Ahol a jövő kezdődik: Idén is lesz Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Tábor

Ahol a jövő kezdődik: Idén is lesz Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Tábor

A H.atvannégy V.ármegye I.fjúsági M.ozgalom (Facebook cenzúra miatt írva így) idén is megszervezi a nagy sikerű, 10-20 éveseknek szóló gyerek és ifjúsági táborát. Idén is az élmények a legfontosabbak, de az ifjúsági táborban már sok komoly előadó által komolyabb témák is kivesézésre kerülnek, illetve gyakorlati, akciómozgalmi tudást is átadunk a legnagyobbaknak, hogy a valós életben is helyt tudjanak állni bármilyen szervezeti keretek között a nemzeti oldalon.

A tavalyi táborhoz hasonlóan idén is lesz sok hagyományőrző foglalkozás, mint íjászat, kelevézdobás, vívás akár pajzsfalban. A “katonásdit” airsoftozás keretében gyakorolhatják a fiatalok, és amúgy is sor kerül mindennap sportfoglalkozásokra és edzésekre. A fiúk jurtában vannak elszállásolva, a lányok faházban. Az erdei körülmények és a telefonok elkobzása garantálja, hogy a táborlakók kiszakadjanak a modern világból. A tábor érdekessége, hogy a szervező vármegyések közül többen úgy lettek vármegyések, hogy 12-13 éves koruktól jártak a táborba, aztán belenőttek a mozgalmi életbe és ma már hasznos tanácsokkal is segítik a lebonyolítást.

Hírdetés

Jelentkezni a [email protected] lehet még pár napig. A tábor díja egy hétre, teljes ellátással, szállással, programokkal: 29.000 FT/fő.

A 2018-as tábor videója alább, illetve képes, szöveges beszámoló ide kattintva érhető el, amiből képet kaphat mindenki, hogyan is néz ki az ifjúságnevelés vármegyés módra.

(Szent Korona Rádió)


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »