Aki ápolta a hirosimai bombatámadás sérültjeit – Emlékezés Pedro Arrupe jezsuita generálisra

Aki ápolta a hirosimai bombatámadás sérültjeit – Emlékezés Pedro Arrupe jezsuita generálisra

Hetvennégy éve, 1945. augusztus 6-án dobták le Hirosimára az atombombát. Denis Blackledge SJ kiváltságosnak érzi magát, mert még találkozhatott rendtársával, Pedro Arrupével, aki akkor a városban dolgozott. Az angol jezsuita a Jesuits & Friends című lapban emlékezett vissza a Jézus Társasága egykori generálisára, akinek idén július 11-én elindult a boldoggáavatási eljárása.

Pedro Arrupe Bilbaóban született 1907-ben. Öten voltak testvérek, ő volt a legfiatalabb és az egyetlen fiú. Kilencéves volt, amikor az édesanyja elhunyt, húszévesen pedig az édesapját vesztette el. Érzékeny, éles eszű és idealista volt, szerette a színházat, a zenét és az operát is. Orvosi tanulmányokat végzett. 1926-ban három hónapot töltött Lourdes-ben, és szemtanúja volt annak, ahogy egy fiatalember csodálatos módon meggyógyult a gyerekbénulásból. Pedro ezt mondta erről az időszakról: „Isten nagyon közel volt hozzám és nógatott.”

Pedro aztán ahelyett, hogy a testek orvosává vált volna, a lelkek gyógyítója lett: 1927-ben belépett a Jézus Társaságába. Japánba vágyott misszióba, két évvel a pappá szentelése után oda is küldték. Az első hónapot magánzárkában töltötte, mert azt hitték róla, hogy amerikai kém. Így emlékezett vissza erre: „Hiszem, hogy ebben a hónapban tanultam a legtöbbet életem során.”

1945. augusztus 6-án Hirosima külvárosában dolgozott, amikor ledobták az atombombát. Ő és a jezsuita novíciusok 150 sérültet vittek haza otthonaikba. (Szinte valamennyiüket meg tudták gyógyítani, bár soha azelőtt nem láttak el ilyesfajta sérüléseket, és orvosi felszereltségük is csupán a legszükségesebbekre szorítkozott – a szerk.)

Pedro a következő húsz évet Japánban töltötte, 1958-ban pedig provinciális lett. És így, 1965-ben, amikor a jezsuiták összehívták a 31. Általános Rendgyűlést, egyike volt a húsz országból összegyűlt 300 jezsuita küldöttnek. Május 22-én generálisnak választották, és felelős lett a világszerte élő 36 ezer jezsuitáért. Székfoglaló beszédét Jeremiás próféta szavaival nyitotta arról, hogy mit jelent szótlannak lenni. Beszédét Pál szavaival zárta arról, hogy a mindenség Ura megadja a szükséges erőt a feladatokhoz.

Amiként XXIII. János pápa a II. vatikáni zsinatot összehívta, hogy friss levegő áramolhasson az Egyházba, úgy a jezsuiták 31. Általános Rendgyűlése is azon dolgozott, hogy új utakat nyisson, hogy az evangélium minél több emberhez eljusson. Pedro vezette ezt a megújulást. Kitágította a jezsuita nevelés horizontját ezzel a kifejezéssel: „Férfiak és nők másokért és másokkal”, és konfliktusokat vállalt olyan esetekben, amikor az igazságosság hirdetésével a status quót kérdőjelezte meg.

Élő, szerető kapcsolata Istennel – négy órát imádkozott naponta – tartotta őt meg a hitében, s ezen kívül kulcsfontosságú volt számára az Eucharisztia szeretete.

Hírdetés

Pedro stílusa soha nem volt sértő, mindazonáltal céltudatos volt azokban a dolgokban, amelyeket meg akart tenni, és ezért időnként drága árat fizetett. Mielőtt jezsuita generális lett, nem volt semmi tapasztalata a Vatikánnal és a római ügymenettel kapcsolatban, így számára nem volt egyszerű a kommunikáció a pápákkal.

Amikor 1980-ban előrehaladott korára való tekintettel felajánlotta lemondását, II. János Pál pápa nem fogadta el, hanem azt kérte tőle, folytassa munkáját. Még ugyanabban az évben megalapította a Jezsuita Menekültszolgálatot (Jesuit Refugee Service, JRS), elsősorban a kétmillió csónakon menekülő vietnámi ember helyzete okozta sokk miatt. A JRS az elmúlt négy évtizedben a Jézus Társaságának jelképévé és inspirációjává vált.

1981. augusztus 7-én Pedro agyvérzést kapott, minek következtében részlegesen lebénult, és súlyosan károsodott a beszédképessége is. II. János Pál pápa személyesen delegálta a 33. Általános Rendgyűlésre, ahol hivatalosan is elfogadták a lemondását. Testileg megtöretve, de erős lélekkel élte le hátralévő éveit; 1991. február 5-én hunyt el.

Boldoggáavatási eljárásának posztulátora, Pascual Cellobada SJ ezt mondja róla: „Az Egyház embere volt, aki követte a Szentlélek hívását, és félelem nélkül hozta meg a döntéseket, melyeket meg kellett hoznia, mert élete Istenben gyökerezett.”

Forrás: Jesuits & Friends issue/Jezsuita.hu

Fotó: Jesuits.org

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »