Ahol véget ér a nemek esélyegyenlősége, onnan ágazik ketté az út a feminizmus és a hímsovinizmus irányába

Ahol véget ér a nemek esélyegyenlősége, onnan ágazik ketté az út a feminizmus és a hímsovinizmus irányába

A sokat szapult, úgynevezett „nyugati világban” fennen hirdetjük, hogy az egyéni boldogulás útjába nem állhat semmilyen faji, nemi, szexuális, vallási és egyéb hátrányos megkülönböztetés vagy előítélet, illetve jogi és társadalmi diszkrimináció.  Ami számít az egyedül a tehetség, a teljesítmény és a szorgalom. Mégis ezekben a társadalmakban jött létre a nemek harca, amely kitermelte mindkét oldalon a maga szélsőségeit. A nőpárti feminizmus kvótákkal és egyéb jogi eszközökkel próbálja azokba a pozíciókba helyezni a nőket, ahol kifejezetten csak a teljesítmény és a rátermettség lehet a kiválasztás alapja. Elnyomásról beszélnek ott, ahol különböző okokból több férfi sikeres mint nő. Mindezt betakarják a nemek egyenlőségéért folytatott harc leplébe, úgy, hogy nem vesznek tudomást azokról a területekről, ahol kifejezetten a férfiak vannak hátrányosan megkülönböztetve. Álságos egyenlőségről beszélni ott, ahol a gyermekelhelyezési perek döntő többségében kizárják az apákat a gyermekeik életéből, ahol a nők előbb mehetnek nyugdíjba, miközben a férfiak korábban halnak.

A hímsoviniszták pedig csak abban tudnak gondolkodni, hogy visszalövik a társadalmat a középkorba, ahol a nők helye valahol az ember és a haszonállat között volt. Vajon mennyire lenne élhető számukra egy olyan társadalom, ahol az egyik nem gyámság alá taszítja a másikat, ahol tulajdona, szavazata csak a férfiaknak lenne, ahol kizárnánk annak lehetőségét, hogy párválasztáskor a nő szellemi partnerünk is legyen, hiszen kiszorítanánk őket a felsőoktatásból is.

Hírdetés

Ráadásul mindkét oldal egyenlőségről beszél (A feministák pozitív, a hímsoviniszták negatív felhanggal), holott a két nem nem egyenlő, hiszen különböznek sok mindenben. Nem egyenlőségre van tehát szükség, hanem egyenlő esélyekre, a választás szabadságának biztosítására. Lehessen bárki, aki megfelel rá bankigazgató, csúcsvezető, óvónő, háztartásbeli, fő állású szülő, ha ez a vágya és ehhez talál partnert a másik nemből. Emiatt ne érje se jogi se társadalmi hátrány. Azonban a választás joga azt is jelenti, hogy ha ehhez nem talál partnert a másik nemből, akkor annak következményét is viselje el. Ha nőként zavar, hogy a férfiak a házias, családcentrikus nőket részesítik előnybe, akkor fogadd el és ne panaszkodj. Ha férfiként zavar, hogy a nőknek fontos, hogy mit tettél le anyagi értelemben az asztalra, akkor ne kívánd, hogy az állam utaljon ki számodra egy takaros kis feleséget.

Ha az igazi nemek közötti béke lenne a cél, akkor érjük el váltott gyermekelhelyezés meghonosodását. Tegyünk azért, hogy a férfiak is akkor mehessenek nyugdíjba amikor a nők. Kezeljük egységként a családokat. Ismerjük el jobban azokat a szakmákat, melyek ugyan nem termelnek GDP-t, de a társadalom működéséhez elengedhetetlenül fontosak (gyermekgondozók, szociális munkások, tanárok, stb.) és segítik a nőket abban, hogy a családi és a szakmai szerepeiket könnyebben tudják viselni. Ugyanakkor az ilyen területeken is a kiválasztás szempontja ne nemi, hanem értékközpontú legyen. Biztosan jót tenne, ha több óvó bácsi és férfi tanár lenne, de ezt nem férfikvótával, hanem ezen szakmák presztízsének növelésével érjük el. Ami pedig a párválasztást illeti, a jelenlegi „háborús helyzet” a nemek között, egyik félnek sem jó. Amennyiben nem növekszik az együttműködési készség, addig a férfiak zömét csak a szex, a nők zömét pedig az anyagi érdek fogja kizárólag motiválni a társas kapcsolatok irányába, ez pedig csak a rövid ideig fennálló, diszfunkcionális családok kialakulásához vezethet. Arról nem beszélve, hogy ez mennyire érinti károsan a ma még normális értékrenddel bíró nőket és férfiakat.


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »