Afréka üzenete Nigériából: Nem csak ételt, reményt is adunk az embereknek

Afréka üzenete Nigériából: Nem csak ételt, reményt is adunk az embereknek

WhatsAppon sikerült megkérdeznünk Fodor Rékát, mire van most a legnagyobb szükség Dél-Nigériában, ahova orvosmisszióba érkezett. A térséget a járvány miatt humanitárius katasztrófa fenyegeti. „Afréka” mesélt nekünk a misszióról, az ott élő emberekről és kalandos utazásáról is.

– Az utolsó pillanatban sikerült újra elindulnod misszióba Nigériába. Hol vagy pontosan?

– Nigéria harminchat államból áll, külön kormányzóságokkal. Mi Onitsha városában vagyunk, az ország déli részén, ahová az érsek hívott meg minket három éve. A 180 plébániával rendelkező egyházmegye legnagyobb kórházában segít az Afréka Alapítvány, ami már sok más területen is jelen van. Sokan támogatnak otthonról, az adományoknak köszönhetően tudjuk fenntartani a szolgáltatásokat. Három éve kezdődött a történet Dél-Nigériában, azóta hatszor voltam belgyógyászati misszióban, Csókay András és a csapata pedig tízszer idegsebészeti misszióban.

– Mi történt az elmúlt hetekben, ami miatt humanitárius misszióvá alakult át az utad?

– A járvánnyal új helyzet alakult ki: hét napja vezették be a korlátozásokat, kijárási tilalom egyelőre csak Lagosban és Abujában van. Itt nincs teljes kijárási tilalom, de a kereskedelmet már blokkolták, nincsenek piacok. Az itt élők nem tudják betartani a korlátozásokat, mert ha betartanák, mérhetetlenül sokan halnának éhen még azelőtt, hogy elkapnák a vírust. Az emberek 60-80 százaléka – nem lehet tudni, mennyi, mert nincs adózási rendszer, nincs nyilvántartás – napi egy dollárból él itt. Ha egy nap valaki nem tud elmenni dolgozni, mondjuk árulni a portékáját a piacon, akkor másnap nincs pénze. Ebben az országban 200 millió ember él, az onitshai egyházmegyében 8 millió, vagyis csak itt legalább 5 millióan élnek ekkora szegénységben. Ha ma nem dolgozhatnak, holnap mit esznek? Nyugaton több hónapig átvészelünk egy ilyen helyzetet, itt azonban nem így van. Éhesek az emberek!

– A kijárási korlátozás a járvány terjedése miatt fontos. Mi lehet akkor a megoldás?

– A kijárási korlátozás otthon helyes intézkedés, itt azonban teljesen mások a viszonyok. Mi a katolikus érsekség által fenntartott, Borromeo Szent Károlyról elnevezett kórházban dolgozunk, ami Dél-Nigéria legnagyobb magánkórháza. Nyugaton az intenzív osztályok kapacitása miatt fontos időben széthúzni a járványt, itt azonban nincs egy intenzív ágy sem. Van, hogy húszan laknak a családok egy szobában a nagyszülőkkel – milyen izolációt lehet ott bevezetni? Az iskolákat, óvodákat bezárták, pedig ott legalább ehettek a gyerekek. Ráadásul nem is tudjuk, mennyi beteg van, hiszen nincsenek tesztek.

– Mit tehet ilyenkor egy ember, aki közvetlen közelről látja a helyzetet?

– Hatezer kiló rizst vettünk. Rossz nézni a szenvedést, és nem tudom megoldani 200 millió ember jóllakatását, bármennyi pénz kevés lenne erre. Ha a járványügyi politika nem változik meg, hamarosan humanitárius katasztrófa lesz, többen halnak meg az éhségtől, mint a vírustól. Itt nem az iskolai online matek a nagy probléma, hanem az, hogy ha nem tudunk rizst venni, éhen halnak az emberek. Hűtőszekrény nincs, nem tudunk előre zöldséget, gyümölcsöt vásárolni. Azért vettünk rizst, mert tartós, és éhezés esetén ez a fontos.

– Mennyi élelmet tudtatok kiosztani?

– Az árak emelkednek. Egy héttel ezelőtt egy ötvenkilós zsák rizs 15 ezer forintnak megfelelő összegbe került. A zsákokat ketté osztottuk, huszonöt kilós zsákokra, 7500 forintnyi értékben. Átlagosan 5-8 gyerek van egy családban, ez az adag egy hétre elég nekik szűkösen, ha naponta kétszer esznek fél adagot. És az adományunk jel is, Isten jelenlétének a jele számukra. A vetés ideje van, most kezdődtek az esőzések, aratás csak ősszel lesz. A rizs a múlt héten kétszer annyiba került, mint egy hónapja. Holnap talán még drágább lesz…

– Mennyire elkeseredettek az emberek?

Hírdetés

– Itt olyan mély hitben élnek, hogy azt mi el sem tudjuk képzelni. Feltettem egy rövid videót a Facebookra egy varrónőről, aki a maszkokat varrja, és közben Máriát dicsérő éneket énekel. Amikor senki nem hallotta, titokban elmondta, hogy fogalma sincs, miből fogja megetetni a négy gyerekét. És ezzel együtt így tud imádkozni! Ők meg vannak győződve arról, hogy a mennybe mennek. Hisznek az isteni csodában, nagyon szép hitük van. Azt élik meg a legrosszabbul, hogy már több mint egy hete nincs mise. Számukra alap, hogy templomba mennek, naponta áldoznak.

– Mit jelent az alapítvány jelenléte, a magyar segítség az emberek számára?

– Amíg itt vagyok, maga a jelenlétem ad nekik bizonyságot arról, hogy a Jóisten nem hagyta el őket. Jelképes értéke is van a segítségnek. Nagyon tisztelnek, nem is mennék haza, ha lehetne sem. Pusztán a tény, hogy itt vagyunk, rizst osztunk, mozgás van, megnyugtatja az embereket. Megy körbe a hír, hogy posztoltunk a Facebookon, és ennek is örülnek. Nagyon jóban vagyok az érsekkel, a kórházigazgatóval, testvéries a viszonyunk, „huginak” hívnak.

– Meddig maradsz? Hogyan éled meg ezt a bizonytalanságot?

– Mára volt repülőjegyem, de május 2-ig le van zárva Nigéria, kéthetente tudják meghosszabbítani a lezárást, nem tudjuk, mikor lesz vége. De én nagyon szeretek itt lenni, szeretem az embereket. És nem félek a haláltól. Nem akarok idő előtt meghalni, szeretnék hazamenni, otthon is imádok lenni anyaként és feleségként. Ugyanakkor itt azokat az arcokat látom, mint azét az éneklő varrónőét: lehet, hogy fél, szorong, de ott van benne a szeretet, mosolyog, hisz, biztat, nem panaszkodik, pedig lenne miért. Persze nehéz is, én vidám ember vagyok, sokat nevetek, másokat is buzdítok, de azért mostanában itthon, amikor nem látják, sírok is.

– Csoda volt, hogy ki tudtál még utazni!

– Az utolsó géppel sikerült kijönnöm, az érsek alkancellárja, Bazil atya – aki nagyon jó barátom, járt is Budapesten, a Hungary Helps Program segítségnyújtását rajta keresztül intéztük – nagyot nevetett, amikor megérkeztem, hogy „doktor Rékának” még a repteret is sikerült kinyittatnia. Március 20-án sikerült kijönnöm, akkor már egy hete bejelentették, hogy Ferihegy le van zárva. A lányom 19-én, amikor én már feladtam, észrevette, hogy van némi mozgás. Az isztambuli járatot még nem törölték, és onnan Nigériába is ment még gép. A reptérről az atyák hazahoztak Onitshába. Aznap lezárták Nigériát, attól fogva nem lehetett volna jönni.

– Ezek szerint a családod is szurkol, támogat.

– Igen, az egész család misszionárius, Anna lányom és a férjem novemberben voltak is itt velem, jó barátai az atyáknak. Anna videókat készít, a férjem írja a Facebook-posztokat, mert itt nem elég erős a net. A férjem vitt ki a reptérre, mondta is, hogy itt hasznosabb leszek. Ő három éve rákbeteg volt, orvosként most haza sem mehetnék, bérelnem kellene egy lakást, hiszen mi, orvosok vagyunk a legnagyobb veszélyforrás. Otthon is csak videochaten érintkezhetnénk. Nekem ez a második otthonom, tudom kicsit a nyelvüket, nem turista vagyok. Itt nagyon tisztelnek minket, Csókay András már elképesztő műtéteket végzett el, több mint 50 ezer dollárnyi összegből gyógyítottunk már tífuszt, maláriát…

– Az eredeti terv most is hasonló volt, a malária szűrése, gyógyítása…

– Igen, orvosmisszióba indultam, 3 millió forintot kaptunk a Hungary Helps Programtól arra, hogy a legszegényebbeket szűrjük a fertőző betegségekre, és el is lássuk őket. Megérkezve láttuk, hogy ennek most nincs értelme. Engedélyt kértem a Hungary Helpstől, és a pénzből gyorsan vettem maszkokat, védőfelszereléseket, kesztyűt, fertőtlenítőszert, szappant. Már másnap nem lehetett kapni semmit. Volt tapasztalatom, hiszen három hét csúszással éltük meg itt, amit mi is otthon, tudtam, mi következik az iskolák bezárása után. Lagos még nem volt lezárva, ott meg tudtunk venni mindent. Tettünk a kórház bejáratához kézmosókat folyó vízzel, szappannal. A betegeknek is adunk maszkot. Rizst is időben tudtunk venni, Bazil atya, aki a tizenkét kórházat működtető egyházmegye egészségügyi koordinátora, most az élelmiszer-elosztásban is segít. Minden szállítmány az érsekségre érkezik, aztán a lehető legrövidebb időn belül kiviszik a plébániákra, és az atyák döntik el, kik a leginkább rászorulók.

– Hogyan tudjuk támogatni az Afréka Alapítványon keresztül az itt élő embereket?

– Amikor a Magyar Kuríron – amit én is naponta olvasok – múlt héten megjelent rólunk egy cikk, nagyon sok adományt kaptunk: hatszáz kiló rizst tudtunk belőle vásárolni, ami 250 család heti adagja! Nemcsak rizst kaptak ezzel az itt élő emberek, hanem hitet, reményt, hogy nem hagyták őket magukra. Nagyon hálásak vagyunk, az itt nagyon sokat számít, amit adnak. Nagyon kis összeget nem érdemes utalni, az egész világ bajban van, azt érdemes otthon odaadni, mert az átutalás, többszöri átváltás nagyon sokba kerül. Viszont az imádságra nagy szükség van. A szerzetesek itt egész nap a világbékéért és a járvány megszűnéséért, az éhínség elkerüléséért imádkoznak, napi 24 órában, felváltva. Mert ha nem jön az isteni csoda, itt katasztrófa lesz. Annyi pénzt senki nem tud utalni, amennyire itt szükség volna: az országban 200 millióból 150 millióan máról holnapra élnek. Lehet, hogy a legfontosabb az ima. A rizs pedig segít, hogy ne haljanak éhen az emberek, és jelkép is, mert érzik, hogy van segítség.

Fotó: Afréka Alapítvány/Facebook

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »