Akik hisznek, azok nincsenek egyedül…

Július 3-án, Alsóbodokon Gábor Bertalan esperesplébános vezette a havonkénti imahadjáratot Isten szolgája, gróf Esterházy János boldoggá avatásáért.

Gróf Esterházy János (1901-1957) 56 éven keresztül volt a rábízottak pásztora és vezetője. 1957. március 8-án belépve Isten misztériumába, átlépte a másik élet küszöbét. Hisszük és valljuk, hogy ezt a lépést nem egyedül tette meg, mert aki hisz, az soha nincs egyedül – sem az életben, sem a halálban. Abban a pillanatban – az elmúlt századok szentjei és boldogjai – barátai és testvérei a hitben, élő menetként kísérték odaátra, Isten dicsőségébe.

Hitünkből, Urunk, Jézus Krisztus tanításából tudjuk, hogy ott már várták érkezését. Végre övéi az között volt, valóban hazaérkezett. Nekünk, itt és most, újból ez a vigaszunk, amikor ünnepélyesen bevonultunk erre a megszentelt helyre – mondta bevezetőjében a főcelebráns.

Itt és most, ebben a történelmi pillanatban nekünk, Isten gyenge szolgáinak kell vállalnunk azt a hihetetlen feladatot, ami valóban meghalad minden emberi képességet. Hogyan tudjuk ezt megtenni? Hogyan leszünk képesek ezt a feladatot ellátni? Hogyan tudunk helytállni napjaink áldatlannak tűnő kihívásai közepette?

Bűnbánattartásunkban a szentmise kezdetén azért fohászkodtunk a szentek közösségéhez, hogy imádkozzanak érettünk, Urunkhoz Istenünkhöz… Ilyen módon /is/ mindnyájunkban újraéled a tudat: nem vagyunk egyedül. Nem kell egyedül viselnünk azt, amit valójában nem is tudnánk egyedül elviselni.

Hírdetés

Isten szentjeinek közössége megvéd, megtart és hordoz bennünket. Egymást hordozzuk: imáinkban, jóindulatainkban, szeretetünkben, hitünkben és reményünkben. A szentek közösségéhez nemcsak azok a nagy emberek tartoznak, akik előttünk éltek, akiknek a nevét ismerjük. Mi mindannyian, akik az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében megkeresztelkedtünk, akik ma itt Krisztus testének és vérének ajándékából részesülünk – egyek vagyunk. Urunk így akar bennünket önmagához hasonlóvá tenni. Mi mindannyian a Szentek közössége vagyunk. Igen, az Egyház él – ezt a csodát tapasztalhatjuk meg itt és most és azokban a napokban, amikor együtt van itt Isten népe.

Az Egyház élő valóság. Itt és most megtapasztaljuk azt az örömet, amit a Feltámadott övéinek megígért. Az Egyház, élő, mert Krisztus él, mert Ő valóban feltámadt. Isten szolgájának, Gróf Esterházy Jánosnak az arcán látott fájdalomban Krisztus szenvedésének a misztériumát látjuk, szenvedésében Jézus sebeit érinthetjük. De ugyanakkor egészen mély értelemben a Feltámadottat is megérinthetjük. Újból és újból megadatik nekünk, hogy a sötétség rövid ideje után megtapasztalhatjuk, vagy legalább is megsejthetjük a megígért örömet, mint a feltámadás gyümölcsét.

Krisztus követése mindenkinek egyéni kihívást jelent. Jézus felszólítása az ember elevenébe talál, függetlenül attól, hogy milyen helyzetben él, vagy éppen hol tart a Jeruzsálembe vezető szimbolikus úton. Lehet, hogy valakinek a saját akaratáról, az önmegvalósítás iránti igényéről, a függetlenségéről kell lemondania. Vagy éppen cinkosságáról, esetleg jól jövedelmező hallgatásáról, netán önelégültségéről. Vagy a biztonság iránti igényéről, az otthonosságról szőtt álmairól. Jó példa erre Isten szolgája, Gróf Esterházy János magatartása.

Lehet, hogy úgy vagyunk vele, mint az a bűnös szerzetes, aki így szólt a bölcs András abbéhoz: – Atyám, mi lesz velem az Úr dicsőséges és félelmetes napján? Nem engedelmeskedtem apátom parancsainak, nem tartottam meg a regula szabályait, és a monostorból is gyakran elcsatangoltam. Ilyen az én hűségem. – Azon a dicsőséges és félelmetes napon – válaszolta az abbé –, az Úr majd így szól hozzád: – Tudom, nem engedelmeskedtél apátod parancsainak, nem tartottad meg a regula szabályait, és a monostorból is gyakran elcsatangoltál. Ámde a vágyad! A vágyad mindig nálam maradt. Menj be Urad örömébe” (Az atyák mondásai, 579).

Fontosak a vágyak! Ezt szítsuk fel, most is, hogy megtapasztaljuk: akik hisznek, azok valóban nincsenek egyedül.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »