Akit bűn lenne elfelejteni

Akit bűn lenne elfelejteni

Ajánló Stoffán György Zadravecz-passió című könyvéhez

 

Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy – Trianon után – magyar nemzetünk legszörnyűbb sorstragédiája a kommunista diktatúra, majd a szocializmus évei voltak, melyek a magyar identitást olyan mértékben nyomorították meg – megfélemlítés, erőszak, történelemhamisítás révén –, hogy még ma is érezzük ennek hatását. Még napjainkban is a nemzeti öntudat helyreállításáról kell beszélnünk Magyarországon.

Az ámokfutás az 1919-es bolsevik hatalomátvétellel kezdődött és hivatalosan a ’89-es rendszerváltással ért véget. De mindannyian tudjuk, hogy nem tűnt el nyomtalanul. A nemzeti öntudat, a magyar történelem, a kollektív emlékezet szisztematikus felszámolására irányuló szándékolt, destruktív, erőszakos, romboló jellegű korszak volt ez. A totális és erőszakos „történelmi amnéziával” történő átnevelés hatalmas pusztítást végzett a magyarok lelkében, amelyet a mai napig nem tudtunk kiheverni.

Ahhoz, hogy a múltat átemeljük a jelenbe, hogy történelmünk meghamisításán túl meglássuk a valódi tetteket, a fel nem adást, a dacot, az igaz küzdelmeket, melyek a történelem süllyesztőjébe taszíttattak, emlékeznünk kell az egyéni sorsokra, az egyes emberi élettörténetekre.

Az emlékezni vágyás jelen van a társadalomban. És Istennek hála, léteznek olyan kiemelkedő írók, történészek, kutatók, akik arra teszik fel életüket, hogy munkájuk révén, mi az igazságra emlékezhessünk. Korának egyik legkiválóbb magyar szónoka, legműveltebb egyháztanítója, történésze és egyházi tudósa, Zadravecz püspök – a kommunista rendszer rágalmai által bemocskolt – memorandumának helyreállítását Stoffán György vállalta magára, aki írásaival, publikációival, előadásaival folyamatosan bizonyítja, hogy felelősséget érez a keresztény hit, a magyar nemzet sorsa és annak a helyes úton való megtartása iránt.

Illyés Gyula szerint magyar az, akinek fáj Trianon. Stoffán Györgyről elmondhatjuk, hogy ízig-vérig magyar, hiszen amellett, hogy fáj neki Trianon, fáj neki a második legnagyobb sorstragédiánk, a kommunista megszállás is. Írásaiból sugárzik ez a fájdalom és mindent megtesz annak érdekében, hogy a papírra vetett igazsággal letörölje a liberális-kommunista mocskot mindazokról, akiknek érdemeit befedte.

A Zadravecz-passió lapjain ferdítést nem tűrő igazságérzete ellenére sem esik túlzásba, nem fogalmaz elfogultan, csupán a valóságot fedi fel objektív eszközökkel, a múlt eredeti dokumentumainak felhasználása révén. A jegyzőkönyvek, a periratok, a védőbeszédek, a visszaemlékezések és a kor megmaradt bizonyítékainak felhasználásával, valamint a szerző kiegészítéseivel, egy olyan történelmi nagyság rajzolódik ki előttünk, akit Mindszenty Józsefhez vagy Márton Áronhoz mérhetünk.

És mégis a kor imént említett két mártírjáról, Mindszenty hercegprímásról és Márton Áron püspökről mennyivel többet tudunk, mint Zadravecz Istvánról, erről a „lángszavú” prédikátorról, akit meghurcoltak, börtönbe vetettek, kitiltottak Budapestről, s aki a ferences lelkületet soha meg nem hazudtolva szenvedett, kitartott és rendületlenül hirdette az Evangélium igéjét. Zadravecz püspök titokban több tucat kispapot szentelt és több ezer beszédet tartott még azokban a legsötétebb időkben is, mikor a szerzetesrendek megszűnésre ítéltettek, a templomokat bezárták, s a hitélet tiltottá vált.

Már réges-rég eltűntek a hazugsággyártók, az igazság feltárása Zadravecz Istvánról mégis sokáig váratott magára. Majd’ ötven esztendőn keresztül úgy ismerte az utókor, mint fasiszta, németbarát frankhamisítót, aki lázító beszédeket mondott és részt vett Szálasi esküjén. A Zadravecz-passió című könyv révén azonban lehull a hazugságok leple és Isten hű szolgájának valódi énje tárul szemünk elé, aki a legnagyobb veszélyben is vezetője maradt nyájának. Lehetősége nyílt volna elhagyni az országot, de ő vállalva a meghurcoltatást, nem hagyta el híveit. „Kevés nemzet van a földön, amelynek oly sok vigasztaló és követendő példát adott az Isten a szenvedések mellé, mint nekünk, magyaroknak” – írja Stoffán. A népnek szüksége van a legnagyobb sötétségben a pislákoló mécsesekre, akik utat mutatnak, és nem hagynak elveszni az éjszakában. A keresztény hit továbbörökítői az egész történelem során ezt a szerepet vállalták. Zadravecz páter egyetlen pillanatra sem adta fel a katolikus hitet, s Mária országának újjáéledésébe vetett bizalmát. Mindezt püspöki jelmondata – Pro Regno Mariann – is alátámasztja.

Olyan példakép Ő, aki nemcsak hitével, de tetteivel is igazolta az Egyház és a Haza iránt hűségét és szeretetét, aki rendületlenül bízott a Kárpát-haza bonthatatlan egységében, aki élharcosává vált a nemzet újjászervezésének. Nem hiába figyelt fel rá Horty Miklós még kormányzóvá választása előtt, s nem hiába tette meg később a Nemzeti Hadsereg tábori püspökének. Olyan egyéniség volt, aki még a legveszedelmesebb napokban is hatni akart és tudott az őt hallgató emberekre.

Szuggesztív, karizmatikus személyisége a tiltás ellenére is tömegeket vonzott beszédei helyszíneire. Clevelandben tett főpásztori látogatása során olyan hatást gyakorolt az ott élőkre, hogy több tucat Amerikába elszármazott magyar tért vissza kardot fogni hazájáért. Böhm Károly prelátus minderről a következőket írta: „Ha Zadravecz István püspök úr itt maradt volna még fél évet, még az amerikaiak is ezrével indulnának most felszabadítani Magyarországot.”

Előzetes letartóztatásában, két évig tartó kínzása után a népbíróság elítélte, de a koholt vádak éppen csak annyira bizonyultak elégnek, hogy két évi tényleges börtönt kapjon, amelyen már túl volt addigra. Így Máriagyűdre indult, de útközben megállt Pécsett, ahol lelkesítő beszédét könnyezve hallgatta a tömeg. A Szentföldre való megérkezéséről egy visszaemlékezésben ezt olvashatjuk: „Én a püspök atyát soha se láttam elérzékenyülni, de mikor a gyűdi nagyharang hangját meghallotta, sírt.”

A franciskánus csuha kötelez, nem tudta ezt senki jobban, mint Zadravecz István, aki hű maradt hozzá élete végéig. Aki nem püspöki díszben járt, csupán egy faragott fakereszt lógott a nyakában, aki a végsőkig küzdött, nem karddal, hanem az Evangélium szavával. Aki hosszú évtizedekig nem volt témája a közbeszédnek vagy, ha mégis, rablónak, sikkasztónak, nyilasnak titulálták.

Ezt a téveszmét, ezt a nemzetünk nagyjainak során tátongó hiátust pótolja Stoffán György Zadravecz-passió című munkája. Egy olyan püspököt állít a középpontba, akit megaláztak, meghurcoltak, akinek nevét leszármazottai sem viselhették büszkén, s aki mindezt könnyek nélkül, felemelt fővel viselte, de mikor Máriagyűdön szólt a harang, azt nem volt képes sírás nélkül megállni.

E könyv lapjait átitatja a korszellem, még akkor is, ha szerencsésen nem mutatja be a – manapság már elcsépeltnek tűnő – kommunista diktatúra borzalmainak részleteit. Stoffán tökéletesen érzékelteti a lelkekben forrongó ellenérzést, a ki-kitörő tiltakozást az elnyomás ellen. Elolvasásával, nem csupán az emberi nagyságot tapasztalhatjuk meg, de képet kapunk a korszakról is; Horty Miklós személyéről, a katolikus és protestáns szembenállás miatti belső küzdelmeiről, a Kapisztrán-kultuszról, a IV. Károly elleni királypuccsok hátteréről, Gróf Teleki Pál haláláról. Mindezeket természetesen a Zadraveczet is érintő aspektusból tárja elénk a szerző, akinek gyermekkorában – ahogy írja – még volt szerencséje találkozni a püspökkel, amely találkozás életre szóló élményt jelentett.

„Legyetek jó magyarok és jó katolikusok” – mondta a találkozás során az öreg Zadravecz páter az ezt akkor még nem igen értő fiúcskának. Akinek mégis talán egész életpályáját megpecsételte az intés, hiszen felnőve, a mai napig azon munkálkodik, hogy tovább adja ezt a súlyos, mély és egyben csodálatos gondolatot. Aki most feltárt előttünk egy olyan életutat, amelyet bűn lenne feledésben hagyni, s amely ismerete nélkül nem lenne teljes e három szent szó jelentése: Haza, Nemzet, Kereszténység.

Zana Diána

The post Akit bűn lenne elfelejteni appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »