A szlovák modern zene egyik apostola, aki Alexander Moyzes és Eugen Suchoň társaságában megteremtette a kortárs komolyzenét Szlovákiában, s aki akkor fogott operák írásába, amikor az már szinte kiment a divatból. Bár élete nagy részét Pozsonyban élte le, villája ma múzeumként várja az érdeklődőket, mégis szinte minden Besztercebányához köti. Megírja a szlovák nemzeti felkelés szignálját, s operával tiszteleg Mikszáth és a szülővárosa előtt.
Nagyapja még Zikkerként érkezett meg Hollandiából, több családtagja Magyarországon kereste a boldogulását, s ahogy egy Osztrák-Magyar Monarchiában született világpolgárhoz illik, a szlovák, cseh és német mellett remekül beszél magyarul is.
A 110 éve született Ján Cikker az egykori NSZK legtöbbet játszott külföldi zeneszerzője volt, de nem sokan tudják róla, hogy a Herder-díj mellett Salgótarjánban megkapta a Madách-díjat is.
Besztercebánya a XX. század elején a szlovák kulturális törekvések egyik fellegvára volt 300 fős kőszínházzal, s olyan nevek kötődtek a városhoz, mint Ján Kollár író, Dominik Skutecký festőművész, Terézia Vansová, Jozef Gregor Tajovský, ahogy Jozef Levoslav Bella és Viliam Figuš-Bystrý zeneszerzők. 1910-ben 10 766 lakosából 4 388 szlovák és 5 261 magyar anyanyelvű volt. Itt talál otthonra egy Zikker nevű holland kereskedő, aki egy Rácz Anna nevezetű hölgyet vesz feleségül. Frigyükből születő fiuk már Bécsben tanul, s gimnáziumi tanár lesz Besztercebányán. Egy jómódú helyi lány Mária Psotková oldalán találja meg a boldogságot, amely viszont nem tart sokáig. Kitör ugyanis a nagy háború, 1915-ben ott marad a galíciai harctéren, s így 1911 július 29-én született akkor alig négyéves Ján fia apa nélkül marad. Az özvegy édesanya nem esik kétségbe, zenetanárrá képezi ki magát, s nemcsak fia zenei útját egyengeti a háború után létrejövő új államban. Öccse, Psotka János viszont Magyarországon marad, előbb az ajkai Csingervölgyi szénbányák orvosaként tevékenykedik, majd átteszi a székhelyét Salgótarjánba.
Az ifjú Ján zenei tehetségét hamar felfedezik, s anyja mellett Viliam Figuš-Bystrý igazgatta az útját. Ahogy a családi legendárium megőrizte, hamarább ismerte a kottát, mint a betűket.
12 éves, amikor nagybátyja elviszi a budapesti operaházba, ahol Wagner Tannhäuser című operáját nézik meg. De ekkor már ő is ír, első szárnypróbálkozásait helyi szinten elő is adja, ő maga is tagja a helyi kórusnak, s mivel édesanyja bízik a fia tehetségében, az érettségi után Prágába küldi, ahol előbb konzervatorista lesz, majd akadémiai tanulmányokat folytat. Zeneszerzést és vezénylést tanul, sőt beiratkozik a Károly Egyetemre is, ahol zeneelméleti órákat vesz. S mindemellett járja a koncerttermeket, s már maga is alkot.
Prága akkoriban az európai zenei élet egyik központja, olyanokkal ismerkedik meg, mint Václav Talich, Bruno Walter, Bohuslav Martinů, s itt találkozik Szergej Prokofjevvel is. Az akadémián Vítězslav Novák tanítványaként végez 1936-ban, s ösztöndíjjal egy évet Bécsben tölthet el Felix Weingartner tanítványaként. Talán az utolsó békeévet, ahol Arturo Toscaninit és Wilhelm Furtwänglert láthatja vezényelni. Mire hazatér, s letudja katonai kötelezettségét, Európa már lángokban áll. S ez napra pontosan így van, ugyanis 1939 szeptember elsején szerel le.
A pozsonyi Zeneakadémián kezd tanítani, de 1941 nyarán már tartalékos hadnagyként keletre vezénylik. Szerencséjére nem kerül ki a harctérre, s később visszatérhet Pozsonyba.
A szlovák nemzeti felkelés Besztercebányán éri, megírja a felkelés szignálját (a háború után több művében is visszatér a háború borzalmaira, ő a zeneszerzője az 1949-ben forgatott legendás Farkasodúk című háborús filmnek is, amelyet besztercebányai jó barátja, Paľo Bielik rendezett), s ami a legfontosabb, túléli a borzalmakat. Ekkor már ismert zeneszerzőnek számít, Tavaszi szonátája mellett már megalkotta Az életről című háromrészes szimfonikus költeményét, a Cantus filiorum kantátáját.
A háború után pár évig a Szlovák Nemzeti Színház dramaturgjaként is dolgozik, majd 1951-tól a Művészeti Főiskola tanáraként zeneszerzést tanít. Növendékei közül említsük meg Ilja Zeljenkát, Dušan Martinčeket, Juraj Pospíšilt, Marián Vargát, Simai Pált vagy Schleicher Lászlót. 1949-ben Eugen Suchoň megírja Az örvény c. operáját, s talán ennek hatására ő is az akkoriban már ugyancsak idejétmúlt műfajnak ítélt opera mellett teszi le a voksát, s élete hátralévő évtizedeiben kilenc operát tesz le az asztalra, amelyek külföldön sokkal népszerűbbek, mint Pozsonyban, nem egy bemutatója a Német Szövetségi Köztársaságban volt, de volt bemutatója Stockholmban, Bernben, Genfben, Bázelban és Szegeden is.
1954 november 10. fontos dátum mind Ján Cikker, mind a szlovák opera történetében. Ezen a napon mutatja be a Szlovák Nemzeti Színház Juro Jánošík c. operáját.
Már diákkorában megmozgatta fantáziáját Jánošík személye, de sokáig nem talált hozzá megfelelő irodalmi alapanyagot. Végül Štefan Hoza librettója alapján készült el Cikker első operája Miloš Wasserbauer rendezésében a címszerepben azzal a Papp Gusztávval, aki Cikker első operáinak legfontosabb propagonistájává lép elő. A Fáklya című kulturális ekképp számol be a bemutatóról:
„Cikker Jánošíkja nem legendaszerű mesebeli alak. Olyan ember, aki mélyen szereti megalázott, meggyötört népét. És ez a szeretet ad erőt és bátorságot hőstetteihez az embertelen földesurak elleni harcában”.
Ne feledjük, 1954-ben vagyunk, amikor Gottwald és Sztálin (alig egy évvel a nagy vezér halála előtt Cikker maga is kantátával tiszteleg a generalisszimusz előtt) ugyan már halott, de még javában zajlanak a koncepciós perek, s még előttünk van az 1956-os magyarországi forradalom.
A Jánošíkot 1957 decemberében követi a második Cikker-opera bemutatója, a Bajazid bég, amely a XVI. századi Felvidéken játszódik az ún. 150 éves török elnyomás idején. Cikker Samo Chalupka A pojnoki janicsár c. elbeszélő költeményét használja alapanyagul, amely alapján Ján Smrek írja a zenemű librettóját. Az opera címszereplőjét Fülek mellől rabolja el a török, Hasszán bég, s amikor évekkel később maga is seregek élén tér vissza rabolni s ölni, egy véletlen találkozás döbbenti rá, ki is ő valójában. Ahogy már a Jánošíkban is, a szlovák népzenei motívumok mellett főleg atmoszféra-teremtő képességével (vonatkozik ez a törökországi színekre is) mozgatja a történetet, s a pozsonyi bemutatón a címszerepben ezúttal is Papp Gusztávot láthatták-hallhatták a nézők. Amíg a Jánošíkot Csehszlovákia mellett (legutóbb a pozsonyi Nemzeti mutatta be Roman Polák színrevitelében) csak Ljubljanában mutatták be, a Bajazid bég már eljutott német nyelvterületre (Wiesbaden, Drezda, Altenburg), sőt ez az egyetlen operája Cikkernek, amelyet 1963 márciusában magyarul is bemutattak. A szegedi előadás rendezője Makai Péter (József Attila unokaöccse) volt, s az előadás megteremtésénél ott bábáskodott a fordító Szabó Miklós, az előadás karmestere, Vaszy Viktor, valamint a Bajazid béget megformáló Vadas-Kiss László és a többiek. A bemutatót mind a közönség, mind a kritika kedvezően fogadta, s az másfél évig a szegedi társulat repertoárján maradt.
Cikker nevét szárnyára kapta a világhír, s mivel kortárs operákból már akkor is égető hiány volt, több külföldi megrendelést is kapott. S míg az első két operájánál hazai alapanyagból merített, később már csak Mikszáth művénél tért vissza a szülőföldjére.
A Casseli Opera mutatta be 1963 októberében Dohnányi Ernő unokája, Christoph von Dohnányi vezényletével a Charles Dickens Karácsonyi ének c. műve alapján készült Mr. Scrooge c. operáját, amely még ugyanazon év decemberében eljutott Pozsonyba is, ahol a címszerepet Juraj Martvoň énekelte. Prágában mutatják be a Lev Nyikolajevics Tolsztoj műve alapján készült Feltámadás c. operáját, amelyet mind az Edinburghi Fesztivál közönsége, mind a kritikusok egyaránt hatalmas lelkesedéssel fogadnak.
Amíg első operáinál több szövegkönyvíróval is együtt dolgozik, későbbi operáinak a szövegkönyvét már maga írja, s hangsúlyaiban nem egyszer eltér az eredeti műtől.
1969-ben Münchenben mutatják be a Romain Rolland Szerelem és halál játéka c. drámája alapján készült operáját, amelynek cselekménye az 1789-es francia forradalom idején játszódik. Az opera színre került Wuppertalban, Bernben, Dortmundban, Stockholmban, Genfben és Bázelban is. A normalizáció megfagyott légkörében Pozsonyban csak 1973-ban vették elő Branislav Kriška rendezésében. Ahogy a kritikusok megállapítják, bár Cikker operájában nincsenek vonzó áriák, tömeg- és táncjelenetek, expresszív zenei nyelvezete mégis megfogja az operarajongókat. A pozsonyi bemutató három főszerepét Papp Gusztáv, Juraj Martvoň és Hajóssy Magda énekli. Ekkoriban készült el a Shakespeare tragédiája alapján készült Coriolanus is, amelyet többéves késéssel Prágában 1974-ben mutattak be, de mintha a tragikus véget érő volszk vezér alakjában a prágai tavasz elnyomói magukra ismertek volna (a megsértődött Coriolanus az ellenfélhez menekül, hogy annak seregei élén térjen vissza egykori római hazáját leigázni), s azzal a felkiáltással, hogy a Coriolanus Shakespeare feledhető művei közé tartozik, jegelték azt. Szülővárosában, Besztercebányán majd a zeneszerző 100. születésnapjára veszik elő. Roman Polák katartikus rendezését már megelőzi a színdarab pozsonyi bemutatója, s mindkét változat hitet tesz Petőfi igazsága mellett, aki a Vörösmartyval és Arannyal rendezett fordítói versenyben nem véletlenül veszi elő épp ezt a Shakespeare-művet. S mielőtt bővebben szólnánk Cikker magyar vonatkozású dolgairól, említsük még meg a Kleist Földrengés Chilében c. tragikus elbeszélése nyomán készült Ítélet és a Čapek fivérek A rovarok életéből c. műve alapján készült operáit. Mindkettőt Pozsonyban mutatták be. Ez utóbbit követte volna az Antigoné, amelyet halála miatt már nem tudott befejezni.
„Hét operát írtam eddig, hét művet, amelyeknek a végén mindenki meghal. Vágyakozni kezdtem egy olyan mű iránt, amelynek a hősei tovább élnek” – nyilatkozta Cikker a Beszterce ostroma keletkezéséről, amelyben szülővárosának is emléket állít. Feleségével együtt alapos előtanulmányokat végzett, neje még fényképet is beszerzett róla. A bemutató után – amelyre 1983 október 8-án kerül sor Pozsonyban –, sokan mégis a szemére vetik, hogy meghamisította az eredeti művet, hisz attól eltérően itt Pongrácz István az opera utolsó jelenetében feltámad, hogy biztosítsa Apolka és szerelme boldogságát.
Ami fényes, az nem valódi, ami valódi, az rég megkopott”
– vonhatnánk le a cikkeri tanulságot, s hogy Mikszáth feltámadván megbocsátaná-e átdolgozójának e páratlan merészséget, az ördög tudja. A bemutató közönsége megbocsátotta. Halála előtt alig két évvel Salgótarjánban járt, ahol a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar a jelenlétében mutatta be az Emlékek c. szimfonikus költeményét, s két nép kultúrájának közelítéséért átvehette a Madách-díjat is.
Az 1989-es forradalmak kellős közepén halt meg, s a prágai, pozsonyi, bukaresti események árnyékában szinte teljesen megfeledkeztek a távozásáról. Vojtek Katalin írja nekrológjában:
„Cikker operahőseinek sorsa azt sugallja, hogy sosincs késő, az élet utolsó pillanataiban is lehet és kell változtatni, javítani önmagunkon és ezáltal a világon. Ezt hirdeti a Mikszáth regénye nyomán készült Beszterce ostroma kacagtató humorral és gyengéd lírával ábrázolt Pongrácz grófja is, aki Cikkernél nem különc, hóbortos várúr, hanem egyfajta prosperói bölcsességhez és rezignációhoz eljutó idősödő férfi, akinek jobbik énjét, önzetlen megbocsátani tudását ébreszti fel egy másik emberrel való találkozás”.
10 operát, számtalan egyéb zeneművet, humanista életfelfogást hagyott ránk, aki tiszta szívből hirdette műveiben és egyéb megnyilvánulásaiban egyaránt a közép-európai népek egymásrautaltságát.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
