Akár több száz kilométert is elmegyünk egy állásért

Akár több száz kilométert is elmegyünk egy állásért

Folyamatosan nő a munkaerőhiány hazánkban a Profession.hu 2018 első negyedéves jelentése szerint. 17 százalékkal nőtt a hirdetést feladó cégek, valamint a feladott hirdetések száma is az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest – írja közleményében az álláshirdetési portál.

Tovább nőtt a szakmunkásokat kereső cégek száma, de a legkeresettebb munkaerő a friss jelentés szerint a betanított munkás. A Profession.hu közlése szerint

a növekvő hirdetésszám nem csak egy-egy nagy cégnek köszönhető, hanem ennyivel több vállalat hirdet az állásportálon, és keres munkaerőt a megüresedett, vagy újonnan létrejött pozíciókra.

A munkavállalási szándékot és eltökéltséget ugyanakkor jól mutatja, hogy egy állásra Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében akár Vas és Zala megyéből is jelentkeznek.

Megyei szinten kiemelkedő Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ahol a tavalyi évben több nagy beruházás is kezdődött, így kiemelkedően, 24 százalékkal nőtt a hirdetést feladó cégek száma. Szintén átlag feletti növekedés volt megfigyelhető Veszprém, valamint Zala megyében, ahol 20-20 százalékkal több cég hirdetett a vezető álláskereső portálon, mint tavaly ilyenkor. Budapesten és Pest megyében egyaránt 15 százalékos volt a változás.

A feladott hirdetések számában szintén 17 százalékos a növekedés 2017 első negyedévéhez képest. A közel 40 ezer új hirdetés jellemzően nem egy-egy nagyobb cégtől érkezett, hanem az ügyfélszám bővülése hozta magával a hirdetésszámok emelkedését. Tehát egyre több cég keres munkaerőt a betöltetlen pozíciókra – közölte a Profession.hu.

Az első negyedévben a fizikai, segéd és betanított munka kategória növekedése figyelhető meg: az év első három hónapjában 54 százalékkal több hirdetés került ebbe a kategóriába, mint 2017 év elején. A kategórián belül kiemelkedik a betanított munkákra feladott hirdetések száma. Szakmunkában is magas a növekedés: 20 százalékkal kerestek több szakmunkást a két negyedévet összehasonlítva. A szakképzettséget igénylő pozíciók között is a bolti eladó, pénztáros állásokkal lehet leggyakrabban találkozni.

Hírdetés

Nagyobb növekedés van még az adminisztráció (34 százalék), az építőipar (34 százalék) és a banki szektorban (33 százalék) is. A vendéglátás területén is növekedett a feladott hirdetések száma (40 százalék) de itt a feladott hirdetések száma jóval alacsonyabb az előző kategóriákhoz viszonyítva. Stagnálást látni a gyártás, termelés (+3 százalék), az IT-programozás (-1 százalék) és a marketing (-3 százalék) területeken.

A jelentkezések számának változása a hirdetések számának növekedésénél jóval visszafogottabb, 7 százalék mindössze. Fizikai, segéd és betanított munka területén 28 százalékos a növekedés, ami a kereslettel párhuzamosan mozog, de még mindig kisebb a jelentkezések számának emelkedése, mint amilyen ütemben a meghirdetett állások száma növekszik.

A legtöbbet megpályázott pozíciók között a tavalyi első helyről idén visszaszorult a harmadik helyre a területi képviselő állásokra beadott jelentkezések száma. A legtöbben idén – a megnövekedett hirdetésszámból adódóan is – a betanított munka pozíciókra pályáztak. Még mindig a második legvágyottabbak az adminisztratív, irodai munkák, illetve továbbra is népszerűek a bolti eladó, pénztáros állások is – olvasható a közleményben.

Hazánkban a humán erőforrás hiányában országon belül nagy az eltérés, míg Nyugat-Magyarországon gyakorlatilag nincs munkanélküliség, addig az a keleti országrészben eléri a 8-9 százalékot, ami az alacsony mobilitási hajlandóságnak is köszönhető. Ugyan a pályázók fele továbbra is a budapesti állásokra (vagy budapesti állásokra is) jelentkezik, de nagy érdeklődés figyelhető meg a Győr-Moson-Sopron megyében, valamint a Bács-Kiskun megyében meghirdetett pozíciókra is.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei állásoknál a jelentkezők 81 százaléka a megyéből érkezik, ugyanakkor a budapestiek 3 százalékát, vagy akár Zala megyében élőket (1 százalék) is érdekelné egy munka Szabolcsban.

A nagyobb mobilitási hajlandóság részben segíthetne áthidalni az ország különböző régiói közötti különbségeket.

Az alacsony hajlandóság ugyanakkor csak részben szocializációs kérdés, sokszor infrastrukturális probléma is. Az ingázás sokszor csak nehezen megoldható, illetve gazdasági szempontokat figyelembe véve sem biztos, hogy egy másik országrészben annyival többet fizet egy munka, hogy megérje kigazdálkodni az albérlet és az utazási költség jelentette plusz terheket – írja közleményében az álláshirdetési portál.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »