Aktivisták letakarták az úzvölgyi betonkereszteket, a nylonzsákokat később eltávolították

Aktivisták letakarták az úzvölgyi betonkereszteket, a nylonzsákokat később eltávolították

Szemeteszsákokkal letakarták az úzvölgyi katonai temetőben elhelyezett betonkereszteket és az ortodox emlékművet önmagukat névtelen aktivistáknak nevező személyek. A zsákokat később civilek eltávolították.
A csütörtöki akcióról szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben számolt be az Úzvölgyi civil akciócsoport. A petíciónak szánt közleményhez csatolt fényképfelvételek tanúsága szerint a Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata által az úzvölgyi első világháborús katonai temetőben elhelyezett betonkeresztekre és ortodox emlékműre fekete szemeteszsákokkal borították be, és ezeket körbe is ragasztották.

Hírdetés

A helyszínre két táblát is elhelyeztek a következő – román és magyar szöveggel: „Tartósítva a jelenlegi helyzet megoldásáig!”

A névtelen aktivisták közölték: „konzerválták” az illegális betonkereszteket, „kivonva a forgalomból” a törvénytelenül felállított kereszteket, amíg a jogi eljárások be nem fejeződnek. Lapunk úgy értesült, hogy az akciót a nap folyamán az úzvölgyi temetőbe látogató székelyföldi civilek provokációnak tulajdonították, és a zsákokat eltávolították.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »