Afrikai „Marshall-tervet” javasol Tajani

Afrikai „Marshall-terv” létrehozására tett javaslatot hétfőn az Európai Parlament (EP) elnöke Tunézia fővárosában. Antonio Tajani közölte, javasolni fogja, hogy 40 milliárd eurót fordítsanak erre a célra az Európai Unió 2020-2026-os költségvetéséből.

A tunéziai parlament előtt mondott beszédében az olasz politikus úgy vélekedett, a terv elősegítené az afrikai kontinens gazdasági és szociális fejlődését, és megakadályozná az észak felé irányuló migrációs hullámokat.

Tajani kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Tuniszba. Hangsúlyozta: az együttműködés az olyan kérdésekben, mint a terrorizmus, a határellenőrzés és a szélsőségesség felszámolása, a kulcsa az európai biztonságnak.

„Európának az Afrikának szánt igazi Marshall-terv útját kell választania, vagyis be kell fektetnie” – jelentette ki.

„Meg kell próbálni megérteni, hogy miért indulnak neki emberek ezrei, hamarosan milliói a hazájukból: az éghajlatváltozás, a sivatagosodás, amely felfalja a mezőgazdaságot, az éhínség, az aszály, a háború, a szegénység és a népességnövekedés miatt” – érvelt az Európai Parlament elnöke.

Az olasz politikus szerint az afrikai kontinensen tapasztalható népességrobbanás következtében 2050-re 2,5 milliárd ember, többségében fiatal él majd Afrikában, akiknek – Tajani szerint – meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a jövőben szülőhelyükön boldogulhassanak.

Tajani szerint a béke, a stabilitás és a fiatalok foglalkoztatása szükséges ahhoz, hogy elkerüljék: a „munkaszerzés álma olyan csalódássá váljon, amely a fiatalokat kiszolgáltatja a szélsőségességnek vagy az ország elhagyására készteti őket. Hangsúlyozta, hogy csökkenteni kell munkanélküliség arányát a fiatalok körében. ”Ez elsődleges feladatunk„ – vélekedett az EP elnöke.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »