Vannak mesterek, akik szinte állandóan a művészetkedvelők figyelmének fókuszában állnak. Ilyen a nürnbergi születésű Albrecht Dürer (1471–1528), a nagy német festő, réz- és fametsző is, aki a gótika és a reneszánsz határán, az 1500-as évek fordulóján fejtette ki áldásos tevékenységét.
Nem múlik el úgy egy évtized, hogy valahol ne rendeznének kiállítást a műveiből. Igazi polihisztor volt, akárcsak itáliai kortársai, Leonardo vagy Michelangelo. Sokoldalúsága lenyűgöző. A mai ember számára felfoghatatlan, hogy nem túl hosszú élete során (56 évig élt) mennyi mindennel foglalkozott a képzőművészeten belül és azon kívül is. Csak úgy nagy vonalakban: megbízásból épületeket, püspöki monstranciákat, díszes gyertyatartókat, kereskedőknek divatos ruhákat tervezett, sőt még koronázási ékszereket is uralkodóknak.
Szép számban maradtak fenn írásai is, ha az eredeti kéziratok többsége el is veszett, a másolatok megvannak.
Így írt Dürer, aki nemcsak festőként és grafikusként volt jelentős, de művészetteoretikusként is. Tankönyvet adott ki festőinasok számára, foglalkozott arányelmélettel, perspektíva- és erődítéstannal, várépítészettel.
Dürer – akinek apja a békés megyei Ajtós községből származott – ha tehette, feleségével, Agnessel nagy utazásokat tett Németalföldre és Itáliába, ahol a velencei Tiziano vendége volt. Útjai során is állandóan dolgozott, tájképeket és városképeket készített akvarellel. A legnagyobb részletességgel feljegyzett mindent, ami csak történt az utazásaik során: mennyit költöttek a fogadókban, mennyi borravalót adtak a vendéglősnek, és hányat sikerült eladnia a metszeteiből, amelyek közül jó néhányat magával vitt az útra. Dürer feljegyzései nemcsak saját magára és a családjára nézve fontosak, hanem komoly kortörténeti dokumentumok is. A Dürer család krónikája nem csupán életrajz, izgalmas olvasmány is.
A Szépművészeti Múzeum remek tárlatot rendezett Dürer kora – Német rajzok és metszetek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből címmel. A múzeum Dürernek csak két saját kezű rajzát őrzi, metszeteiből viszont kétszázötvenet. Ezek közül tíz látható a kiállításon, például a három legismertebb rézmetszete: A lovag, a halál és az ördög, a Szent Jeromos a dolgozószobában, illetve a Melancolia I. című alkotások.
Dürer rajzaiból és festményeiből 2003-ban nagyszabású kiállítást rendeztek Bécsben, amit akkor több mint félmillióan néztek meg. Az Albertina, ahol a tárlatot láthattuk, közel száznegyven rajzot őriz a nagy német mestertől. A bécsi a legjelentősebb Dürer-gyűjtemény a világon.
A nürnbergi mester művei szinte bevésődtek az emlékezetünkbe. Fa- és rézmetszetei nemcsak nagyszerű rajzok, hanem az élet nagy kérdéseit felvető filozofikus, ikonikus alkotások.
A séta című metszetén például, amely 1496 körül készült, egy elegáns fiatalembert láthatunk, aki egy kissé korosodó hölggyel sétál a természet lágy ölén. Az asszony áldott állapotban van, övék lehet nemcsak a jelen, hanem a biztató jövő is. Ám egy fa vastag törzse mögött alig észrevehetően megbújik a halál, és a koponyája fölött homokórát tartva ránk vigyorog. Memento mori – emlékezz a halálra. Figyelmeztetés ez a mindenkori ember számára.
Dürer rajzainak jelentős része tanulmány. Ő is kutatta az emberi test rejtelmeit, ugyanúgy hajtotta a kíváncsiság, mint itáliai kortársait. A reneszánsz legfontosabb üzenete az emberközpontúság a tudományban és a művészetben. Világszerte ismert a mesternek az a képe, amely összetett kezet ábrázol. A tanulmány kékesszürke papírra készült, fedőfehér alkalmazásával.
A Szépművészeti Múzeum kiállítása elénk tárja Dürer német kortársainak alkotásait is. Hans Hoffmann kéztanulmánya például szintén tónusos papírra készült, egészen hasonló módon, mint a nürnbergi mesteré. Dürer erős egyéniség lehetett, egészen biztos, hogy hatással volt a kortársaira. Annyira, hogy már életében is hamisították a metszeteit. Itáliai utazása alkalmával ezt észre is vette, és följelentést tett a velencei hatóságoknál plágium ügyében.
Egy barna tintával, tollal rajzolt másik lapon romantikus tájat láthatunk, amelyet Hanns Lautensack készített, Dürer után szabadon. Egy régi kőhíd alatt zuhogva folyik sziklás medrében a folyó. A hídon faépítmény emelkedik a meder fölé, valószínűleg stratégiai célokat szolgál. A háttérben tornyos vár emelkedik. A részletes kidolgozású rajz fölényes mesterségbeli tudást tükröz, alkotója jól láthatóan tisztában volt a perspektíva törvényeivel is.
Dürer rengeteg portrét is készített az élete során. Ismerte korának kiválóságait, mint például Rotterdami Erasmust vagy Luther Mártont, akinek vonzódott tanaihoz. A párizsi Louvre-ban őrzik azt a modell utáni szénrajzot, amit Dürer Erasmusról rajzolt. Az őt ábrázoló metszeteit később ennek a rajznak a felhasználásával készítette. Az I. Miksa császárról festett képeit és metszeteit is egy szénrajz alapján alkotta meg, mert csak egyszer volt alkalma a német császár színe elé járulni.
Rajzainak jó részét ezüstvesszővel vetette papírra, ez a mai ceruza elődjének tekinthető. Ezenkívül használt még szenet, tollat és időnként ecsetet is.
Erősen foglalkoztatta az arányok problémája, rengeteg rajzot készített ebben a tárgykörben. Az érdekelte, hogyan fogalmazható meg a tökéletes, isteni arány (tegyük hozzá: ha egyáltalán létezik ilyen). Körzővel és vonalzóval szerkesztette meg az általa elképzelt tökéletes férfi és nő alakját. A Négy könyv az emberi test arányairól című művében részletesen kidolgozza ezt a témát, illusztrációkkal gazdagon kísérve. Nemcsak a felnőtt férfi és nő ideális arányait határozta meg a nürnbergi mester. Igyekezett megtalálni a gyermeki test, a kézfej vagy a lábfej arányait is. Drezdai vázlatkönyvében a különböző fejkarakterekkel foglalkozott, itt a koponya sajátosságai alapján kikövetkeztethető arcvonások tanulmányozásával találkozhatunk. Mindezeket a kutatásokat Dürer az ideális szépség megtalálása érdekében végezte. A művészet oldaláról érdekelte ez téma, nem pedig faji alapon, mint a későbbi évszázadok embertelen ideológiáinak képviselőit.
„A fiatal Dürer egyik fő műve az Apokalipszis-sorozata volt. A művészettörténet Dürer »Sturm und Drang«-jának (vihar és vágy) minősíti a művet, és számos adatot sorakoztatnak fel annak bizonyítására, hogy Dürer élete egyik legnagyobb válságperiódusát élte át, midőn ezen dolgozott. Minden bizonnyal e szubjektív konstelláció is fogékonnyá tette a kataklizmák átélésére. De nem csak az ő szubjektív élményeiről volt szó, hiszen műve a középkor és az újkor határmezsgyéjén, a parasztforradalmak és a reformáció hajnalán, tehát e jellegzetes válságperiódusban született. A kor tele volt szorongással, a prédikátorok apokaliptikus víziói és a különféle eretnekmozgalmak mind a világ végét hirdették. Éhség, pestis, háború, addig ismeretlen betegségek tartották rettegésben az embereket. A meteorok, üstökösök feltűnése, az asztrológiai babonák, a jövendölések csak fokozták az apokaliptikus hangulatot. És mindez német földön történt, ahol a középkor és a reneszánsz közötti átmenet még megrázóbb, ellentmondásosabb volt, mint az élő antik tradíciók és a humanizmus hazájában, Itáliában.” Ezeket a fontos és érdekes megállapításokat olvashatjuk Dürer talán valóban legfontosabbnak mondható alkotásáról, az Apokalipszis-sorozatról az egykori nagyszerű művészettörténész professzor, Németh Lajos máig alapműnek számító könyvében, amely A művészet sorsfordulója címet viseli.
Fotók: Szépművészeti Múzeum
Mészáros Ákos/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. január 31-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
