A 2022-es esztendőhöz kapcsolódó évfordulók után kutakodva bukkantam Tyroler József nevére.
Természetesen igyekeztem minden számomra hozzáférhető forrásban utána nézni, mit írnak erről a derék férfiúról, aki a maga idejében igen híresnek számított, de halála után elég gyorsan megfeledkeztek róla.
Szinnyei József írókat felvonultató nevezetes bibliográfiájában például nem szerepel, ami persze érthető is, hiszen ő nem tollforgató volt, hanem, grafikus, réz- és acélmetsző, de számos korabeli pesti újságnak volt a munkatársa az 1840-es években és rajzaival, metszeteivel nem egy írónknak, költőnknek állított emléket. Az első magyar nyelvű terjedelmes lexikonunkban (Pallas Nagy Lexikona) nem szerepel önálló szócikk formájában, csak a Révai Nagy Lexikona tartja számon, bár életrajzi adatairól eléggé pontatlanul tájékoztat. Halálával kapcsolatban – akárcsak az 1930-as években kiadott, Éber László szerkesztette kétkötetes Művészeti Lexikonban, de még az 1980-as években megjelent Magyar Életrajzi Lexikonban is – az áll, hogy valamikor 1860 után hunyt el. Az 1929-ben megjelent Magyar Zsidó Lexikonban viszont tömör és elég pontos jellemzés olvasható róla. Születési évét 1822-re teszik és más forrásokkal ellentétben azt is tudják, hogy 1854-ben hunyt el (ez az évszám szerepel egyébként a síremlékén is).
Tyroler József az egykori Árva vármegyében született valamikor 1822-ben. Ő egyik beadványában ugyan 1823-at említ, de ezt hozzátartozói elmondása nyomán korrigálták, viszont a pontos dátum nem ismert. A legtöbb lexikon Alsókubint tünteti fel a születés helyeként, de Tyroler Bobrót (Bobrov) jelölte meg, amely vagy 25 km-re északkeletre található Alsókubintól.
A család kékfestő üzemet működtetett a megyeszékhelyen, és ez talán jó megélhetést is jelentett, hiszen a családfőnek,Tyroler Jakabnak tizenkét gyermekről kellett gondoskodnia. Néhányan közülük igen magas kor éltek meg. Arnold, a legidősebb, aki megyei tisztiorvos volt, túl a kilencvenen halt meg Turócszentmártonban. Salamon nevű fivére ugyancsak tisztes kort élt meg; állítólag az elsők között készített Magyarországon dagerrotípiát. Öccse, Benjámin viszont Esztergomban volt fényképész. Vilmos nevű testvére Lugoson volt tanító. A sok fivér és nővér között olyanok is akadtak, akik fiatalon hunytak el, többnyire tüdőbajban. Izsáknak viszont vándorlás közben nyoma veszett.
A kis József már gyermekkorában ügyes rajzoló volt, és amikor a szülők 15 éves korában árvamegyei „gyolcsos tótokkal” Pestre küldték, abban bíztak, hogy az ott letelepedett idősebb testvére segítségével valamilyen pénzkereső foglalkozást talál magának. A családi legenda szerint a Váci utcában sétálgatva egy bolt kirakata előtt megállt és rajzolni kezdte az ott kirakott képeket. A bolt tulajdonosa, Tomola Ferdinánd műkereskedő felfigyelt rá és felfogadta inasnak. Tomoláról azt írják a források, hogy azzal vált ismertté Pesten, hogy üzletének címtábláján csak magyar felirat szerepelt, jóllehet Pest-Buda akkoriban még inkább németek lakta város volt. A disszertáció szerzője azonban azt is megjegyzi, hogy ez az adat csak Fabó Bertalan cikkében szerepel, sehol másutt nem történik említés róla.
Tyrolernek 1840-ben, 18 évesen viszont már önálló rézmetszetű lapja jelent meg a Der Ungarn című lap mellékletében, egy Liszt Ferencről készült arcképe. Később ennek a népszerű szépirodalmi és társadalmi napilapnak az állandó munkatársa lett. De más német és magyar lapoknak is rendszeresen dolgozott és hamarosan Magyarország első rézmetszőjeként tartották számon.
Tyroler ebben az időben Perlaska Domokos (1801–1846) olasz származású, bécsi születésű, de 1828 óta Pesten működő grafikus és rézmetsző tanítványa és munkatársa volt, majd a mester korai halála után átvette a műhelyét. A Der Ungarn már 1845-ben hírül adta, hogy Tyroler József munkáit fogja közölni a külföldről hozatott képek helyett. A különböző lapokban közreadott munkák között a korabeli női és férfi divatot felvonultató metszetek domináltak, tehát azt is mondhatnánk, hogy Tyroler művészetével erősen hatott a korabeli pest-budai divatra is. Emellett gyakran karikatúrákkal is jelentkezett, amelyeknek úgyszintén nagy sikerük volt.
Műhelyében Móric bátyja és Sámuel öccse is segédkezett, mivel a sok megrendelést egymaga nem is győzte volna. Az 1840-es évek második felében számos jeles emberrel került közelebbi kapcsolatba, többek mellett Petőfivel és Jókai Mórral is. Barabás Miklós kérte fel őt arra, hogy Petőfiről készült festménye nyomán készítse el a költő rézbe metszett arcképét. Már Barabás is idealizálta Petőfi arcát, ezt Tyroler tovább „szépítette”, ez az ábrázolás maradt az utókorra, jóllehet a kortársak elmondása szerint a valóságban korántsem volt olyan vonzó megjelenésű.
A metszeteket a különböző fővárosi német és magyar lapok (a Der Ungarn mellett a Der Spiegel, a Pest-Offner Localblatt, a Morgenröthe, a Délibáb, a Hölgyfutár, a Honderű, az Életképek stb.) szerkesztői egyfajta ajándéknak is szánták az olvasók számára. A művész nevét és tevékenységét sokan ismerték ekkoriban, így aligha meglepő, hogy amikor 1848-ban fontos dolgok történtek az országban, a politikusok is igényt tartottak Tyroler tehetségére.
Különböző, utólag kiszínezett metszeteken örökítette meg a legjelesebb személyiségeket – Kossuthot, Bem Józsefet például –, de az első felelős magyar kormány tagjairól is készült egy csoportképe. Kossuth Lajos, aki a Batthyány-kormány pénzügyminisztere volt Tyrolert kérte fel az új magyar papírpénzek, az ún. Kossuth-bankók megtervezésére és a kinyomtatására. A szakértők szerint ezek voltak a legszebb magyar papírpénzek és talán a megnyerő külsejük is hozzájárult, hogy az emberek elfogadták és még a szabadságharc bukását követően is nagy becsben tartották ezeket, talán abban reménykedve, hogy egyszer még hasznukat veszik.
Sajnos az események egészen más fordulatot vettek és Tyroler is az osztrákok börtönében találta magát. Ha Haynaun múlott volna, alighanem ki is végzik, de akadtak pártfogói, akik néhány hét múlva kiszabadították a tömlöcből, bár azt nem sikerült elintézniük, hogy folytathassa azt a munkát, amihez nemcsak a legjobban értett, de még a maga, a családja és árván maradt testvérei megélhetését is biztosíthatta. Különböző alkalmi munkákat vállalt, hogy pénzhez jusson, és időnként a barátok segítettek neki. A tüdőbaj azonban már régóta gyötörte és a nehéz körülmények csak rontottak az állapotán. 1854. október 26-án Pesten hunyt el.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
