Aki regisztrált az oltásra, annak ingyenes lesz a műtét előtti PCR-teszt, az éttermek a személyit is elkérhetik

Június elsejétől lehetőség lesz a nyári táborok megtartására is

– jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a mai Kormányinfón.

Védettségi applikáció

A védettségi applikációval kapcsolatban elmondta, ezzel igazolni lehet majd, ha valaki megkapta az oltást, ezt a következő időszakban élesítik. Szerinte ez egyszerű és kényelmes megoldást fog nyújtani. Név, taj-szám, oltás ideje szerepel majd benne, az adatokat QR-kóddal fogják ellenőrizni.

Az applikációt az első használat során az EESZT-n regisztrálni kell.

Ellenzéki előválasztás

Az ellenzéki előválasztás névsorával kapcsolatban Gulyás azt mondta, a kormánynak nincsen favoritja, „az ország sikeréért szorítunk”.

A kormány nem tervez változtatni a választási szabályokon, erre lehetősége sem lenne – mondta újságírói kérdésre.

Az utazásokról

Az utazási könnyítések kapcsán a Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírói kérdésre azt mondta, hét országgal van eddig kétoldalú megállapodásunk, legutóbb Észak-Macedóniával kötöttünk. Gulyás Gergely közölte, Szlovákiával is tárgyalnak a kölcsönös védettségi igazolvány elfogadásáról a határátlépésnél, ha sikerül megállapodni, Szijjártó Péter rögtön bejelenti.

Hozzátette,

jó eséllyel nyárig minden népszerű nyaralási úticél szabad lesz.

Mint megírtuk, Németországban egyelőre nem ismerik el beutazásnál a koronavírus elleni védőoltást, ha nem európai uniós engedéllyel rendelkező vakcináról van szó.

Gulyás ezzel kapcsolatban azt mondta, turbulens politikai helyzet van Németországban, választási kampány kezdődött. A  német kancellár ennek ellenkezőjéről beszélt nemrég, emellett a német kormány is előszerződött Szputnyik vakcinára.

Várjuk ki, meglátjuk, mi lesz a német álláspont, mindenkivel tárgyalunk

– mondta Gulyás.

Horvátország kapcsán a miniszter is megerősítette, hogy a második oltás után 14 nappal lehet belépni.

Oltásellenes baloldal

Czeglédy Csaba „oltásellenes tevékenységéről” Gulyás azt mondta, jelenleg nem tud ügyvédként dolgozni, mert a kamara eltiltotta. Ő a baloldal jelöltje Szombathelyen. Hogy miért folytatja a baloldal az oltásellenes kampányt, azt tőlük kellene megkérdezni.

A gazdaságról

Gulyás Gergely szerint idén 4,2-4,3 százalékos növekedést prognosztizál a Pénzügyminisztérium, ha ezt kicsit túlteljesítik, akkor év végére a kormány eljuthat oda, ahol a koronavírus előtt álltak – mondta.

Aki regisztrált az oltásra, annak ingyenes lesz a műtét előtti PCR-teszt

A miniszter arról is beszélt, hogy

aki megkapta az oltást, aki önhibáján kívül nem kapta meg az oltást, aki regisztrált az oltásra, annak sem kell fizetnie a halasztható műtétek előtti PCR-tesztekért.

Az egészségügyi szakértő szerint akár egy ostoba bosszú is állhat a fizetős PCR-tesztek mögött

Kunetz Zsombor amellett, hogy az oltás fontosságát is hangsúlyozta, lapunknak elmondta, a műtét előtti fizetős PCR-tesztek és a kormány járványügyi működése között akár ok-okozati kapcsolat is lehet: „ha valami nem tetszik, akkor megpróbálják egy ilyen magyaros vircsaftos pofonnal rendezni a dolgokat.”

Az Atomenergia Hivatal elnökének kinevezéséről

Hírdetés

Mint ismert, az Országos Atomenergia Hivatal vezetője 9 évre lesz kinevezve, ami azt jelenti, hogy egy esetleges kormányváltás után is elmozdíthatatlan marad pozíciójában. Ezzel kapcsolatban Gulyás elmondta, az volt az Unió kérése, hogy független szervként működjön.

A miniszter úgy véli, a függetlenséget garantálja, hogy nem kormányzati alkalmazott vezeti, hanem szakmai kinevezett. Közölte, akik azt gondolják, hogy ehhez valamilyen politikai hűségeskü szükséges, tévedésben vannak.

Ezért fontos, hogy megépüljön Paks II.

Gulyás szerint két szempontból is tragikus lenne, ha nem valósulna meg Paks II: egyrészt drámai rezsiáremelkedéshez vezetne, másrészt szerinte a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott célok atomenergia nélkül nem érhetők el.

A kormány tárgyal a Magyar Bankszövetséggel a hitelmoratóriumról

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy

a hitelmoratóriummal kapcsolatban nem született még döntés, a kormány tárgyal a Magyar Bankszövetséggel.

Az izraeli helyzet

Gulyás Gergely elmondta, a Hungary Helps programon keresztül 6 projekt keretei között összesen fél milliárd forint értékben nyújtottunk segítséget. Ha Izrael kéri, adunk – mondta.

Mi lehet az oltási tempó lassulásának oka?

Gulyás szerint

az oltási sebesség lassulásának oka, hogy az emberek egy része válogat a vakcinák közül, ezért nem napi 100 ezerrel haladunk, hanem csupán napi 30-40-50 ezerrel.

Ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a 18 évnél idősebbek 56%-a már megkapta az oltást, és ez a szám június elejére meg fogja haladni akár a 65%-ot is.

Kérdésre válaszolva Gulyás leszögezte, 

az éttermek is elkérhetik a személyit a védettségi mellé.

Kiderült az is, hogy 

Magyarország nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez.

Gulyás szerint ugyanis semmilyen értelmezhető érv nem szól mellette, főleg, hogy egy „saját országában is bűncselekménnyel vádolt, magyarellenes eljárásokat megindító román vezetője van a szervezetnek”.

A magyar élelmiszerarány növelésének eszközeiről

Arra a kérdésre, hogy miként növelhető a magyar élelmiszerarány itthon, Gulyás Gergely azt mondta, 70 százalékos a magyar élelmiszerek aránya a hazai kiskereskedelemben, ami komoly növekedés 10 év alatt.

Közölte, döntés született arról is, hogy 2022-től a közétkeztetést 60 százalékban hazai termékekből kell megoldani.

Évközbeni minimálbér-emelés

Nagyobb az esélye annak, hogy évközben nem emelik a minimálbért, mint annak, hogy emelik – mondta Gulyás.

Rendezvények: nem váltja ki a negatív PCR-teszt a védettségi igazolványt

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, nem tervezi a kormány, hogy a védettségi igazolványt kiváltaná a rendezvényeken egy negatív PRC-teszt.

Zajlik az orvosok visszahelyezése eredeti munkakörükbe

A járvány enyhülésével a Covid-osztályok ágyszáma csökkenthető és folyamatosan történik az orvosok visszahelyezése is. Az orvosok jó része visszatérhet az eredeti munkakörébe, mondta Gulyás. A temetkezésekre vonatkozó korlátozások pedig várhatóan az 5 milliós oltottságnál oldhatók fel.

Lejáró személyik és okmányok pótlása

A miniszter közölte, május 25-től jöhet a tömeges ügyintézés a kormányablakoknál, akkortól újra időpontfoglalás nélkül, sorszámhúzással fogadják az ügyfeleket. Az útlevél esetében soron kívüli ügyintézésre lesz szükség.

Pótnapot fognak kapni azok a diákok, akik az írásbeli érettségi ideje alatt házi karanténban voltak

Kérdéseink között arra is kíváncsiak voltunk, hogy kapnak-e pótnapot azok a diákok, akik az írásbeli érettségi ideje alatt házi karanténban voltak, vagy csupán októberben mehetnek újra érettségizni. Gulyás Gergely elmondta, 

az érintett diákok pótnapot kapnak május-júniusban.

Az Alfahír többi kérdésére ezúttal nem válaszoltak. Ezekre voltunk még kíváncsiak:

  • A kormány tudomása szerint mondta-e már vissza a korábban jelentkező kiállító országok közül valamelyik a meghívást a Budapesti Vadászati Világkiállításra a járványhelyzetre hivatkozva? Tervezik-e, hogy mégis a Nemzetközi Kiállítási Iroda (BIE) égisze alatt rendezik meg az eseményt?
  • A koronavírus védőoltás második dózisát felvenni elmulasztók védettségi igazolványának érvénytelenítésével kapcsolatban is kérdezzük:
  • a védettségi igazolvány visszavonására végzés vagy határozat alapján fog-e sor kerülni?
  • a döntés elleni jogorvoslat benyújtására várhatóan mennyi ideje lesz az állampolgárnak?
  • a jogorvoslat elbírálása várhatóan mennyi időt fog igénybe venni a másodfokú hatóság részéről?
  • Május 13-tól indulhatnak újra az elektív, vagyis halasztható beavatkozások és rehabilitációs folyamatok, és a szaktárca álláspontja szerint a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek nem szükséges a PCR-teszt, viszont aki nem oltatja be magát, saját költségére kérhet PCR-, illetve gyorstesztet. A kormány szerint ezzel fizetőssé válhatnak a társadalombiztosítási-ellátáson (tb) belül végzett kórházi/egészségügyi beavatkozások? Tartanak-e attól, hogy ez a plusz költség elriasztja-e, visszatarthatja-e a műtétre váró betegeket?

  • Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »