Aggasztó adatok születtek az iskolások egészségéről

Aggasztó adatok születtek az iskolások egészségéről

Aggasztó adatok születtek az iskolások egészségéről Bugár Anna2023. 09. 12., k – 17:17 Pozsony |

A tizenévesek testi és lelki egészsége egyaránt romlott a koronavírus-járvány következtében – derül ki az Iskoláskorú gyermekek egészség-magatartása (HBSC) című nemzetközi kutatás hazai adataiból.

A HBSC egy nemzetközi együttműködésben megvalósuló kutatás, mely során az iskoláskorú gyermekek egészség-magatartását vizsgálják és hasonlítják össze az egyes nemzetek eredményeit. Szlovákiában négyévente gyűjtenek adatokat a 11, 13 és 15 éves fiúk és lányok egészségéről, jóllétéről, szociális környezetéről, illetve egészség-magatartásáról. A szakértők szerint beigazolódott, a világjárvány jelentős hatással volt a fiatalok életére, ami több területen negatív trendet eredményezett. Leginkább az idősebb lányoknál aggasztó a helyzet – 2018 óta megnőtt azok száma, akik negatívan értékelik saját egészségügyi állapotukat. Ez elsősorban a 13 és 15 éveseket érinti – 2022-ben a megkérdezettek kétharmada tapasztalt két vagy több egészségügyi problémát heti több alkalommal.

Az elmúlt négy év során az idősebb lányok körében a pszichológiai nehézségek (szomorúság, ingerlékenység, idegesség) előfordulása mintegy 20%-kal, a fizikai problémák (fejfájás, hasi fájdalom, hátfájás, szédülés) előfordulása pedig 10%-kal nőtt. „A Covid-19-világjárvány és a vonatkozó intézkedések, mint például az iskolák bezárása, az online órák, a sport- és szabadidős tevékenységek megszüntetése, a társadalmi kapcsolatok korlátozása, valamint maga a betegség negatív hatással volt az iskolások fizikai és mentális egészségére” – jelentette ki Elena Prokopová, az egészségügyi minisztérium gyermekgyógyászati szakértője. Fej-, gyomor-, hát- vagy fogfájás elleni gyógyszereket az idősebb lányok háromnegyede és az idősebb fiúk kétötöde szedett legalább havonta egyszer 2022-ben.

A fiatalok 15%-a nyúlt már legalább havi egy alkalommal gyógyszerhez az elalvásra, idegességre vagy hangulatjavításra. Kiderült az is, hogy az idősebb lányok két-ötödének gondot okoz az elalvás, egyharmada felriad éjjel, kétharmadának problémát jelent a felkelés és napközben álmos. Az iskolások az iskolai feladatok elvégzésére, valamint a mobiltelefon, illetve internet elalvás előtti használatára vezetik vissza alvásproblémáikat. A tizenéves tanulók több mint fele alszik napközben, leggyakrabban délután, de 11%-uk elismerte, hogy néha elalszik az órán is. Az elmúlt nyolc évben az alvás hossza is csökkent – a javasolt 9 órát a 11 évesek kevesebb mint fele tartja be.

Az országos jelentés kidolgozásában több mint száz szakember vett részt, a 634 oldalas dokumentum 200 mutatót vizsgál, melyek körülbelül felénél az elmúlt 8 évben tapasztalt változásokat is figyelik. „195 iskolát szólítottunk meg, 95 volt hajlandó részt venni a kutatásban, 9697 11 és 15 év közötti iskolás töltötte ki a kérdőívet, akik közül 5687-en kerültek be a 11, 13 és 15 évesek reprezentatív csoportjába, akik adatait egy országos jelentésben foglaltuk össze” – mondta Daniela Husárová, az adatgyűjtés koordinátora. A kérdőívet szlovák és magyar nyelven is elkészítették, a kutatásba pedig több száz sajátos nevelési igényű, illetve szociálisan hátrányos helyzetű gyermeket is bevontak.

Elhízás és mozgáshiány

A kutatás nem vizsgálta, romlott-e a résztvevők egészségügyi állapota – a szakemberek azt kérték a fiataloktól, mondják el, ők maguk miként értékelik az egészségügyi állapotukat. A lányok esetében az állapot megítélése az életkor előrehaladtával változik – minél idősebbek, annál rosszabbul érzik magukat. 

Hírdetés

A tanulmány a túlsúly és az elhízás előfordulásának gyakoriságára is kitért. Ebben az esetben már nem kérdezték a válaszadók véleményét, helyette bediktálták a súlyukat és a magasságukat, a szakértők pedig kiszámították az úgynevezett BMI testtömegindexet. Az adatok alapján kiderült, az elhízás az életkorral nő. A 11 évesek közül körülbelül minden tizedik iskolásnál fordul elő, míg a 15 évesek közül már minden ötödik fiúnál jelentkezik a túlsúly. A tanulmány készítői rámutattak, a 11 éves lányok csupán ötöde végez legalább napi egy óra testmozgást.

Míg a 11 éves fiúk több mint fele (54%) legalább hetente egyszer rendszeresen részt vesz szervezett sporttevékenységekben, addig 15 éves korukra már csak harmaduk (31%) sportol rendszeresen. A lányok körében a nem sporttal kapcsolatos szabadidős tevékenységek a népszerűbbek. A szakemberek szerint aggasztó, hogy a 11 évesek negyede és a 15 évesek majdnem fele nem vesz részt semmilyen szervezett szabadidős tevékenységben. „A gyerekekkel és fiatalokkal végzett munkánk során azt látjuk, hogy csökken a fizikai és sporttevékenységek iránti érdeklődés, ami gyakran összefügg a mozgásra vonatkozó szokások alacsony szintjével vagy teljes hiányával. Évről évre nagyobb kihívást jelent a testmozgásra összpontosító projektek és tevékenységek megvalósítása. Legalább részleges kondi nélkül a gyerekek és fiatalok nem motiváltak arra, hogy ilyen típusú szabadidős tevékenységet folytassanak” – hangsúlyozta Nikola Synak, a FÉNIX gyermekszervezet elnöke. Sokkoló megállapítás az is, hogy már a 11 évesek negyede úgy érzi, csak néha vagy soha nincs ideje saját magára.

Az étkezési szokások terén sem sokkal kecsegtetőbb a helyzet – minden harmadik lány mondta csak azt, hogy rendszeresen reggelizik. „Ami még aggasztóbb, hogy az elmúlt 4 évben csökkenő tendenciát tapasztaltunk a 13 évesek rendszeres reggelifogyasztásában. Emellett a gyümölcs- és zöldségfogyasztás visszaesését, valamint az energiaital-fogyasztás növekedését tapasztaltuk” – mutattak rá az elemzés szerzői.

Stressz és magány

Ami az iskolát és a tanulást illeti, sok gyerek úgy érzi, nagy nyomás nehezedik rá, az iskolai stresszt leginkább a 15 éves lányok emelték ki. A 13 és 15 éves lányok kétötöde arról számolt be, eléggé vagy nagyon nagy nyomás alatt érzi magát az iskolai feladatok miatt. Átlagban a tanulók ötöde mondta azt, hogy rendszeresen sikerélményben van része az iskolában, míg körülbelül negyedük arról vallott, ritkán vagy soha nem tapasztal ilyet. „Az iskolai sikerélmény – mind a tanulásban, mind a kapcsolatokban vagy az informális tevékenységekben – fontos a gyermekek számára. A sikerélmények hozzájárulnak a gyerekek motivációjához a tanulás terén és az önbecsülésükhöz is, ezért semmiképpen sem hiányozhatnak az iskolából” – figyelmeztetett Lenka Sokolová, a pozsonyi Comenius Egyetem Társadalom és Gazdaságtudományi Karának Alkalmazott Pszichológia Intézetéből.

Ahogy a gyerekek idősebbek lesznek, úgy csökken a tanárokba vetett bizalom. Míg 11 éves korukban a lányok 56%-a bízik bennük, addig 15 éves korukra ez az arány már csak 25%. Ugyanakkor az iskolások több mint fele számolt be arról, hogy van olyan tanár az életükben, aki támogatja őket – azaz olyan személy, aki azt akarja, hogy sokra vigye, ad második esélyt, igyekszik megoldani a problémáit és ott van mellette, amikor szüksége van rá. A serdülő korral nemcsak a pedagógusokkal lesz hűvösebb a viszony, de a családon belül is eltávolodhatnak egymástól a felek. Mindössze a kamasz lányok fele mondta azt, hogy megbeszélheti a problémáit a családjával.

A kutatásból látszik az is, az elmúlt négy évben a szabályok alkalmazásának elmulasztása egyre gyakoribbá vált. A 11 éves iskolások ötöde számolt be arról, hogy családjában ritkán vagy soha nem tartják be a szabályokat. Sok 11 éves gyermek hiányolja az internethasználatra, a reggelire vagy az alvásra vonatkozó szabályok betartását. „A szabályok felállítása és betartása a családban fontos a felelősség, az önfegyelem kialakításához. Ha nem tartjuk be őket, miután közösen megállapodtunk bennük, az bizonytalanságot, bizalmatlanságot és káoszt okozhat a gyerekeknél. Meg kell tapasztalniuk tetteik következményeit, s ezáltal megtanulnak megbirkózni a problémákkal. Fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a szabályok kialakítása és a szükségletek tiszteletben tartása között. A szabályok célja, hogy egészséges és támogató környezetet teremtsenek a családban, a szabályok betartása pedig erős kapcsolatokhoz, önfegyelemhez és felelősségtudathoz vezet” – hangsúlyozta Ivett Pavlis, a Rodič ľavou zadnou projekt alapítója.

A fiatalok mentális egészsége folyamatosan romlik – ezt az országos jelentés is megerősítette. A 15 éves lányok közel 30 százaléka negatívan értékelte az élettel való általános elégedettségét. Minden ötödik 13–15 éves lányt fenyeget a depresszió veszélye. Közepes vagy súlyos szorongást a 13 és 15 éves lányok harmada tapasztalt, és ugyanennyien érzik magukat magányosnak. „A fiatalok magányosnak érzik magukat annak ellenére, hogy emberek veszik körül őket. Úgy érzik, hogy óriási nyomás alatt vannak, mert társadalmunk nagyon teljesítményorientált. Félnek a kudarctól, félnek a csalódástól, értéküket a teljesítményen keresztül mérik, mert a társadalom erre állítja be őket, és ezért gyakran bezárkóznak” – tette hozzá Marek Madro, az IPčko szervezet elnöke.

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »