Ahogy véget ért a zárlat, máris rohantak vásárolni Melbourne-ben

A beoltottak aránya elérte a 80 százalékot az ausztráliai Melbourne-ben, a kontinensnyi ország második legnagyobb városában, így közel kilenc hónapig tartó zárlat után az élet visszatért korábbi medrébe szombaton.

A közegészségügyi korlátozások feloldását követően, hónapok óta először az emberek elözönlötték a boltokat és a koncerteket.

Az ötmilliós város, amely a múlt héten a hatodik zárlatból is felszabadult, tovább enyhített a szigorításokon, mivel Victoria államban, amelynek Melbourne a fővárosa, a 16 éves és idősebbek körében a teljes oltási arány elérte a 80 százalékot.

Az emberek a hűvös időjárás ellenére sorban álltak a bevásárlóközpontok és a butikok előtt, hogy augusztus eleje óta először vásárolhassanak személyesen.

Szombaton 5500 fős tömeget vártak a Victoria Derby lóversenyre, az első nagy eseményre a zárlat utáni Melbourne-ben, amelyet este a Sidney Myer Music Bowlban rendezett koncert követ. Ezen négyezer teljesen beoltott néző vehet részt.

Hírdetés

Victoria állam napi 1355 új koronavírusos fertőzést vett nyilvántartásba, amely közel egy hónapja a legalacsonyabb érték. Emellett 11 haláleset is történt, az egészségügyi hatóságok szerint a súlyos fertőzések elsősorban a be nem oltottakat érintik.

Az ausztráliai Új-Dél-Wales állam 236 új megbetegedést és három halálesetet jelentett. Az ausztrál fővárosi területen kilenc új fertőzést mutattak ki.

A szomszédos Új-Zélandon, amely hónapok óta küzd a koronavírus delta variánsával, 160 új esetet regisztráltak, a legtöbbet Aucklandben.

Az egykor a világjárvány kezelésére irányuló Covid-zéró-stratégia bajnokai, Ausztrália és Új-Zéland, a vírussal való együttélés felé mozdult el, mivel a delta variáns túlságosan fertőzőnek bizonyult ahhoz, hogy elnyomják.

Szombatig Új-Zélandon a jogosultak 74 százalékát, Ausztráliában pedig a 16 éves és idősebbek 76,8 százalékát oltották be teljesen.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »