti el a szeretetszolgálat támogatását.

Cesari Baldi atya – aki 2009 és 2019 volt a Caritas Algerie igazgatója, most származási egyházmegyéje, a novarai Migrantes Alapítvány vezetője, és nemsokára Lyonba költözik át, ahol a helyi olasz közösséget vezeti majd – reménykedik abban, hogy a vezetőkkel folytatott párbeszéd útján rendeződhet a helyzet. „Nem a katolikus egyház üldöztetését jelenti ez a gesztus és nem is azért van, mert félnek attól, hogy a katolikusok prozeliták lennének… Bizonyára meg lehet majd oldani a helyzetet párbeszéd útján. Mindig, minden esetben párbeszédet kell folytatni” – nyilatkozta. Úgy véli, bürokratikus jellegű problémák miatt lett feszült a viszony a hatóságokkal, és tisztázni lehet a problémákat. Fontosnak tartja, hogy az olyan országokban, ahol a keresztény hagyomány nem jelentős, nagyon körültekintően kell jelen lenni.

Az algériai katolikus egyház mindössze négy egyházmegyéből áll és körülbelül ötezer hívet számlál, ami a lakosság 0,01 százalékát jelenti. Kiadtak egy közleményt, amelyben bejelentették, hogy az algériai hatóságok kérésére véget vetnek a Caritas minden tevékenységének, a szegények és a migránsok megsegítésének. Paul Desfarges, Algír emeritus érseke, az algériai egyházmegyék szövetségének elnöke és Jean-Paul Vesco, Algír érseke együtt írták alá a közleményt, amelyben azt is elmondják: „A katolikus egyház hű marad karitatív küldetéséhez, továbbra is szolgálja a testvériséget, együttműködve minden jóakaratú emberrel”. Köszönetet mondtak mindenkinek, aki az elmúlt években támogatta és éltette szolgálatukat, amelyet a leginkább sebezhető emberek és az egész algériai nép érdekében végeztek.

A katolikus közösség Algériában legnagyobb részben az ott – főként az olajiparban – dolgozó külföldiekből és fekete-afrikai diákokból áll, akik a helyi egyetemeken ösztöndíjasként tanulnak. Az algíri, oráni, kaszentínai egyházmegye a Földközi-tenger partján található, a laghouati egyházmegye a Szaharai sivatagban helyezkedik el, és olyan kevés híve van, hogy egyszer az egyik püspöke viccelődve megjegyezte: „egy buszban megtarthatják az egész egyházmegye találkozóját”.

Hírdetés

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Agensir

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »