Afrikai börtönéből küldött videóüzenetet Kaliňákéknak a volt titkosügynök

Afrikai börtönéből küldött videóüzenetet Kaliňákéknak a volt titkosügynök

 Gašpar és Kaliňák korábban megkérdőjelezték Ľuboš Kosík korábbi SIS-ügynök nyilatkozatának valódiságát a köztársasági elnök fiának elrablásáról. Kosík most az arikai Mali börtönéből küldött videóüzenetet.

Ezzel a videóüzenettel szeretné nyomatékosítani, hogy tényleg ő nyilatkozott, és mindazt, amit korábban ifj. Michal Kováč fiának elrablásával kapcsolatban mondott, fenntartja.

Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány és Robert Kaliňák belügyminiszter korábban kétségbe vonta, hogy valóban Kosík saját szavairól lenne szó. “Ki kell deríteni, hogy tényleg Kosík szavai-e ezek, nem pedig egy harmadik személy nyilatkozott,” reagált Gašpar  az év elején Kosík SME-ben megjelent szavaira.

A napilap videóhíváson keresztül kapcsolatba lépett a különböző, súlyos bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásban levő Kosíkot, aki Maliban várja szlovákiai kiadatását.

A videóban elmondja, hogy hajlandó Szlovákiába jönni és vallomást tenni, ugyanakkor félti a személyes biztonságát. Utal arra, hogy védett személyként vállalná a hatóságokkal való együttműködést, de Gašparban és Kaliňákban nem bízik.

Kosík állítja, hogy a szlovák titkosszolgálat, a SIS ügynökeként részt vett ifj. Michal Kováč elrablásában, melyet a titkosszolgálat akkori vezetője, Ivan Lexa irányított. Kosík elmondta azt is, hogy később a SIS megpróbálta meggyilkolni az elrablás koronatanúját, Fegyveres Oszkárt, Lexa pedig állítólag tudott Róbert Remiáš mág kiderítetlen, 1996. áprilisi gyilkosságáról is.

A témával bővebben a SME foglalkozik.

SMEKörkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »