Vége a 2021–22-es tanévnek, jelezte az utolsó csengetés az ország minden iskolájában. A tanulók már „térdig” járnak a szünidőben, élvezik a strandok vizét, a későn kelés örömét, a gondtalan játszást, a szabadságot. Nem így a pedagógusok.
Őket már a következő év teendői foglalkoztatják. Vajon lesz-e elég gyerek az iskolapadokban? Bizony, nagyon sok kisiskola küzd a magyar falvakban kis létszámmal. Sok fiatal szülő munkalehetőséget keresve városba, ne adjʼ isten külföldre költözik, és viszi a családot. Sajnos, olyanok is vannak, akik a helyi iskola helyett a távolabbiba íratják gyereküket, vállalva a korán kelés nyűgét, az utazással járó gondokat, az időveszteséget. És vannak, akik a szlovák tanítási nyelvű iskolát választják a jobb „érvényesülés” reményében. Pedig a gyerekek jó kezekben vannak az anyanyelvi oktatási intézményekben, ahol magukba szívják őseik kultúráját, anyanyelvükön tanulják a tantárgyakat, a pedagógusok pedig elsődleges feladatuknak tartják a szlovák nyelv minél magasabb szintű oktatását.
A minap a csicseri alapiskolában jártam. Az épületet hatvannégy évvel ezelőtt adták át. Kis elsősként én is itt kezdtem tanulmányaimat. Ebben a kétszintes épületben öt osztály volt, és itt kapott helyet az óvoda is. Mondhatom, ma szebb, mint új korában. Felújított fűtésrendszer, hőszigetelt mennyezet, védőráccsal ellátott radiátorok várják a nebulókat. A folyosó ablakai északra néznek, a szünetekben innen gyönyörködtünk a szép csicseri tájban. A néphagyomány szerint ezen dombok egyikén Petőfi Sándor is megpihent vándorútja során. A Lónyai gróf birtokában álltak ezek a földek, és hogy a jég ne verje el a határt, a gróf egy szép kápolnát építtetett ide. Hiszem, hogy a csicseri iskola minden egykori tanulója sok szép emléket vitt magával tarsolyában. 1959-ben a gyereklétszám a százat is meghaladta. Emlékeim közül felbukkan a krasznahorkai kirándulásé. Talán akkor voltam először távol kis falumtól. A várhoz közeledve a takarító néni, az öreg Zsuzsi néni énekelni kezdte a Krasznahorka büszke vára dalt. Azóta tudom, és soha nem felejtem el azt a szívből jövő szomorú dallamot. Akkor még nem értettük, miért könnyes az öregasszony szeme. Igazgatónk, néhai Kiss Albert szigorú pedagógus volt, a népdalok szépségét is megmutatta nekünk a többi tantárgy megkövetelése mellett. Az írás-olvasás elsajátítását Kiss Jánosné Toháti Emmuska nefelejcskék szemű, mindig mosolygós tanító néninek köszönhetem. A szikrajelvényt azért kaptam tőle, mert az egyik csendes, halk szavú roma kislányt megtanítottam az Anyám tyúkja című versre. Talán ez irányított a pedagógusi pályára! Az akkori pedagógusok közül említésre méltó Kassai Károlyné Bukus Ilonka, aki pályáját a csicseri iskolában kezdte, és onnan is vonult nyugdíjba. Sajnos, már csak az égi katedráról mosolyog le egykori tanítványaira. Még közöttünk van a kedves, de szigorú Szűcs Sándorné és a későbbi igazgató, Kázsmér István és a kultúrműsorok nagymestere, a sokak által ismert Puhalla Mandy tanító néni. Legemlékezetesebb volt minden gyerek számára a Csipkerózsika mesejáték. Életre szóló élményt nyújtott kicsinek-nagynak. Ennyi év után is köszönetet mondunk Mandynak, és kívánjuk, hogy jó egészségben, fiatalokat meghazudtoló energiával töltse napjait. Lehetetlen felsorolni, mit adhat a falusi kisiskola a gyerekeknek, egy falu közösségének. Igazi, fejlődő faluban szükség van iskolára! Nemcsak Csicserre gondolok, hanem Battyánra, Bacskára, Szentesre, Perbenyikre és így tovább.
Hogy mit ad? Életre szóló tartást, a magyar kultúra, a magyar irodalom szeretetét, a nélkülözhetetlen, mindent meghatározó alapokat. A csicseri alapiskola két pedagógussal és egy segédpedagógussal, valamint az őket segítő személyzettel működik. Az igazgatónő, Markoné Gyüre Erzsébet és kolléganője, Majzerné Nagy Réka mindent megtesznek, hogy tanulóikat a lehető legjobban felkészítsék a következő évekre. Igyekeznek életre szóló szép élményeket, örömteli napokat szerezni nekik. A kis létszám ellenére minden versenyen ott vannak. Legfrissebb sikeres szereplésük a mesemondó verseny országos fordulójáról elhozott különdíj és az ezüstsávos besorolás. Nagyon nagy munkát fejtenek ki a roma tanulókkal való foglalkozás során. Tudjuk, hogy ezek a gyerekek milyen ingerszegény környezetből jönnek, nélkülözve a legalapvetőbb tudást, magatartást. A karácsnyi műsorukat látva mondhatjuk, hogy a pedagógusaik csodát műveltek velük. Az igazgatónő velük együtt énekel, táncol, nem csak oldalról irányít. Köszönet érte. Nagyon elszomorító volt hallani az egyik falusi asszony szájából, hogy inkább csinálnának az iskolából öregotthont. Ez az épület hatvannégy évvel ezelőtt iskolának épült, és nem arra ítéltetett, hogy a csicseri szépkorúak itt várják, míg életük homokorája lepereg. A falusi kisiskoláknak igenis van jövőjük addig, amíg olyan lelkes pedagógusok dolgoznak éjt nappallá téve, mint az általam ismertek: Markoné, Nagyné Csicserben, Szunitra Szabó Miriam Perbenyikben, Pekarikné kolléganőivel Battyánban, és a többiek Ungvidéken és a Bodrogközben. Az iskola lélekformáló szentély, mely minden tiszteletet és támogatást megérdemel. Köszönet érte a helyi önkormányzatoknak, a falu vezetőségének! Remélem, a Pető-domb költőjének szelleme vigyázza, óvja az itt munkálkodó embereket, hiszen „…míg magyar él… Petőfi visszatér…”. Minden pedagógusnak, minden gyereknek további kellemes nyarat, jó pihenést kívánok.
Borsosné Ronkay Ágnes nyugalmazott pedagógus
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
