Akik élet szabnak a kis életre

Lehet, hogy szeptember 1-je előtt az első iskolakezdést váró kiselsősök a legizgatottabbak és legboldogabbak, lehet, hogy a mindenkori iskolakezdéssel járó anyagi terhek miatt az iskoláskorú gyerekek szülei is izgatottak, de biztos nem a legboldogabbak. Viszont mit éreznek ilyentájt a pedagógusok, akik a tanév során élet vasalnak a kis életekre?

 

Mennyien irigylik tőlük a hosszú szünidőt, ami végül is nem is olyan hosszú, mert a tanévzárás utáni kötelező statisztikákból, beszámolókból, értékelésekből és egyéb leadandókból eredő papírmunkák simán az iskolákban marasztalják őket július közepéig, majd augusztus 20. után újra csatasorba állnak, hogy a szeptember elsejei tanévnyitóra készen legyenek a tantervekkel, tanmenetekkel, tantermekkel, faliújságokkal, iskolai dokumentációval, iskoladíszítésekkel stb.

 

Tehát az a kéthónapos pedagógusoktól irigyelt szünidő majdnem csak egy!

 

Katedráról a pult mögé

 

Elég ez az idő a regenerálódásra? Miközben sok pedagógus ezalatt is dolgozik, lángost süt, pultozik, kiszolgálja a strandokon szórakozó, és a találkozásuk alkalmával meglepődő diákot, aki a katedra mögött álló tanárra szokott rá, most pedig a pult mögött csapolja neki a kofolát. hogy a szünidő alatt kiegészítse valamelyest a szűkre szabott éves tanári jövedelmét. Mert még mindig kettős teher és kettős kincs, hogy tanítani kell (József Attila után szabadon)!

 

Kárpótolni tudja-e a tanárok anyagi (és társadalmi) megbecsülésének hiányát a hivatástudat, a gyerekszeretet? Egy ideig biztos igen, de aztán körültekintve a világban, sokan elkezdenek fészkelődni, mozgolódni, amennyiben van rá lehetőségük. Nem véletlen, hogy a jó informatikusokból és a jó idegen nyelvszakosból van a legnagyobb hiány az iskolákban.

 

Homokszemből igazgyöngy

 

Mert ők az élet kényeztetettebb területén is képesek érvényesülni, ott, ahol a földrajzszakos vagy a biológus kevésbé, mivel ott nincs rájuk nagy szükség. Pedig ők is éleket vasalnak a kis életekre, a felcseperedésük bizonyos szakaszától a szülőkkel közösen folytatják a nevelést, és részt vesznek tanártársaikkal együtt a szocializációs folyamat teljes egészében, ahol kell, intenzívebben, ahol nem szükséges, kevésbé.

 

Munkájuk nyomán a homokszemből igazgyöngy lesz, a széndarab gyémánttá csiszolódik, és élek vasalódnak a kis életekre! Felelősségteljes, nagyon szép hivatás a pedagógusoké, melyet a gazdaságilag eleresztettebb országokban igencsak megbecsülnek, mert tudják, hogy a munkájuk a jövő záloga! Nálunk viszont még mindig az állami költségvetés nyűgjeként tekintenek a pedagógustársadalomra, amely viszont az utóbbi hónapok tapasztalatai alapján kezd öntudatra ébredni, kivonulni az utcára jogaik, követeléseik, elvárásaik védelme érdekében. És ez így van rendjén!

 

A dicsérő szó hatalma!

 

Valahol Európában történt, olyan helyen, ahol egy anyagilag és társadalmilag is megbecsült tanár minden tanítási napot, minden tanórát azzal kezdett, hogy minden diákját valamiért dicséretben részesítette. Ha másért nem tudta, hát a divatos öltözéke vagy hajviselete illetve sportteljesítménye miatt. És a diákok ezt azzal hálálták meg, hogy egymást túlszárnyalva vágytak az elismerésekre, mindent megtettek azért, hogy kivívják a tanári dicsérő szót!

 

Persze, ez nagyon szépen hangzik, de talán egyszer elérünk mi is arra a szintre, hogy a tanári pálya elismerődik minden tekintetben, és akkor a pedagógusaink sem fognak fukaron bánni a diákokat elismerő szavakkal!

 

Abban az egyben viszont szerencsések pedagógusaink, hogy évente két alkalommal is boldog újévet kívánunk nekik!

 

Száraz Dénes

 

Nyitókép: televizio.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »