"Akart a fene DK-s lenni" – az MSZP volt elnökét úgy dobták át a Gyurcsány-pártba, hogy nem is tudott róla

Akart a fene DK-s lenni – így értékelte az elmúlt hetek fejleményeit Molnár Gyula volt MSZP-elnök, akinek párttagságát felfüggesztette pártja vezetése, mivel Karácsony Gergely, Tóth Bertalan és Gyurcsány Ferenc megállapodása értelmében 2022-ben a DK frakciójába kell beülnie.

 [*]

Erről a megállapodásról Molnár az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: nem az ő kérése volt, bármit mond Tóth Bertalan MSZP-társelnök és Molnár Zsolt budapesti elnök-pártigazgató. Molnár szerint Tóth és Karácsony úgy írták alá a megállapodást, amivel őt átadták a DK-nak, hogy arról ő előzetesen nem tudott. A megállapodás szerinte annak ellentételezése volt, hogy Hiller István és Komjáthi Imre mögé beállt a DK Pesterzsébeten, illetve Csepelen, ezért cserébe adták át Molnárt a tudta nélkül a DK-nak. Arról meg végképp nem volt szó, hogy ezért felfüggesztik a tagságát az MSZP-ben – tette hozzá a volt MSZP-elnök.

Hírdetés

Molnár Gyula szerint ő végrehajtotta a párt kérését, hogy induljon, és majd a DK-frakcióba üljön, így nem érti, pontosan mi a probléma. Egy héttel ezelőtt az Egyenes beszédben bemutatták a dokumentumot, amit Gyurcsány Ferenc, Tóth Bertalan és Karácsony Gergely írt alá, és amiről Molnár Gyula most azt mondta, előzetesen semmit nem tudott róla. Hozzátette: ő van a legjobban megdöbbenve, hogy ennek ilyen következményei vannak. Nem áll félre, az utolsó percig harcolni fog az igazáért az MSZP-ben, és be fogja bizonyítani, hogy ő járt el pártszerűen – mondta.

Molnár Gyula szerint az előválasztás egy kiváló dolog, de ha ezt így csinálják, akkor pont azt veszítik el, ami miatt Karácsony Gergely nyert két évvel ezelőtt. Az MSZP-vezérkar által visszahívott baranyai jelölt, Szakács László esetéről Molnár Gyula elmondta: Szakács esetében egy vélelemre alapozza a pártvezetés a döntését, az ő esetében egy félreértelmezésre. Hozzátette: nincs napirenden a DK-ba történő belépése.

Molnár Gyula szerint 2022-ben mindenkinek újra kell definiálnia magát, a baloldalnak és az általa szélsőjobbnak nevezett Jobbiknak is.​

(atv)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »