„Szánalomra indult az Úr az ország iránt, és könyörült népén… Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó: az a nagy sereg, amelyet rátok küldtem. Ehettek majd jóllakásig, és dícséritek az Úrnak, Isteneteknek a nevét, mert csodát tett veletek. Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé.” (Jóel 2, 18, 25–26)
Isten szerette népét, gyermekeit, Izráel fiait. Tanította őket, vezette sok veszélyen át, óvta ellenségeitől, de a nép szíve hűtlenné vált Isten iránt. Elfordultak, bálványokat készítettek maguknak, s mint a pogány népek, ők is azokat imádták. Meddig nézhette ezt Isten? Egyszer eljött az ítélet ideje. Az ítélet nem csak egy embert, nem csak egy családot ért, de érintette az egész népet, és érintette a természetet is. Ítélet jött a népre, s ez az ítélet, a büntetés lett áldásul. Nem akarta elpusztítani népét az Úr. Fegyelmezni, tanítani, megjobbítani akarta őket, de nem használt a szép szó, a kérés, intés, ezért jött a büntetés, a vesszőcsapás.
Ma nem szabad erről beszélni, mert ha a szülő vagy valaki más, a pedagógus például, a gyermeket úgy fegyelmezi, hogy az a testet is érinti, az a személy törvényellenes bűnt követ el! Az egész világ látja és szenvedi ennek a mulasztásnak, fegyelmezetlenségnek az eredményét, következményét. A gyermekek elvadultak, az erkölcstelenség, mint a szennycsatorna eláraszt mindent. Nem boldogabbak a gyermekek, s a felnőttek kilátástalan sötétben bukdácsolnak. Pedig, szerintem, még nem tette rá Isten a kezét az emberiségre, egyelőre csak a bűn gyümölcsét élvezi – vagy inkább szenvedi – a világ! De mi lesz, ha egyszer Isten is megsokallja a gonoszságot, a bűnáradatot? Mint megsokallta Nóé idejében, Sodoma és Gomora idejében?
Nem akarta elpusztítani, megnyomorítani azt, akit Ő szeret. Mint türelmes édesapa várt, hogy egyszer bűnbánatra, belátásra jut népe, gyermekei. „Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelmes és irgalmas Ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és megbánja, még ha veszedelmet hoz is.” (Jóel 2,13)
Csak a belátás, bűnbánat és visszatérés mentette meg a népet.
Nem elég a külső bánkódás, nem elég, ha a templomba ellátogat valaki… Megtérést, őszinte, szívbéli bűnbánatot vár Isten tőlünk, népétől. Mert szeret, nem a pusztulást, de a megjobbítást akarja az Úr. Nagy szárazság, sáskajárás jött a termőföldekre. Pusztult minden, nem lehetett megmenteni a termést.
Szenvedett, éhezett a nép. Szenvedett a természet is. Nagy csapás idején jut idő gondolkodni és keresni a megoldást, a szabadulás módját, lehetőségét. Amikor a nép Istent keresi, bűnbánattal, Ő hozzá visszafordul, Isten szíve megenyhül, és „leveszi kezének terhét” a nép életéről. Így történt Izráel életében is. Megszánta Isten a szenvedő embert, a kínlódó rossz gyermekét. Azonnal kárpótlással, vigasztalással válaszol a megtért gyermekeinek. Bár bűneik miatt elvesztettek mindent, mert a sáska, hernyó, szöcske és cserebogár elpusztította a földek termését, de Isten kárpótolt.
Nagyon sok összetört, megrontott, széthullott emberi élettel találkoztam, akiknek reménytelen volt a jövő. Nem az anyagi csőd miatt, nem a pénzhiány miatt mentek tönkre, de a bűn emésztette fel, rágta meg, rontotta el az életüket. Szülő és gyermek, testvér és rokon kapcsolatok, házasságok omlottak össze a bűn miatt.
Nincs csodagyógyszer, vagy csodamódszer az emberi szív megjavítására. Nincs olyan módszer, amely helyettesítheti a belátást, a bűnbánatot, a megalázkodást, az Istenhez való visszatérést.
Elapátlanodott a világ, a gyermekek több mint a fele nem él apás családban! Megromlott a világ, megromlott az emberi szív. Mindenki mutogat a másikra, vádolnak, hibáztatnak valakit az emberek, és még nem keresik Istent. Mi lesz, ha a veszedelem rászakad a világra, a családra, az életedre? Meddig lesz tartalék erőd a túlélésre? Nem soká, vagy semeddig. Mit ért el az ember Isten nélkül, Isten törvénye, fegyelmezése nélkül? Istent lehet megtagadni, a gonoszságot, erkölcstelenséget élvezhetik egy ideig! De az Ő szemei elől senki nem rejtőzhet el, és a bűnnek mindig súlyos nyoma, következménye marad az elkövetőn! De ez még nem Isten verése! Türelmesen vár Isten. A tékozló fiak bármikor visszatérhetnek hozzá.
Isten szíve szánalomra indul a megtérő, hozzá térő bűnösök felett. Nem tölti ki haragját a megtérő emberen. Nem bosszúálló az Úr. Kegyelemmel és irgalommal hajol le a megtérőhöz. Nem csak lehajol, de fel is emeli magához közel a bűnbánó gyermekét. Ő, a megbántott Atya Isten ad áldást és kipótolja azt, amit a bűn szétrombolt, tönkretett az életünkben.
„Áldjad én lelkem a dicsőség erős királyát. Őnéki mennyei karokkal együtt zengj hálát…” Érzem áldásodat, Istenem és nincs szó, amivel megköszönhetném jóságodat. A lelkem magasztal és imád Téged, Uram. Ámen
(Morzsák 4, 2006)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »