Alföldi: Magyarország egyre inkább nyomasztó és szomorú hely

Nem juthatunk el oda, hogy 16 éves gyerekeknek büntetéseket küldünk, csak mert ki merik nyitni a szájukat – utalt a diáktüntetések után szabálysértésért 50 ezer forintra büntetett tinédzserek ügyére Alföldi Róbert a zalaszentgróti teltházas beszélgetésen. A rendező estjét eredetileg Zalaegerszegen tartották volna, ám a rendezvényt a zalai fideszes képviselő, Vigh László letiltatta.

Folyamatosan érkeztek a nézők a színházterembe, amely teljesen megtelt. Sokan voltak kíváncsiak a rendezőre, akivel a Hír TV műsorvezetője, Veiszer Alinda beszélgetett Zalaszentgróton. Az est elején már szóba is került a zalaegerszegi kitiltás.

– Figyelj, Robi! Azon gondolkodtam, hogy milyen kitiltva lenni?
– Ilyen!

A rendező szerint kitiltása visszaütött. „Tíz évvel ezelőtt azt mondtam, hogy nem építem a karrieremet, most is azt mondom. Hát mások építik helyettem. Úgyhogy innen is nagyon szépen köszönöm a képviselő úrnak” – mondta.

A másfél órás beszélgetésben a színházi élet aktualitásai mellett szóba került az aktuálpolitika is. Alföldi Róbert azt mondta, nem tartja magát forradalmárnak, mások viszont annak látják, mert ha véleménye van, azt elmondja.

„Nem juthatunk el oda, hogy 16 éves gyerekeknek büntetést küld az V. kerületi rendőrség, mert ki merték nyitni a szájukat. Annyira jó lenne ezt egy más közegben is elmondani” – utalt a március 15-i diáktüntetésre.

Az eredetileg Zalaegerszegre tervezett Alföldi-estnek 4 hét alatt sikerült új helyszínt találni a kitiltás után. „Összehozta azokat az embereket, akik tenni szeretnének, akik jót akarnak, akik a művészetet pártolják, akik kritikusak önmagukkal szemben és kritikusak mindazzal szemben, ami egyébként történik ebben az országban” – mondta Kárászné Rácz Lídia, az esemény szervezője.

A nézők szerint megérte meghallgatni a beszélgetést Alföldi Róberttel. „Sokat elárul arról, hogy mi a megbocsátás, mi a tisztesség én azt gondolom, hogy ezek a legfontosabb emberi kérdések közé tartoznak” – mondta egyikük.

A rendező a beszélgetés során azt is mondta, hogy Magyarország számára egyre inkább nyomasztó és szomorú helynek tűnik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »