Aggasztóan megsokasodott a HIV-fertőzöttek száma

Dacára a megelőzést szolgáló intézkedéseknek a világ 74 államában emelkedett a HIV-fertőzöttek száma, így Egyiptomban, Kenyában és Oroszországban is – derült ki a The Lancet HIV című szaklap kedden közzétett tanulmányából.

A publikációt a dél-afrikai Durban kikötővárosban hétfőn kezdődött 21. nemzetközi AIDS-konferencia alkalmából jelentették meg. Az értekezleten többek között arra a kérdésre keresik a választ, hogy felszámolható-e az AIDS-járvány 2030-ig.

Visszaesett az emelkedés

A kedden megjelent tudományos munka szerint 2005 és 2015 között világszerte 0,7 százalékkal csökkent az új fertőzések száma, míg 1997 és 2005 között 2,7 százalékkal.

„Ez a tanulmány azt mutatja, hogy az AIDS-járványt még egyáltalán nem vészeltük át” – jelentette ki Peter Piot, a tekintélyes London School of Hygiene and Tropical Medicine (LSHTM) igazgatója. „A HIV/AIDS továbbra is korunk legnagyobb közegészségügyi fenyegetése marad” – tette hozzá.

A Betegség Globális Terhe (Global Burden of Disease) hálózat által készített tanulmány szerint tavaly világszerte 2,5 millió új HIV-fertőzést regisztráltak, míg az ENSZ 2,1 millióval számol. A világszervezet emellett abból indul ki, hogy az utóbbi három évben nem apadt az új fertőzések száma.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »