Alapjövedelem: Aki nem dolgozik, az is egyék

Alapjövedelem: Aki nem dolgozik, az is egyék

Tanuljuk meg az újabb rövidítést, mert a közeljövőben gyakran találkozunk majd vele: FNA. Vagyis feltétel nélküli alapjövedelem. Azért mondom, hogy gyakrabban találkozunk majd vele, mert egyes közgazdászok szerint a Covid–19 utáni világban ez lehet majd a recept a rohamosan elharapódzó szegénység felszámolására.

Az ötlet nem új keletű, több száz évvel ezelőtt fogalmazták meg, majd napjainkban gondolták újra, hogy a társadalom minden tagja kapjon alapjövedelmet, amelynek a folyósításához az állampolgárságon kívül semmilyen feltételt nem kötnének. Havonta járna mindenkinek pár száz euró a nagy közösből, akár fiatal, akár öreg, akár dolgozik, akár nem.

Európában legutóbb a finnek kísérleteztek ezzel, kiválasztottak néhány ezer embert, akik havonta kapták az 560 eurót, vagyis a feltétel nélküli alapjövedelmet, s mindenki azt csinált vele, amit akart.

Egyesek abbahagyták a munkát, mások továbbra sem dolgoztak, ahogy azelőtt sem, megint mások ugyanúgy folytatták az életüket, és dolgoztak tovább. A többévesre tervezett társadalmi kísérletet azonban idő előtt abbahagyták. A finn szakemberek szerint a két legfontosabb tapasztalat, hogy az alapjövedelem nem ösztönözte munkavállalásra a kiválasztott embereket, de boldogabbak, elégedettebbek voltak, mint a többiek.

Most a németek készülnek egy hasonló társadalmi kísérletre, hogy megállapítsák, van-e értelme pénzt adni az embereknek munka nélkül. Főleg arra kíváncsiak, milyen hatással lesz a biztos jövedelem az emberek viselkedésére, társadalmi kapcsolataira, egészségére, a nagy társadalmi különbségek lehetséges csökkenésére, és egyáltalán befolyásolja-e a demokrácia minőségét az alapjövedelem.

Hírdetés

Havonta 1200 eurót kapna a véletlenszerűen kiválasztott 120 ember, nem csoda hát, hogy nagyon nagy az érdeklődés a program iránt a lehetséges résztvevők és természetesen a tudomány emberei között is.

A program mindenekelőtt a munkához való viszonyról árulhat el sokat, hiszen az nem függetleníthető a német munkakultúrától és a protestáns munkaetikától. S ha ez igaz, márpedig szerintem igaz, akkor hiába kísérletezik egy-egy állam, nem születhetnek minden társadalomra érvényes megállapítások, s nem lehet a feltétel nélküli jövedelem a szegénység elleni harcot örökre megoldó csodagyógyszer. Mert most ezt keresik a társadalmak, és egyes baloldali pártok programjában már meg is jelent, mint elérendő programcél.

Csakhogy más a világlátás Spanyolországban (ahol egyébként egy, az alapjövedelemhez hasonló juttatást az idén nyáron már be is vezettek, annak ellenére, hogy fülig eladósodott államról van szó), más a munkához való viszonya a franciának, a görögnek és a magyarnak. A munkára, a tudásra, és mondjuk ki, a versenyre alapozott társadalmi berendezkedést (gyakorlatilag a kapitalizmust) kellene felcserélni a támogatásalapú valamire. Valamiféle szocializmusra.

Ez végeredményben a pandémia után is állva maradt nagy és tőkeerős cégeket segítené, mert az embereknek több pénzük lenne, és többet költhetnének, ugyanakkor a közösség morális alapjai esnének szét. S tegyük hozzá, az államkassza is borulna, vagyis adókat kellene emelni. Adót azonban csak az fizetne, aki dolgozik, tehát a társadalmi szolidaritás és a közös teherviselés elve is sérülne.

Eszembe jutott az az ördögtől való gondolat is, hogy ez már megint egy olyan társadalommérnöki okoskodás, amely arra az egyébként valóságosnak tűnő jövőre akarja felkészíteni az embereket, amikor tényleg nem lesz szükség annyi munkáskézre, amennyi van, élni azonban kell valamiből. Csakhogy ez az embertömegek kiskorúsítása lenne.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »