AK: Csak a probléma elodázása a Brexit időpontjának kitolása

Az Alapjogokért Központ elemzője szerint nem lehet feloldani a feszültséget az Egyesült Királyság és az Európai Unió között, ezért a kilépés határidejének meghosszabbítása csak a probléma elodázása.

Párkányi Eszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön azt mondta, a britek azt gondolták, hogy a tárgyalásokon jó feltéteket tudnak kivívni, és jobb gazdasági helyzetbe kerülhetnek, ezt viszont az EU nem engedheti meg, mert akkor többen is kilépnének.

A Brexit az Egyesült Királyság jövőjéről is szól, mert Skócia – ahol hatvan százalék felett szavaztak a bent maradásra – ki akar lépni az Egyesült Királyságból, ha a Brexit megvalósul – közölte.

Hírdetés

A második népszavazás lehetőségéről úgy vélekedett, a kilépési megállapodást szavaztatnák meg az emberekkel, annak megértetésében viszont nagy felelőssége lenne a politikusoknak.

Az 50. cikkely szerint újracsatlakozásra is van lehetőség, de ugyanúgy végig kell menni a belépési tárgyalásokon, mintha nem lettek volna tagok – tette hozzá Párkányi Eszter.

Véleménye szerint a tagállamok megállapodás nélküli kilépésre számítanak, ezért készítenek elő például a franciák és a németek különböző intézkedéseket.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »